La Liga: mégis eltiltják három meccsre Lewandowskit

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.01.04. 19:36
null
Lewandowski az Atlético Madrid elleni rangadót is kihagyja (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalban (La Liga) szereplő FC Barcelona rossz hírt kapott a szerda esti Király-kupa-mérkőzést megelőzően. A csapat legeredményesebb támadója, Robert Lewandowski ügyében a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntött: a lengyel csatárt három mérkőzésre eltiltják.

A 34 éves játékos az Osasuna elleni mérkőzésen az első félidőben két sárga lapot kapott, Jesús Gil Manzano játékvezető piros lappal kiállította. Lewandowski dühében mozdulataival arra utalt, hogy a bíró kábítószer befolyása alatt állt. A lengyel támadó a piros lapért egy, a tiszteletlen viselkedésért további két mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Az FC Barcelona fellebbezését a szövetség elutasította. Ezt követően a madridi választott bíróság ideiglenes jogvédelem keretében felfüggesztette a játékos eltiltását, így játszhatott az Espanyol elleni bajnoki mérkőzésen.

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság szerint azonban a két sárga lap és a kiállítás jogos volt, így a lengyel csatárnak mégis ki kell hagynia a Barca következő három bajnoki mérkőzését. A bajnokságot jelenleg vezető katalánok következő mérkőzése az Atlético Madrid ellen lesz idegenben, majd a Getafét fogadja és a Gironához látogat.

A sport.es azt írja, hogy az FC Barcelona elfogadja a döntést és nem fellebbez az ítélet ellen.

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. FC Barcelona15122134– 6+2838
2. Real Madrid15122135–14+2138
3. Real Sociedad1592421–17 +429
4. Atlético Madrid1583423–14 +927
5. Athletic Bilbao1574424–14+1025
6. Real Betis1574417–12 +525
7. Villarreal1573517–11 +624
8. Rayo Vallecano1565422–18 +423
9. Osasuna1572616–16 023
10. Valencia1554623–17 +619
11. Mallorca1554613–15 –219
12. Girona1545622–24 –217
13. Almeria1552817–23 –617
14. Getafe1545614–20 –617
15. Valladolid1552813–23–1017
16. Espanyol1527617–23 –613
17. Celta Vigo1534815–27–1213
18. Sevilla1526714–23 –912
19. Cádiz1526710–27–1712
20. Elche1541110–33–23 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik