La Liga: fontos pontokat hullajtott el az Atlético a Betis otthonában

Vágólapra másolva!
2021.04.11. 22:55
null
Nem tudott nyerni idegenben az Atlético Madrid (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 30. fordulójának vasárnapi játéknapján az Atlético Madrid 1–1-es döntetlent játszott idegenben a Real Betisszel.

 

A fővárosiak úgy léptek pályára a Betis otthonában, hogy tudták, amennyiben nyernek, hárompontos előnyük lesz a tabella élén a mérkőzést megelőzően második Real Madrid előtt. Az Atlético már az 5. percben megszerezte a vezetést: Ángel Correa passza jutott el az ötös vonalánál Yannick Carrascóhoz, aki közelről nem hibázott (0–1).

A Betis azonban gyorsan tudott reagálni, s egyenlített – a 20. percben Cristian Tello érkezett tökéletesen egy beadásra (1–1). Az első félidő végén a vendégek elvesztették legfontosabb támadójukat, Joao Félixet sérülés miatt.

A szünet után inkább a hazaiak akarata érvényesült, Jan Oblaknak több látványos védést is be kellett mutatnia. A végén az Atlético előtt is adódott lehetőség a győzelem megszerzésére szép számmal, de egyikből sem született gól, így maradt a döntetlen. A fővárosiak jelenleg egy ponttal állnak a Real Madrid előtt a tabella élén.

SPANYOL LA LIGA
30. FORDULÓ
Real Betis–Atlético Madrid 1–1
(C. Tello 20., ill. Carrasco 5.)
Valencia–Real Sociedad 2–2 (D. Wass 60. – 11-esből, G. Paulista 73., ill. Guevara 33., A. Isak 45.)
Real Valladolid–Granada 1–2 (Orellana 41. – 11-esből, ill. J. Molina 78., Quini 86.)

Villarreal–Osasuna 1–2 (David García 70. – öngól, ill. Moncayola 64., Budimir 74.)
Hétfőn
20.45:
Celta Vigo–Sevilla (Tv: Spíler2)
Szombaton játszották

GetafeCádiz 0–1 (Timor 64. – öngól)
Athletic BilbaoAlavés 0–0
Eibar–Levante 0–1 (De Frutos 45+2.)
Real Madrid–FC Barcelona 2–1 (Benzema 13., T. Kroos 28., ill. Mingueza 60.)
Kiállítva: Casemiro (Real Madrid, 90.)
Pénteken játszották
Huesca–Elche
3–1 (Rafa Mir 3., 87. – a másodikat 11-esből, Sandro Ramírez 30., ill. Vavro 4. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 30 20 7 3 52–20 +32 67
2. Real Madrid 30 20 6 4 53–24 +29 66
3. FC Barcelona 30 20 5 5 69–26 +43 65
4. Sevilla 29 18 4 7 40–21 +19 58
5. Real Sociedad 30 12 11 7 47–31 +16 47
6. Betis 30 14 5 11 40–43 –3 47
7. Villarreal 30 11 13 6 43–33 +10 46
8. Granada 30 11 6 13 36–50 –14 39
9. Levante 30 9 11 10 37–39 –2 38
10. Athletic Bilbao 30 9 10 11 39–33 +6 37
11. Celta Vigo 29 9 10 10 38–44 –6 37
12. Cádiz 30 9 8 13 27–45 –18 35
13. Valencia 30 8 10 12 37–42 –5 34
14. Osasuna 30 8 10 12 25–36 –11 34
15. Getafe 30 7 9 14 22–34 –12 30
16. Huesca 30 5 12 13 31–45 –14 27
17. Valladolid 30 5 12 13 27–41 –14 27
18. Elche 30 5 11 14 27–46 –19 26
19. Deportivo Alavés 30 5 9 16 24–47 –23 24
20. Eibar 30 4 11 15 22–36 –14 23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik