La Liga: a Rayo Vallecanóval teljes a következő idény mezőnye

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.20. 23:13
A Rayo Vallecano a következő idényben a spanyol élvonalban szerepel, mivel a másodosztály rájátszásának döntőjében összesítésben 3–2-re legyőzte a Gironát.

A madridi együttes története során nyolcadszor jutott fel az élvonalba, legutóbb a 2018–2019-es évadban volt első osztályú.

A Segunda División alapszakaszában a Rayo a hatodik helyen végzett. A playoffban két győzelemmel búcsúztatta a Leganést, majd a döntő első felvonásán hazai pályán 2–1-re kikapott, a Girona otthonában 2–0-ra győzött a visszavágón úgy, hogy a szünetben 2–0-ra vezetett, az 56. perctől pedig egy kiállítás miatt emberhátrányban játszott.

A Rayo mellett az Espanyol és a Mallorca jutott fel a La Ligába.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik