La Liga: új generáció bizonyíthat az idény első el Clásicóján

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2021.10.24. 09:01
null
Karim Benzema és Gerard Piqué tudja, hogy a Clásico a rutinos játékosok számára is nagy kihívás (Fotó: Getty Images)
Korszakos sztárokat veszített a Barcelona és a Real Madrid, de a formálódó együttesek vasárnap délutáni csatájára ettől még az egész világ odafigyel.

 

Immár 247. alkalommal csap össze egymással a Real Madrid és a Barcelona, de ez az el Clásico furcsább lesz az elmúlt tizenkét évben látottnál: 2007 óta első alkalommal esély sincs rá, hogy Lionel Messi és/vagy Cristiano Ronaldo pályára lépjen. A portugál klasszis 2018 nyarán távozott Madridból, és a Juventusnál töltött három idény után most korábbi sikerei helyszínén, a Manchester Unitedben játszik, az argentin sztár pedig ezen a nyáron hagyta el a katalánokat, és a PSG-nél keresi a boldogságot (csakúgy, mint a madridi Sergio Ramos).

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan futballisták, akikre figyelni érdemes, sőt mindkét oldalon találhatunk a nagy öregek mellett több tehetséges fiatalt. Barcelonában minden krízis ellenére örülhetnek, hogy Ansu Fati a héten szerződést hosszabbított 2027-ig, a 18 éves spanyol válogatott támadóé lett Messi tízes számú meze. Kivásárlási ára 1 milliárd euró, ugyanannyi, mint Pedrié, aki szintén nemrég hosszabbított 2026 nyaráig, igaz, sérülés miatt vasárnap biztosan nem lép pályára. Ha ő nem is, a spanyol válogatottban nemrég bemutatkozó 17 éves Gavi jó eséllyel ott lesz élete első el Clásicóján a kezdőcsapatban. A Real Madridban a bombaformában lévő – a 2021–2022-es idény első tizenegy tétmérkőzésén 11 gólt szerző és 8 gólpasszt kiosztó – Karim Benzema mellett a 21 éves Vinícius Júnior is kiválóan teljesít, a Sahtar Doneck idegenbeli 5–0-s legyőzésekor, a Bajnokok Ligája csoportkörének keddi mérkőzésen például parádés szóló végén talált a hálóba. A két madridi támadó jó formája azért is lehet különösen örvendetes Carlo Ancelotti vezetőedző számára, mert sérülés miatt Gareth Bale játékára nem számíthat, és Eden Hazard szerepeltetése is kérdéses.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A FOTÓRA!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A FOTÓRA!

 

„Teljes nyugalomban és koncentrációval   – válaszolta Carlo Ancelotti vezetőedző a Real Madrid honlapjának arra a kérdésre, hogy miként készül az el Clásicóra.  – Tetszik, hogy minden játékosomon látom a lelkesedést, ahogyan a találkozót várják. A Sahtar Doneck ellen talán a legjobb mérkőzésünket játszottuk az idényben, azt a formát kell átmentenünk a Barcelona ellen is. Az a legfontosabb, hogy stabilan védekezzünk. Eddig minden olyan mérkőzésünket, amelyen nem kaptunk gólt, megnyertük, ezért a munkát leginkább arra fektetjük, hogy hátul minél stabilabbak legyünk. Jó, hogy kedden játszottunk a Bajnokok Ligájában, mert így maradt elég időnk felkészülni az el Clásicóra. Ellenfelünk fokozatosan kezdi megtalálni önmagát, és fejlődik, ráadásul hazai pályán fogad bennünket.”     

A tabellát elnézve a 2021–2022-es idény első klasszikusa a Barcelonának fontosabb, hiszen csak győzelemmel tudná tartani a lépést az élmezőnnyel. Ráadásul nyerni legutóbb 2019 márciusában sikerült a Real Madrid ellen, azóta három vereség, egy döntetlen a mérleg a katalánok szemszögéből. Ronald Koeman ennek ellenére nem tulajdonít túlzott jelentőséget a találkozónak.

„Ez egy a ránk váró fontos mérkőzések közül, hosszú idény áll még előttünk   – nyilatkozta a Barcelona holland vezetőedzője az összecsapást megelőző sajtótájékoztatón.  – Tény, vissza kell találnunk a helyes útra, és ebben sokat segíthet a győzelem – de csak akkor nyerhetünk, ha félelem nélkül, az első perctől szűnni nem akaró lelkesedéssel játszunk. Telt házra és nagyszerű atmoszférára számítok, azt szeretném, hogy a szurkolók élvezzék a meccset.”     

Azt a meccset, amely a világ egyik legjobban várt sporteseménye minden évben. Samuel Eto'o a La Gazzetta dello Sport által rendezett sajtóeseményen például azt mondta, hogy az el Clásico Cristiano Ronaldo és Lionel Messi nélkül is népszerűbb és fontosabb találkozó, mint a Bajnokok Ligája döntője.

„Mindegy, ki lép pályára, ez a rangadó mindig különleges volt, és az is marad  – szögezte le a mindkét csapatban futballozó, de a Barcelonában klasszissá váló kameruni csatár. – A változás a futball velejárója. A Barcelona rosszul kezdte az idényt, de a fiataljaiban hatalmas lehetőség rejlik, és remélem, hamarosan rátalál önmagára.”     

Övék a jövő: Ansu Fati és Gavi is pályára léphet az ősi rangadón (Fotó: Getty Images)
Övék a jövő: Ansu Fati és Gavi is pályára léphet az ősi rangadón (Fotó: Getty Images)

 

LA LIGA

10. FORDULÓ
VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
14.00:
Sevilla–Levante (Tv:Spíler2)
16.15:Barcelona–Real Madrid (Tv:Spíler2)– élőben az NSO-n!
18.30:Betis–Rayo Vallecano
21.00:Atlético Madrid–Real Sociedad (Tv:Spíler2)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00:
Getafe–Celta Vigo

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Valencia–Mallorca 2–2(Guedes 90+3., Gaya 90+8., ill. Ángel 32., Daniel Rodríguez 39.)
Cádiz–Alavés 0–2 (Joselu 6., 90+1. -- az elsőt 11-esből)

Elche–Espanyol 2–2 (Boyé 23., Benedetto 84., ill. Morlanes 51., De Tomás 52.)
Athletic Bilbao–Villarreal 2–1 (R. García 14., Muniain 76. – 11-esből, ill. Coquelin 32.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Osasuna–Granada 1–1(Chimy Ávila 45., ill. Montoro 90.)

Az állás
1. Real Sociedad962112–7+520
2. Osasuna1053214–13+118
3. Real Madrid852122–10+1217
4. Sevilla852111–3+817
5. Atlético Madrid852111–6+517
6. Rayo Vallecano951315–9+616
7. Athletic Bilbao94419–5+416
8. Barcelona843114–8+615
9. Betis943212–9+315
10. Valencia1034315–13+213
11. Espanyol1034310–100 13
12. Mallorca103349–15–612
13. Villarreal925210–7+311
14. Elche102448–12–410
15. Celta Vigo92167–12–57
16. Granada91447–13–67
17. Cádiz101457–15–87
18. Alavés9274–13–96
19. Levante9546–13–75
20. Getafe9273–13–102

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik