La Liga: új edzővel vág neki az új évnek az Alavés

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.12.28. 12:55
null
Mendilibar az elmúlt két évtizedben számos első, másod- és harmadosztályú együttest irányított (Fotó: AFP)
Menesztette Javier Calleját a vezetőedzői posztról a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. helyén álló Deportivo Alavés, amelynek irányítását José Luis Mendilibar vette át.

 

A klub kedden jelentette be, hogy a szezon végéig szóló megállapodást kötött a 60 éves Mendilibarral, akitől azt várják, hogy javítani tud a csapat játékán, az együttes pedig kiharcolja az élvonalban maradást. A 43 esztendős Calleja április óta irányította a csapatot, szerződéséből még másfél év volt hátra.

Mendilibar az elmúlt két évtizedben számos első, másod- és harmadosztályú együttest irányított. Legutóbb az Eibarnál dolgozott, amelyet 2015-től rendre az élvonalban tartott, ám amikor májusban a csapat kiesett a La Ligából, a trénert felmentették állásából.

Az Alavés egyelőre 18 mérkőzésen megszerzett 15 pontjával kiesést jelentő helyen áll a tabellán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik