La Liga: a Sevilla nem most került közelebb a 3. helyhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.16. 18:11
null
Sztevan Joveticsék könnyen lemaradhatnak a dobogóról (Fotó: AFP)
A dobogóért küzdő Sevilla idegenben 0–0-ra végzett a Valenciával a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójában. A Granada hazai pályán simán kikapott a Celta Vigótól, a Betis legyőzte az Eibart, míg az Espanyol a hosszabbításban szerzett góllal nyert a Leganés vendégeként.

 

A sevillai játékosok nem lehetnek elégedettek a döntetlennel, hiszen a hátrányuk három pontra nőtt a harmadik helyezett Atlético Madridhoz képest, és az egymás elleni eredmény sem nekik kedvez.

Az andalúziai együttes nem szerepel jól a bajnokságban az utóbbi időben, a legutóbbi hét fordulóban csak egyszer nyert. A több helyzetet kialakító Valencia három győzelem után először veszített pontokat.

A kieső helyen álló Granada hazai pályán 3–0-ra kikapott a Celta Vigótól. Az andalúziai együttes vezetőedzőjeként ezen a mérkőzésen debütált Tony Adams, akinek a kezdőcsapatát tizenegy különböző országból érkező játékos alkotta, de közülük senki sem spanyol. Az Arsenal korábbi kiváló középhátvédje egy-egy mexikói, portugál, francia, izlandi, uruguayi, szlovén, nigériai, ghánai, ukrán, argentin és brazil futballistát jelölt a kezdő tizenegybe, míg csereként egy francia, egy marokkói és Litri személyében egy spanyol labdarúgó kapott szerepet.

A kiesés ellen egyre reménytelenebb harcot folytató Granadát a háromgólos vereség mellett az is elkeserítheti, hogy a Celta Vigo a jövő csütörtöki Európa-liga-mérkőzése miatt erősen tartalékos összeállításban lépett pályára, de így is könnyedén nyert. A Granada kapusánál, Guillermo Ochoánál több gólt (68) egyetlen kapus sem kapott az öt európai topliga jelenlegi kiírásában.

A Betis hazai pályán Jonas Martin korai, valamint Dani Ceballos késői góljával győzte le az Eibart, amely öt forduló után először szenvedett vereséget.

A kiesés elől menekülő Leganés közelebb járt a győzelemhez, de a 92. percben Léo Baptistao gyönyörű góllal az Espanyol javára döntött.

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ
Vasárnapi eredmények
Leganés–Espanyol 0–1 (Baptistao 92.)
Valencia–Sevilla 0–0
Real Betis–Eibar 2–0 (Martin 2., Ceballos 89.)
Granada–Celta Vigo 0–3 (Jozabed 23., M. Díaz 73., Beauvue 76.)

A forduló korábbi eredményei

FC Barcelona–Real Sociedad 3–2 (Messi 17., 37., Alcácer 44., ill. Umtiti 42. – öngól, X. Prieto 45+1.)
Deportivo La Coruna–Málaga 2–0 (Joselu 47., Mosquera 67.)
Sporting Gijón–Real Madrid 2–3 (Cop 14., Vesga 50., ill. Isco 17., 90., Morata 59.)
Atlético Madrid–Osasuna 3–0 (Carrasco 30., 47., F. Luís 61.)
Athletic Bilbao–Las Palmas 5–1 (San José 7., Muniain 9., 58., Aduriz 18., 59., ill. Bigas 12.)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
20.45: Alavés–Villarreal

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 31 23 6 2 82–33 +49 75
2. Barcelona 32 22 6 4 91–30 +61 72
3. Atlético Madrid 32 19 8 5 59–24 +35 65
4. Sevilla 32 18 8 6 56–39 +17 62
5. Villarreal 31 15 9 7 45–24 +21 54
6. Athletic Bilbao 32 16 5 11 45–37 +8 53
7. Real Sociedad 32 16 4 12 48–45 +3 52
8. Eibar 32 14 8 10 52–44 +8 50
9. Espanyol 32 13 10 9 44–42 +2 49
10. Celta Vigo 31 13 5 13 48–51 –3 44
11. Valencia 32 11 7 14 47–54 –7 40
12. Alavés 31 10 10 11 29–38 –9 40
13. Las Palmas 32 10 8 14 51–57 –6 38
14. Betis 32 9 7 16 35–51 –16 34
15. Málaga 32 8 9 15 36–49 –13 33
16. Deportivo La Coruna 32 7 10 15 35–50 –15 31
17. Leganés 32 6 9 17 26–49 –23 27
18. Sporting Gijón 32 5 7 20 34–64 –30 22
19. Granada 32 4 8 20 27–68 –41 20
20. Osasuna 32 3 8 21 32–73 –41 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik