Luís Fabiano nem akar elmenni Sevillából

Vágólapra másolva!
2010.07.26. 23:12
null
Luís Fabiano (balra) augusztusban Szuperkupát akar nyerni a Sevillával (Fotó: Action Images)
Az előző szezon végén szinte biztosra lehetett venni, hogy Luís Fabiano távozik a Sevilla labdarúgócsapatától, ám a brazil csatár legutóbb már úgy nyilatkozott, hogy esze ágában sincs az idén nyáron klubot váltani.

A nemzetközi sajtóban több olyan hír is megjelent tavasszal, amely szerint Luís Fabiano az új idényt már mindenképpen egy olyan csapattal akarja megkezdeni, amellyel a legkomolyabb címekért is eséllyel indulhat harcba.

A lehetséges vevők között leginkább a Milant és a Tottenhamet lehetett hallani, maga a játékos pedig a Milanban vagy a Manchester Unitedben tudta volna leginkább elképzelni magát.

Legutóbb a Chelsea is képbe került, ám ha hinni lehet Luís Fabianónak, akkor a következő idényt még mindenképp a Sevillában tölti.

„A világbajnokság alatt végig nyugodt voltam, mivel tudtam, hogy Sevillában maradok – nyilatkozta Luís Fabiano a klub rádiójának. – Sok mindenről beszéltek, de ezekből semmi sem volt igaz."

„Én azonban nem beszélhettem, mert a brazil válogatottal voltam, egy év azonban még van a szerződésemből, és nagyon jól érzem magam – folytatta. – Még egyszer a Sevilla színeiért akarok küzdeni, és szeretnék segíteni abban, hogy augusztusban újabb trófeát nyerjen a klub."

A 29 éves gólvágó a spanyol Szuperkupára gondolt, amiért augusztus közepén küzd meg egymással a Sevilla és a Barcelona. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy ezt követően még több mint egy hétig nyitva lesz a nemzetközi átigazolási piac...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik