A sevillai förgeteg elsöpörte a Real Madridot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.26. 21:56
null
A reakció mindent elárul a Real Madrid estéjéről (Fotó: AFP)
A Barcelona után a Real Madrid is kikapott a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6., hétközi fordulójában. A Realt egyik mumusa, a Sevilla kapta el, amely szenzációs első félidőt követően 3–0-ra nyert a fővárosi csapat ellen a Sánchez Pizjuán Stadionban.

A Real Madrid szurkolóinak nagyjából addig volt jó az estéjük, amíg lefújták a Leganés–Barcelona (2–1) mérkőzést. Ezt követően ugyanis a Sevilla elleni rangadó rémálommá változott a blancóknak. A Real a közelmúltban már kapott jó néhány kellemetlen pofont a Sánchez Pizjuánban, de még ez sem készített fel senkit arra, ami az első félidőben történt – a Sevilla egyszerűen ráborította a pályát vendégére.

A gála főszereplői az andalúziai csapatot zseniálisan mozgató Éver Banega, a Marcelót romlásba döntő Jesús Navas, valamint a két ék, Wissam Ben Yedder és André Silva voltak. A Sevilla nagy rohamokkal és igen veszélyes akciókkal kezdett, ám az első tíz perc „túlélése” után a Real Madrid kicsit megnyugodott. Egészen addig, amíg nem kapott két gólt négy perc alatt...

Az első a 17. percben jött: Pablo Sarabia szerzett labdát erőszakosan Casemiro hibája után, jobbra, Jesús Navas elé passzolt, ő pontosan adott középre, André Silva meg kísérte az akciót és egyből befejezte azt (1–0). A portugál csatár négy perc múlva ismét ünnepelhetett – ezúttal egy Real-szöglet után kontrázott gyilkos hatékonysággal a Sevilla, Navas lövését még védeni tudta Thibaut Courtois, ám André Silva a kipattanót már az üres kapuba lőtte (2–0).

A Real Madridot Gareth Bale próbálta valahogy összekapni, de a walesi támadó lövéseit nem kísérte szerencse, hol a kapus, hol a kapufa állította meg. A hazaiak továbbra is eksztázisban játszottak, Franco „Mudo” Vázquez eltalálta a lécet, a 39. percben pedig jött Wissam Ben Yedder, és egy, a védősor mögé visszafejelt labdára rácsapva megszerezte a harmadik Sevilla-gólt (3–0). Tulajdonképpen a fővárosiak szempontjából a félidő egyetlen pozitívuma az volt, hogy nem négy vagy öt góllal vezetett a házigazda...

A szenzációsan játszó Sevilla háromszor ünnepelhetett (Fotó: AFP)
A szenzációsan játszó Sevilla háromszor ünnepelhetett (Fotó: AFP)

A második félidőt jobban kezdte a Real – az elsőnél rosszabbul nehezen lehetett volna... –, sőt Luka Modric be is talált a Sevilla kapujába, ám a játékvezető a VAR-ral folytatott konzultáció után les miatt nem adta meg a gólt. A Sevilla annyira megijedt, hogy kis híján megszerezte a negyediket, de a Real Madrid két nagyon meleg szituációt is megúszott.

Fogyott az idő, a Real Madrid pedig semmivel sem jutott közelebb a pontszerzéshez – Gareth Bale szépíthetett volna, azonban hiába törhetett egyedül kapura, nem tudott túljárni Tomás Vaclík kapus eszén. A hajrában úgy tűnt, mindkét csapat elkönyvelte a végkimenetelt, pláne, hogy Marcelo sérülése miatt a cserelehetőségeit eddigre már kihasználó Real tíz emberre fogyatkozott.

A fergeteges első félidőt bemutató Sevilla teljesen megérdemelten győzött 3–0-ra, ezzel élen tartotta a szerdán szintén vereséget szenvedő Barcelonát. A Sevilla feljött a tabella 4. helyére, a La Ligában pedig immár nincs veretlen együttes.

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ

Sevilla–Real Madrid 3–0 (André Silva 17., 21., Ben Yedder 39.)
Valencia–Celta Vigo 1–1 (Batshuayi 25., ill. Iago Aspas 82.)
KORÁBBAN
Athletic Bilbao–Villarreal 0–3(Fornals 65., Funes Mori 80., Toko Ekambi 89.)
Leganés–FC Barcelona2–1 (El-Zsar 52., Óscar 54., ill. Coutinho 12.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 6 4 1 1 17–7 +10 13
2. Real Madrid 6 4 1 1 12–6 +6 13
3. Atlético Madrid 6 3 2 1 8–4 +4 11
4. Sevilla 6 3 1 2 13–6 +7 10
5. Alavés 5 3 1 1 8–5 +3 10
6. Espanyol 6 3 1 2 6–4 +2 10
7. Celta Vigo 6 2 3 1 11–9 +2 9
8. Villarreal 6 2 2 2 5–3 +2 8
9. Real Sociedad 6 2 2 2 9–9 0 8
10. Girona 5 2 2 1 7–8 –1 8
11. Getafe 5 2 1 2 4–4 0 7
12. Eibar 6 2 1 3 5–7 –2 7
13. Athletic Bilbao 5 1 3 1 7–9 –2 6
14. Betis 5 1 3 1 3–5 –2 6
15. Valencia 6 5 1 4–6 –2 5
16. Levante 5 1 1 3 8–11 –3 4
17. Leganés 6 1 1 4 6–11 –5 4
18. Rayo Vallecano 5 1 1 3 5–12 –7 4
19. Huesca 6 1 1 4 6–16 –10 4
20. Valladolid 5 3 2 3–5 –2 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik