Ki hitte volna? A Bayer és a Dortmund húzta a legfurcsábbakat

Vágólapra másolva!
2015.09.03. 21:31
null
Draxler klubváltása volt az egyik slágertéma Németországban a transzferhajrában (Fotó: Action Images)
Nyárvégi transzferzárásunkat Angliában és Olaszországban kezdtük, a Bundesligával, a La Ligával és a Ligue 1-gyel végezzük.

FRANCIAORSZÁGBAN csodamód nem költött már semmit sem a PSG (ingyen jött, majd kölcsönbe ment azonban a brazil középpályás, Gustavo Hebling), ellenben bepörgött az AS Monaco, ám nem mondhatni, hogy erősödött: Ajmen Abdennurért és Anthony Martial ugyan bezsebelt minimum 75 millió eurót, de távozásukat nem ellensúlyozza a fiatal karmester, Rony Lopes erősen túlzó áron történő megvétele a Manchester Citytől.

Nem viccelt az Olympique Lyon, ez a nyár a klub számára nem csak az eladásokról szólt: a spanyol középpályásért, Sergi Darderért 12 milliót fizetett, a tizenéves szűrőért, Lucas Tousartért 2.5 milliót, míg a középső középpályás Olivier Kemen Newcastle Unitedtől való elcsábítását megúszta potom 700 ezer euróval.

A kisebb csapatok közül a Bordeaux vett kétmillióért egy brazil védőt, Pablót, a Bastia sokat combosodott a Florian Raspentino, Axel Ngando, Mehdi Mosztefa trióval, a Lille kétmilliót költött egy csatárra és egy szélsőre, a Chelsea-vel üzletelő Nantes képes volt elcsábítani a Laziótól Lorik Canát, a Stade Rennes nagyot húzott Juan Quintero kölcsönvételével, a St.-Étienne 5.5 milliót tudott kifizetni a szlovén csatárért, Robert Bericért.

Ráfért némi renoválás az Olympique Marseille-re is, főleg Mario Lemina távozása után. Abou Diaby és Lassana Diarra mellé érkezett a középpálya tengelyébe Lucas Silva, a védelembe a portói Rolando és a norvég üstökös, Eirik Haugan, a Juventus pedig kölcsönadta két szélső loholóját, Mauricio Islát és Paolo De Cegliét. Velük biztosan a dobogó alatti helyekért harcol majd az OM, nem pedig a kieső helyek fölött dekkol nem sokkal majd tavasszal is, mint most...

A FRANCIA ÉS PORTUGÁL ÁTIGAZOLÁSOKAT IDE KATTINTVA BÖNGÉSZHETI!
A FRANCIA ÉS PORTUGÁL ÁTIGAZOLÁSOKAT IDE KATTINTVA BÖNGÉSZHETI!

 

NÉMETORSZÁGBAN csoda dolgok történtek: az még hagyján, hogy a Bayern München megszerezte – érzésünk szerint gyakorlatilag végleg – a Juventustól Kingsley Comant, és a Dante, Pierre-Emile Höjbjerg duó elengedése sem okozott nagy meglepetést, de a Bayer Leverkusen azzal, hogy Szon Hung Mint és Robbie Kruse-t becserélte a Kevin Kampl, Javier Hernández duóra, mindenkit csodálkozásra késztetett.

Kevesen fogadtak volna arra, hogy az utolsó napokban tüsténkedő Borussia Dortmund elengedi a nemrégiben vett Kamplt, és szinte elkótyavetyéli a Kevin Grosskreutz, Jakub Blaszczykowski jobbszárnyat. Töredelmesen bevalljuk, hogy amikor először azt olvastuk angol oldalakon, hogy a Manchester United kölcsönadja a BVB-nek Adnan Januzajt, magunk is hümmögtünk, erre lőn. A népes dél-koreai Pak-család legújabb topcsapatos sarja a volt mainzi Pak Dzsu Ho lesz, akit olcsón megvett a Dortmund, és az ázsiai bal oldali mindenesként és szűrőként is bevethető.

A Bayer „Kruse-olt" tehát legvígabban az utolsó napokban, és úgy tűnik, a dortmundi változásokból nem lesz „Road Tu Hell"...

A Hamburg szétnézett a kassza mélyén, és befektetett Aaron Huntba, a Herthának egy szál kölcsönék, Vedad Ibisevic jutott a végére a nagy találgatások és fogadkozások ellenére is; a VfL Wolsburg pedig 90 millió eurót fogott két csillaga, Ivan Perisic és Kevin De Bruyne eladásával: előbbit „farkasfalkán belül" pótolják az André Schürrle, Daniel Caligiuri kettőssel, utóbbi kreativitása pótolhatatlan, de a 36 millióért megszerzett Julian Draxler tehetségéhez nem férhet kétség.

A 21 éves világbajnok a Schalkében főként szélsőként fungált, de a két csatár mögött irányítóként is bevethető – Wolfsburgban várakozásaink szerint főként középen fog szerepelni.

NÉMET, TÖRÖK ÉS OROSZ ÁTIGAZOLÁSOK ITT!
NÉMET, TÖRÖK ÉS OROSZ ÁTIGAZOLÁSOK ITT!

 

SPANYOLORSZÁGBAN története második legdrágább igazolását produkálta Raúl García megvételével az Athletic Bilbao, az eladó, az Atlético Madrid pedig szerzett egy argentin szűrőt (Matías Kranevitter) és egy kolumbiai csatárt (Santos Borré), de közülük egy sem maradt. Mármint erre az idényre.

A Barcelona keresett egy kis pénzt Denis Suárez eladásával, és talán még ennél is többet spórolt Alex Song kölcsönadásával, a Real Madrid pedig állítólag Bill Gates miatt nem szerezte meg David de Geát...

Csodás nyarat zárt viszont a Real Betis: Rafael van der Vaart, Francisco Portillo, Petros, Germán Pezzella, Didier Digard, Heiko Westermann és Juan Vargas után befutott a végére Joaquín és Ricky van Wolfswinkel is. Igaz, a Real Madrid megmutatta nemrégiben, van még hová fejlődniük a zöld-fehéreknek.

A Deportivo La Coruna lecsapott a Newcastle Uniteddel nem hosszabbító Jonás Gutiérrezre, a Granada bevásárolt a hajrában, mint rendesen, a Málaga pedig az egész nyár egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy az AC Milan tartalékjai közül kölcsönkapta a korábban a PSG-vel és a Real Madriddal kokettáló Hasim Maszturt.

A Valencia védelmének új feje a 25 milliós Abdennur lesz, de a transzferhajrát inkább a Villarreal nyerte a La Ligában, ahová Mariano Barbosa és a méregdrága Roberto Soldado, Cédric Bakambu kettős után három (reménybeli) leendő húzóember érkezett Denis Suárez, Daniele Bonera és Adrián López személyében.

Hogy tekintettel legyünk a kicsikre, zárjunk a Rayo Vallecanóval, amely a maga szintjén nagyokat húzott a négyszeres spanyol válogatott támadó mindenes Pablo Hernández és a veterán középcsatár, Javi Guerra hazacsábításával.

Köszönjük nyájas olvasóink egész nyári figyelmét és türelmét, elnézést kérünk az apróbb hibák miatt – nem mentség, hogy csak alig párezer nevet és számot kellett táblába rendeznünk. Ne feledjük, hogy a klubnélküli játékosok még szabadon leigazolhatnak bárhová, a Parma sora így adós még vagy 40 átigazolással; de megígérjük, hogy jövőre semmiképpen nem térünk majd vissza a transzferőrültségben megboldogult csapat kapcsán eme adósságunkra.

Furcsa nyár vár ránk jövőre: se közös olasz és többes portugál tulajdon, se pármai őrület...

A LA LIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 NYARA
ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Inaki Williams (Athletic Bilbao B), Javier Eraso (Leganés, ingyen), Eneko Bóveda (Eibar, i.), Gorka Elustondo (Real Sociedad, i.), Jonás Ramalho (Girona, kölcsönből vissza), Enric Saborit (RCD Mallorca, kv.), Unai Albizua (CD Tenerife, kv.), Iker Guarrotxena (CD Tenerife, kv.), Inigo Ruiz de Galarreta (Real Zaragoza, kv.), Kepa Arrizabalaga (SD Ponferradina, kv.), Erik Morán (CD Leganés, kv.), Yanis Rahmani (Sestao River, kv.), Raúl García (Atlético Madrid, 8.000.000)
Távozott: Andoni Iraola (New York City FC, i.), Kepa Arrizabalaga (Real Valladolid, k.), Unai Bustinza (Leganés, k.), Gaizka Toquero (Deportivo Alavés, i.), Enric Saborit (Athletic Bilbao B), Unai López (Athletic Bilbao B), Unai Albizua (Leganés, i.), Erik Morán (Real Zaragoza, k.), Guillermo (Leganés, k.), Inigo Ruiz de Galarreta (Leganés, k.)
ATLÉTICO MADRID
Érkezett: Emiliano Insúa (Rayo Vallecano, kv.), Luciano Vietto (Villarreal, 20.000.000 euró), Jackson Martínez (FC Porto, 35.000.000), Rodrigo Caio (Sao Paulo, kölcsönbe), Óliver Torres (FC Porto, kv.), Kader (Numancia, kv.), Leo Baptistao (Rayo Vallecano, kv.), Emiliano Velázquez (Getafe, kv.), Borja Bastón (Real Zaragoza, kv.), Bono (Real Zaragoza, kv.), Toby Alderweireld (FC Southampton, kv.), Rubén Pérez (Granada, kv.), Cristian Rodríguez (Gremio, kv.), Chele (Trival Valderas, kv.), Thomas Teye (Almerí, kv.), Javier Manquillo (Liverpool, kv.), Yannick Ferreira Carrasco (AS Monaco, 20.000.000), Bernard Mensah (Vitória Guimaraes, 10.000.000), Sztefan Szavics (Fiorentina, 25.000.000), Filipe Luís (Chelsea, 16.000.000), Santos Borré (Deportivo Cali, 5.500.000), Matías Kranevitter (River Plate, 8.000.000)
Távozott: Leo Baptistao (Villarreal, k.), Mario Mandzukic (Juventus, 19.000.000), Miranda (Inter, k., 3.000.000), Emiliano Velázquez (Getafe, k.), Cristian Ansaldi (Zenit, kv.), Cani (Villarreal, kv.), Arda Turan (Barcelona, 34.000.000), Toby Alderweireld (Tottenham Hotspur, 16.000.000), Emiliano Insúa (VfB Stuttgart, i.), Cristian Rodríguez (Independiente, i.), Bernard Mensah (Getafe, k.), Mario Suárez (Fiorentina, 15.000.000), Rafael Borré (Rayo Vallecano, k.), Kader (Klub Afrikain, i.), Rubén Pérez (Granada), Raúl Jiménez (Benfica, 9.000.000), Santos Borré (Deportivo Cali, k.), Matías Kranevitter (River Plate, k.), Raúl García (Athletic Bilbao, 8.000.000)
FC BARCELONA
Érkezett: Aleix Vidal (Sevilla, 17.000.000), Ibrahim Afellay (Olympiakosz, kv.), Gerard Deulofeu (Sevilla, kv.), Alex Song (West Ham United, kv.), Arda Turan (Atlético Madrid, 34.000.000), Denis Suárez (Sevilla, kv.)
Távozott: Xavi (al-Szadd, i.), Gerard Deulofeu (Everton, 6.000.000), Ibrahim Afellay (Stoke City, i.), Martín Montoya (Inter, 1.000.000), Adama Traoré (Aston Villa, 10.000.000), Pedro (Chelsea, 27.000.000), Alen Halilovic (Sporting Gijón, k.), Denis Suárez (Villarreal, 4.000.000), Alex Song (West Ham, k.)
REAL BETIS
Érkezett: Rafael van der Vaart (Hamburg, i.), Francisco Varela (Real Betis B), Francisco Portillo (Málaga, 1.000.000), Fued Kadir (Olympique Marseille, 600.000), Petros (Corinthians, 1.700.000), Germán Pezzella (River Plate, 2.250.000), Cedrick (Osasuna, kv.), Chuli (CD Leganés, kv.), Nono (SV Sandhausen, kv.), Sergio Rodríguez (Gimnastic Tarragona, kv.), Didier Digard (Nice, i.), Amro Tarek (el-Guna, 300.000), Cristiano Piccini (Fiorentina, 1.500.000), Heiko Westermann (Hamburg, i.), Juan Vargas (Fiorentina, i.), Joaquín (Fiorentina, 1.500.000), Ricky van Wolfswinkel (Norwich City, k.)
Távozott: Cedrick (Columbus Crew, 200.000), Héctor Rodas (Córdoba, i.), Cristiano Piccini (Fiorentina, kv.), Fued Kadir (Olympique Marseille, kv.), Francisco Portillo (Málaga, kv.), Chuli (Almería, i.), Jorge Casado (Ponferradina, i.), Chuli (Almería, 500.000), Nono (Elche, i.), Salvador Agra (CD Nacional, i.), Dani Pacheco (Deportivo Alavés, k.), Sergio Rodríguez (Alcorcón, i.), Álex Martínez (Elche, k.), Álvaro Vadillo (Rayo Vallecano, i.), Lolo Reyes (Almería, k.)
CELTA VIGO
Érkezett: Iago Aspas (Sevilla, 5.300.000), Daniel Wass (Évian Thonon, 3.000.000), Samuel Llorca (Real Valladolid, kv.), Yoel Rodríguez (Valencia, kv.), John Guidetti (Manchester City, i.), Josep Sene (Celta Vigo B), Dejan Drazsics (OFK Beograd)
Távozott: Yoel Rodríguez (Valencia, 2.000.000), Michael Krohn-Dehli (Sevilla, i.), Borja Oubina (visszavonult), Charles (Málaga, 500.000), Samuel Llorca (Real Valladolid, i.), Santi Mina (Valencia, 10.000.000), Álex López (Sheffield Wednesday, k.), Joaquín Larrivey (Banijasz, 2.000.000), David Costas (RCD Mallorca, k.)
DEPORTIVO LA CORUNA
Érkezett: Celso Borges (AIK Stockholm ), Fernando Navarro (Sevilla, i.), Alejandro Arribas (Sevilla), Oriol Riera (Wigan Athletic), Luis Fernández (CD Lugo, kv.), Paulo Teles (Compostela, kv.), Saúl García (Racing Santander, kv.), Diego Seoane (CD Lugo, kv.), Álex Corredera (Barcelona U18), Diego Seoane (CD Lugo, kv.), Luis Fernández (CD Lugo, kv.), Juanfran (Watford, k.), Cani (Villarreal), Federico Cartabia (Valencia, k.), Pedro Mosquera (Elche, i.), Fajcal Fadzsr (Elche, i.), Lucas Pérez (PAOK Szaloniki, 1.500.000), Jonathan Rodríguez (Benfica, k.), Manu (Deportivo Alavés, i.), Jonás Gutiérrez (Newcastle United, i.), Bicho (Barcelona B, kv.)
Távozott: Isaac Cuenca (Bursaspor, i.), Hélder Postiga (Atlético Kolkata, i.), Toché (Real Oviedo, i.), Cezary Wilk (Real Zaragoza, i.), Roberto Canella (Sporting Gijón, kv.), Diogo Salomao (Sporting CP, kv.), Lucas Pérez (PAOK, kv.), Juanfran (Watford, kv.), Sidnei (Benfica, kv.), Oriol Riera (Wigan Athletic, kv.), Celso Borges (AIK Stockholm, kv.), Hélder Costa (Benfica B, kv.), Borja López (AS Monaco, kv.), Luis Farina (Benfica, kv.), Ivan Cavaleiro (Benfica, kv.), José Rodríguez Martínez (Real Madrid Castilla), Sidnei (Benfica, kv.), Diego Seoane (Ponferradina, i.), Pablo Insua (Leganés, i.), Bicho (Leganés, k.)
SD EIBAR
Érkezett: Aitor Arregi (Cádiz, kv.), Aitor Ortega (SD Amorebieta, kv.), Iosu Ozkoidi (Real Unión, kv.), Ander Franco Tejerina (CD Lagun Onak, kv.), Julen Iriarte (RCD Mallorca B, kv.), Ander Gayoso (FC Barakaldo, kv.), Keko (Albacete), Eddi Iszrafilov (Real Murcia), Sergi Enrich (Numancia, i.), Thaylor (Celta Vigo B, i.), Antonio Luna (Aston Villa, i.), Sergio García (SD Leioa, i.), Gonzalo Escalante (Catania, k., 500.000), Mauro dos Santos (Almería, i.), Iván Ramis (Levante, i.), Asier Riesgo (Osasuna, i.), David Junca (Girona), Simone Verdi (AC Milan, i.), Adrián González (Elche, i.), Alekszandar Pantics (Villarreal, k.), Inui Takasi (Eintracht Frankfurt, 400.000), Izet Hajrovic (Werder Bremen, k.)
Távozott: Eneko Bóveda (Athletic Bilbao, i.), Borja (Atlético de Kolkata, i.), Dejan Lekics (szl.), Jon Irazusta (Real Unión. i.), Txema Anibarro (visszavonult), Derek Boateng (szl.), Raúl Navas (Real Sociedad , kv.), Abraham (Real Zaragoza, kv.), Manu del Moral (Sevilla, kv.), Federico Piovaccari (Sampdoria, kv.), Dídac Vila (AC Milan, kv.), Rafa Páez (Liverpool U21, kv.), Javi Lara (Atlético Kolkata, i.), Ander Franco (SD Gernika, i.), Ángel Rodríguez (Real Zaragoza, i.), Jon Irazusta (Real Unión, i.), Sergio García (Real Murcia, k.), Aitor Ortega (Barakaldo, k.), Dani Nieto (Skoda Xanthi, i.), Aitor Arregi (La Roda, i.), Jon Errasti (Spezia), Iosu Ozkoidi (Real Unión, i.)
ESPANYOL BARCELONA
Érkezett: Marc Caballé (Espanyol B), Joan Jordan (Espanyol B), Antonio Raíllo (Espanyol B), Lucas Vázquez (Real Madrid Castilla, 500.000), Rubén Duarte (Espanyol B), Roberto Correa (Espanyol B), Cristian Gómez (Girona, kv.), Thievy Bifouma (Almería, kv.), Sergio Tejera (Deportivo Alavés, kv.), Christian Alfonso (Girona, kv.), Manuel Lanzarote (Deportivo Alavés, kv.), Germán Parreno (Racing Santander, kv.), Carlos Clerc (Sabadell, kv.), Álex (HNK Rijeka, kv.), Burgui (Real Madrid Castilla, k.), Francesco Bardi (Inter, k.), Enzo Roco (Universidad Católica, k.), Gerard Moreno (Villarreal, 1.500.000), Mickael Ciani (Sporting CP), Marco Asensio (Real Madrid, k.), Papakouli Diop (Levante, i.)
Távozott: Diego Colotto (Pune City, i.), Felipe Mattioni (szl.), Sergio García (al-Rajjan, 1.500.000), Lucas Vázquez (Real Madrid, 1.000.000), Manuel Lanzarote (Asteras Tripolis, i.), Sergio Tejera (Gimnastic de Tarragona, i.), Carlos Clerc (Girona, k.), Cristhian Stuani (Middlesbrough, 4.000.000), Kiko Casilla (Real Madrid, 6.000.000), Héctor Moreno (PSV, 5.000.000), Thievy Bifouma (Granada, k., 200.000), Álex Fernández (Reading, k.), Germán Parreno (Girona, k.), Cristian Gómez (szf.), Christian Alfonso (szf.)
FC GETAFE
Érkezett: Cala (Granada, i.), Carlos Vigaray (Getafe B), Emiliano Velázquez (Atlético Madrid, k.), Álvaro Medrán (Real Madrid Castilla, k.), Moi Gómez (Villarreal, i.), Damián Suárez (Elche, i.), Santiago Vergini (Sunderland, k.), Megyeri Balázs (Olympiakosz, i.), Bernard Mensah (Atlético Madrid, k.), Víctor Rodríguez (Elche, i.), Sztefan Szcsepovics (Celtic Glasgow, k.)
Távozott: Jordi Codina (APOEL Nikosia, i.), Diego Castro (Perth Glory, i.), Álvaro Arroyo (szl.), Juan Valera (szl.), Jonathan López (PAE Vería, i.), Álex Pérez (szl.), Fredy Hinestroza (CD La Equidad, kv.), Emiliano Velázquez (Atlético Madrid, kv.), Naldo Gomes (Udinese, kv.), Babá Diawara (Sevilla, kv.), Sergio Escudero (Sevilla), Ivi (Sevilla B)
SPORTING GIJÓN
Érkezett: Roberto Canella (Deportivo La Coruna, kv.), Alberto Guitián (Gijón B), Omar Mascarell (Real Madrid B, k.), Antonio Sanabria (AS Roma, k.), Alen Halilovic (Barcelona, k.)
Távozott: Álex Serrano (Espanyol B, i.), Iván Hernández (szl.), Santi Jara (Albacete, i.), Mandi (Elche, i.), Dani Ndi (szf.)
GRANADA
Érkezett: Edgar Méndez (Almería), Jona (Cádiz, kv.), Molla Wague (Udinese, kv.), Josan (SD Huesca, kv.), Borja Gómez (CD Lugo, kv.), Juanpe (Racing Santander, kv.), Mohammed Fatau (Rayo Vallecano, kv.), Alfredo Ortuno (Las Palmas, kv.), Diego Buonanotte (Quilmes, kv.), Héctor Yuste (RCD Mallorca, kv.), Daniel Larsson (Esbjerg fB, kv.), Brian Oliván (Real Valladolid, kv.), Álvaro García (Racing Santander, kv.), Yrondu Musavu-King (Caen, i.), Miguel García (Cádiz, kv.), Dioni (Real Oviedo, kv.), Mavrudisz Bugaidisz (Lechia Gdansk, kv.), Aridane Hernández (CD Eldense, i.), Robert Ibánez (Valencia, k.), Salva Ruiz (Valencia B, k.), Andrés Fernández (Porto, k.), Rene Krhin (Inter, 1.300.000), Miguel Lopes (Sporting CP, k.), Nico López (Udinese, k.), Rubén Pérez (Atlético Madrid), David Lombán (Elche, i.), Thievy Bifouma (Espanyol, k., 200.000), Cristiano Biraghi (Inter, k.), Ivan Kelava (Udinese), Dória (Olympique Marseille, k.), Neuton (Udinese, k.)
Távozott: Jeison Murillo (Inter, 8.000.000), Cala (Getafe, i.), Alfredo Ortuno (Las Palmas, 1.000.000), Juan Carlos (SC Braga, kv.), Eddi Iszrafilov (Real Murcia, kv.), Lass Bangoura (Rayo Vallecano, kv.), Robert Ibánez (Valencia, kv.), Rubén Pérez (Atlético Madrid, kv.), Daniel Candeias (Benfica, kv.), Adrián Colunga (Brighton and Hove Albion, kv.), Abdoul Sissoko (Udinese, kv.), Marcelo Djalo (Juventus, kv.), Aridane Hernández (Cádiz, k.), Josan (Alcorcón, i.), Héctor Yuste (RCD Mallorca), Jona (Albacete, 3.000.000), Roberto Fernández (CD Lugo, i.), Manuel Iturra (Udinese, i.), Juanpe (Real Valladolid, k.), Borja Gómez (Real Oviedo, i.), Mohammed Fatau (Almería, k.), Mavrudisz Bugaidisz (Panthrakikosz Komotini, i.), Daniel Larsson (Gaziantepspor), Darwin Machís (Huesca, k.), Álvaro García (Cádiz, k.), Diego Buonanotte (AEK Athén, i.), Gaspar Íniguez (Carpi, k.), Oier Olazábal (Real Sociedad, k.), Luís Martins (Osasuna, k.), Jhon Córdoba (Mainz, k.), Emanuel Insúa (Udinese, i.), Miguel García (Racing Santander, i.), Riki (Guadalajara, i.)
UD LAS PALMAS
Érkezett: Sergio Araujo (Boca Juniors, 1.500.000), Alfredo Ortuno (Granada, 1.000.000), Carlos Gutiérrez (Leganés, kv.), Tyronne (Huesca, kv.), Benja (Sabadell, kv.), Jonathan Viera (Standard Liege, 900.000), Pedro Bigas (Mallorca, i.), Javi Varas (Real Valladolid, i.), Willian José (Deportivo Maldonado, k.), Javier Garrido (Norwich City, i.), Antolín Alcaraz (Everton, i.), Nabil el-Zsar (Levante, i.), Mubarak Wakaso (Rubin Kazany, k.)
Távozott: Casto (Almería, i.), Sergio Araujo (Boca Juniors, kv.), Jonathan Viera (Standard Liege, kv.), Alfredo Ortuno (Granada, kv.), Chus Sosa (CD Huesca, kv.), Guzmán Casaseca (Real Valladolid, i.), Benja (Llagostera, i.), Marcelo Silva (Real Valladolid, i.), Alfredo Ortuno (Real Zaragoza, k.), Tyronne (Huesca, k.), Christian Fernández (Huesca, k.), Héctor Figueroa (Huesca, k.), Jesús Valentín (Huesca, k.)
UD LEVANTE
Érkezett: Rubén (Almería, i.), Verza (Almería, i.), Roger (Real Valladolid, kv.), Javi Jiménez (AD Alcorcón, kv.), Jason (Levante U18), Nabil Gilasz (Porto, k.), Deyverson (Belenenses, 2.000.000), Ángel Trujillo (Almería, 1.000.000), Zuhair Feddal (Parma, i.), Diego Marino (Real Valladolid, i.)
Távozott: Andreas Ivanschitz (Sounders FC, i.), Lukasz Vintra (Hapoel Tel-Aviv, i.), Iván Ramis (Eibar, i.), Kalu Uche (szl.), Mohamed Sissoko (Sanghaj Greenland, i.), Diego Marino (Real Valladolid, kv.), David Barral (al-Dafra), Jefferson Lerma (Atlético Huila, k.), Javi Jiménez (Elche, i.), Nabil el-Zsar (Las Palmas, i.), Rafael Martins (Moreirense, k.), Papakouli Diop (Espanyol, i.), Jason (Albacete, k.)
FC MÁLAGA
Érkezett: Juan Carlos (SC Braga, k.), Fábio Espinho (Ludogorec Razgrad, i.), Charles (Celta Vigo, 500.000), Nordin Amrabat (Galatasaray, 3.500.000), Bobley Anderson (AD Alcorcón, kv.), Francisco Portillo (Real Betis, kv.), Fabrice Olinga (Viitorul Constanta, kv.), Duje Cop (Cagliari, k., 750.000), Adnan Tigaduini (NAC Breda, 1.200.000), Raúl Albentosa (Derby County, k.), Nordin Amrabat (Galatasaray, 3.500.000), Roque Santa Cruz (Cruz Azul, k.), Pablo Pérez (Boca Juniors, k.), Hasim Masztur (AC Milan, k.)
Távozott: Francisco Portillo (Real Betis, 1.000.000), Ezequiel Rescaldani (Puebla, k.), Juanmi (Southampton, 7.000.000), Samu Castillejo (Villarreal, 8.000.000), Samuel (Villarreal, 8.000.000), Bobley Anderson (Chateauroux, i.), Luis Alberto (Liverpool, kv.), Nordin Amrabat (Galatasaray, kv.), Javi Guerra (Cardiff City, kv.), Sergio Sánchez (Panathinaikosz, i.), Roberto Chen (Real Balompédica Linense, k.), Sergi Darder (Olympique Lyon, 12.000.000), Pablo Pérez (Boca Juniors, 1.000.000)
REAL MADRID
Érkezett: Marco Asensio (RCD Mallorca, 3.500.000), Danilo (FC Porto, 31.500.000), Lucas Vázquez (Espanyol, 1.000.000), Denisz Cserisev (Villarreal, kv.), Casemiro (FC Porto, kv.), Kiko Casilla (Espanyol, 6.000.000), Jesús Vallejo (Real Zaragoza, 5.000.000), Mateo Kovacic (Inter, 35.000.000)
Távozott: Sami Khedira (Juventus, i.), Javier Hernández (Manchester United, kv.), Iker Casillas (Porto, i.), Fernando Pacheco (Alavés, i.), Jesús Vallejo (Real Zaragoza, k.), Marco Asensio (Espanyol, k.), Fábio Coentrao (AS Monaco, k.), Lucas Silva (Olympique Marseille, k.), Asier Illarramendi (Real Sociedad, 15.000.000)
REAL SOCIEDAD SAN SEBASTIÁN
Érkezett: Iker Hernández (Real Sociedad B), Aritz Elustondo (Real Sociedad B), Alain Oyarzun (Real Sociedad B), Ander Bardaji (Real Sociedad B), Raúl Navas (Eibar, kv.), Diego Ifrán (CD Tenerife, kv.), Marco Sangalli (Deportivo Alavés, kv.), Liassine Cadamuro (Osasuna, kv.), Jon Gaztanaga (Ponferradina, kv.), Pablo Hervías (Osasuna, kv.), Inai Urkizu (Real Unión, kv.), David Concha (Racing Santander, 1.000.000), Bruma (Galatasaray, k., 1.900.000), Diego Reyes (Porto, k.), Jonathas (Elche, 7.200.000), Litri (Real Sociedad B), Alain Oyarzun (Real Sociedad B), Asier Illarramendi (Real Madrid, 15.000.000), Oier Olazábal (Granada, k.)
Távozott: Enaut Zubikarai (szl.), Diego Ifrán (Penarol, i.), Marco Sangalli (CD Mirandés, i.), Gorka Elustondo (Athletic Bilbao, i.), Daniel Estrada (Deportivo Alavés, i.), Jon Gaztanaga (Numancia, k.), Alfred Finnbogason (Olympiakosz, k., 1.000.000), Pablo Hervías (Real Oviedo, k.), David Concha (Numancia, k.)
FC SEVILLA
Érkezett: Michael Krohn-Dehli (Celta Vigo, i.), Iago Aspas (Liverpool, 6.000.000), Gaël Kakuta (Chelsea, 3.500.000), Adil Rami (AC Milan, 3.500.000), Javi Hervás (Sabadell, kv.), Manu del Moral (Eibar, kv.), Raul Rusescu (Steaua Bucuresti, kv.), Babá Diawara (Getafe, kv.), Cicinho (Numancia, kv.), Bryan Rabello (Leganés, kv.), Sergio Escudero (Getafe), Jevgen Konopljanka (Dnipro Dnipropetrovszk, i.), Steven N'Zonzi (Stoke City, 9.500.000), Ciro Immobile (Borussia Dortmund, k., 3.000.000), Mariano (Girondins Bordeaux, 3.500.000), Luismi (Sevilla B), Fernando Llorente (Juventus, i.), Marco Andreolli (Inter, k., 1.000.000)
Távozott: Aleix Vidal (Barcelona, 17.000.000), Stéphane Mbia (Trabzonspor, i.), Iago Aspas (Celta Vigo, 5.300.000), Fernando Navarro (Deportivo La Coruna, i.), Manu del Moral (Real Valladolid, i.), Babá (Marítimo, i.), Cicinho (Bahia, i.), Alejandro Arribas (Deportivo La Coruna), Gerard Deulofeu (Barcelona, kv.), Carlos Bacca (AS Milan, 30.000.000), Diogo Figueiras (Genoa, k.), Bryan Rabello (Santos, i.), Mariano Barbosa (Villarreal, i.), Javi Hervás (szl.), Piotr Trochowski (Augsburg, i.), Raul Rusescu (Osmanlispor, i.), Denis Suárez (Barcelona, kv.)
FC VILLARREAL
Érkezett: Alphonse Aréola (PSG, k.), Samu Castillejo (Málaga, 8.000.000), Samuel (Málaga, 8.000.000), Leo Baptistao (Atlético Madrid, k.), Víctor Ruiz (Valencia, 2.700.000), Alekszandar Pantics (Córdoba, kv.), Javier Aquino (Rayo Vallecano, kv.), Pablo Iniguez (Girona, kv.), Jonathan Pereira (Real Valladolid, kv.), Cani (Atlético Madrid, kv.), Javier Espinosa (Almería, kv.), Hernán Pérez (Real Valladolid, kv.), Marcos López (La Roda, kv.), Mariano Barbosa (Sevilla, i.), Roberto Soldado (Tottenham, 16.000.000), Cédric Bakambu (Bursaspor, 7.500.000), Denis Suárez (Barcelona, 4.000.000), Daniele Bonera (AC Milan, i.), Adrián López (FC Porto, k., 1.000.000)
Távozott: Ikechukwu Uche (Tigres, 3.500.000), Luciano Vietto (Atlético Madrid, 20.000.000), Javier Aquino (Tigres, 4.900.000), Denisz Cserisev (Real Madrid, kv.), Víctor Ruiz (Valencia, kv.), Joel Campbell (Arsenal, kv.), José Antonio Dorado (Rayo Vallecano, i.), Moi Gómez (Getafe, i.), Giovani dos Santos (Los Angeles Galaxy, 7.000.000), Juan Carlos (Albacete, i.), Cani (Deportivo La Coruna), Gerard Moreno (Espanyol, 1.500.000), Alekszandar Pantics (Eibar, k.), Javier Espinosa (Elche, k.), Jonathan Pereira (szf.)
VALENCIA
Érkezett: Rodrigo (Benfica, 30.000.000), Yoel Rodríguez (Celta Vigo, 2.000.000), Joao Cancelo (Benfica, 15.000.000), André Gomes (Benfica, 15.000.000), Álvaro Negredo (Manchester City, 28.000.000), Federico Cartabia (Córdoba, kv.), Víctor Ruiz (Villarreal, kv.), Vinícius Araújo (Standard Liege, kv.), Andrés Guardado (PSV, kv.), Robert Ibánez (Granada, kv.), Zakaria Bakkali (PSV II, i.), Santi Mina (Celta Vigo, 10.000.000), Danilo (SC Braga, k.), Mathew Ryan (FC Bruges, 7.000.000), Aderlan Santos (SC Braga, 10.000.000), Ajmen Abdennur (AS Monaco, 25.000.000)
Távozott: Andrés Guardado (PSV, 2.800.000), Vinícius Araújo (Cruzeiro, k.), Víctor Ruiz (Villarreal, 2.700.000), Yoel Rodríguez (Celta Vigo, kv.), Joao Cancelo (Benfica, kv.), Filipe Augusto (Rio Ave FC, kv.), Álvaro Negredo (Manchester City, kv.), Rodrigo (Benfica, kv.), André Gomes (Benfica, kv.), Robert Ibánez (Granada, k.), Federico Cartabia (Deportivo, k.), Nicolás Otamendi (Manchester City, 44.600.000)
RAYO VALLECANO
Érkezett: Johan Mojica (Real Valladolid, kv.), Diego Aguirre (CD Leganés, kv.), Lass Bangoura (Granada, kv.), José Antonio Dorado (Villarreal, i.), Ousseynou Cissé (Dijon, i.), Diego Llorente (Real Madrid B, k.), Bebé (Benfica, k.), Csengtung Csang (Pejcsing Kuoan, k.), Patrick Ebert (Szpartak Moszkva, i.), Juan Carlos (Córdoba, 100.000), Luis Farina (Benfica, k.), Razvan Rat (PAOK Szaloniki, i.), Álvaro Vadillo (Real Betis, i.), Javi Guerra (Cardiff City), Pablo Hernández (al-Arabi, k.)
Távozott: Emiliano Insúa (Atlético Madrid, kv.), Alberto Bueno (FC Porto, i.), Zé Castro (szl.), Alejandro Pozuelo (Genk, i.), Manucho (szl.), Gaël Kakuta (Chelsea, kv.), Licá (FC Porto, kv.), Javier Aquino (Villarreal, kv.), Abdoulaye Ba (FC Porto, kv.), Cristian Álvarez (San Lorenzo, kv.), Leo Baptistao (Atlético Madrid, kv.), Mohammed Fatau (Granada, kv.), Jorge Morcillo (Almería, i.), Alex Moreno (Elche, k.), Diego Aguirre (Real Oviedo, k.), Alejandro Pozuelo (Genk, i.)
AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK
UD ALMERÍA
Érkezett: Chuli (Real Betis, 500.000), Iago Díaz (Lugo, i.), Ángel Montoro (Recreativo Huelva, i.), Eldin Hadzic (Real Zaragoza, i.), Casto (Las Palmas, i.), Jorge Morcillo (Rayo Vallecano, i.), Mohammed Fatau (Granada, k.), Quique (Racing Santander, kv.), Carlos Cuéllar (Norwich City, i.), Cristian Herrera (Elche, i.), Lolo Reyes (Real Betis, k.), José Pozo (Manchester City, 500.000)
Távozott: Tomer Hemed (Brighton and Hove Albion, 1.400.000), Rubén (Levante, i.), Mauro dos Santos (Eibar, i.), Verza (Levante, i.), Edgar Méndez (Granada), José Manuel Casado (Bolton Wanderers, i.), Mané (szl.), Thievy Bifouma (Espanyol, kv.), Javier Espinosa (Villarreal, kv.), Ángel Trujillo (Levante, 1.000.000), Cristóbal Gil (Cultural Leonesa, i.), José Manuel Casado (Bolton Wanderers, i.)
FC CÓRDOBA
Érkezett: José Ángel Crespo (Bologna, 500.000), Fidel (Elche, i.), Domingo Cisma (Elche, i.), Szasa Markovics (Partizan Beograd, i.), Jean Pineda (La Calera, i.), Héctor Rodas (Real Betis, i.), Brimah Razak (Mirandés, i.), Víctor Pérez (Real Valladolid, k.), Nando (Valencia B, k.), Bernardo (Racing Santander, kv.), Carlos Caballero (PAE Vería, kv.), Xisco (RCD Mallorca, kv.), Arturo Rodríguez (Llagostera, kv.), Fran Cruz (Alcorcón, kv.), Javi Cabezas (Barakaldo, kv.), Samu (Llagostera, kv.), Adri Cuevas (Hércules, kv.), Albert Dalmau (CD Lugo, i.), Pedro Ríos (Recreativo Huelva, i.), Marius Stankevicius (Hannover, i.), Rafa Gálvez (Córdoba, i.), Raúl de Tomas (Real Madrid B)
Távozott: Dani Pinillos (Nottingham Forest, i.), Javi Cabezas (La Hoya Lorca, i.), Inigo López (Huesca, i.), Iago Bouzón (Gimnastic de Tarragona, i.), Mikel Saizar (AEK Larnaka, i.), Abel Gómez (Cádiz, i.), Edu Campabadal (RCD Mallorca, i.), Adrián Gunino (Fénix, kv.), Fede Vico (Anderlecht, kv.), Borja García (Real Madrid B, kv.), Bruno Zuculini (Manchester City, kv.), Fausto Rossi (Juventus, kv.), Bebé (Benfica, kv.), Fidel (Elche, kv.), Nabil Gilasz (Porto, kv.), José Ángel Crespo (Bologna, kv.), Alekszandar Pantics (Villarreal, kv.), Rene Krhin (Inter, kv.), Federico Cartabia (Valencia, kv.), Edimar (Chievo Verona, kv.), Juan Carlos (Rayo Vallecano, 100.000), Adri Cuevas (Hércules Alicante, i.), Samu (Llagostera, k.), Fran Cruz (Llagostera, i.), Bernardo Cruz (Sevilla B, i.), Patrick Ekeng Ekeng (szf.)
FC ELCHE
Érkezett: Jonathas (Pescara, 1.500.000), Miguel Cifuentes (Elche Ilicitano), Fidel (Córdoba, kv.), Charlie I’Anson (Real Oviedo, kv.), Pelayo (Lugo, kv.), Sergio Léon (Llagostera, kv.), Nono (Betis, i.), Alex Moreno (Rayo Vallecano, k.), Héctor Hernández (Atlético Madrid B, k.), Hugo Álvarez (Tenerife, i.), Isidoro (Numancia, i.), Armando Lozano (egyesület nélküli), Javi Jiménez (Levante, i.), Álex Martínez (Real Betis, k.), Lolo (Real Zaragoza, i.), José Antonio Caro (Real Sevilla B, k.), Nikolaosz Vergosz (Olympiakosz, k.), Javier Espinosa (Villarreal, k.), Mandi (Sporting Gijón, i.), Ilie Sánchez (1860 München, k.)
Távozott: Jonathas (Real Sociedad, 7.200.000), Fidel (Córdoba, i.), Pedro Mosquera (Deportivo La Coruna, i.), Damián Suárez (Getafe, i.), Fajcal Fadzsr (Deportivo La Coruna, i.), Domingo Cisma (Córdoba, i.), Garry Rodrigues (PAOK Szaloniki, i.), Sergio Pelegrín (Alavés, i.), Manu Herrera (Real Zaragoza, i.), Jonathas (Pescara, kv.), David Lombán (Granada, i.), Coro (RCD Mallorca, i.), Przemyslaw Tyton (PSV, kv.), Mario Pasalic (Chelsea, kv.), Enzo Roco (Universidad Católica, kv.), Víctor Rodríguez (Getafe, i.), Edu Albacar (visszavonult), Aarón Níguez (SC Braga, i.), Cristian Herrera (szl.), Coro (Real Mallorca, i.), Adrián González (Eibar, i.), Cristian Herrera (Almería, i.), Jordi Hostench (Real Murcia, k.), Mario Arqués (Sporting Gijón B, i.), Rafa Gálvez (Granada, i.)
ARGENTIN ÉLVONAL
(a fontosabb egyesületek fontosabb igazolásai)
CLUB ATLÉTICO BOCA JUNIORS
Érkezett: Carlos Tévez (Juventus, 6.500.000), Fernando Tobio (Palmeiras, k.), Guillermo Fernández (Rafaela, kv.), Pablo Pérez (Málaga, 1.000.000)
Távozott: Leandro Paredes (AS Roma, 4.500.000), Guido Vadalá (Juventus, k., 3.500.000), Emanuel Gigliotti (Lifan, 2.750.000), Sergio Araujo (Las Palmas, 1.500.000), Gonzalo Castellani (Lanús, k.), Guillermo Burdisso (Club León), Guillermo Fernández (Godoy Cruz, k.), Juan Manuel Martínez (szl.), Marco Torsiglieri (Metaliszt Harkiv, kv.), Pablo Osvaldo (Southampton, kv.), Federico Carrizo (Cruz Azul, k.)
ESTUDIANTES DE LA PLATA
Érkezett: Jorge Luna (Chile Wanderers, kv.), Gabriel Graciani (Independiente, kv.), Gastón Fernández (Portland Timbers, i.)
Távozott: Guido Carrillo (AS Monaco, 8.800.000), Santiago Vergini (Sunderland, 2.850.000), Diego Vera (Independiente, 150.000), Román Martínez (Lanús, i.), Jorge Luna (al-Dafra), Matías Aguirregaray (Penarol, k.)
CLUB ATLÉTICO RIVER PLATE
Érkezett: Javier Saviola (Hellas Verona, i.), Lucho González (al-Rajjan, i.), Nicolás Bertolo (Banfield), Tabaré Viúdez (egyesület nélküli), Federico Andrada (Metz, kv.), Carlos Carbonero (Cesena, kv.), Matías Kranevitter (Atlético Madrid, k.)
Távozott: Teófilo Gutiérrez (Sporting CP, 3.400.000), Germán Pezzella (Real Betis, 2.250.000), Federico Andrada (Rafaela, k.), Giovanni Simeone (Banfield, k.), Ezequiel Cirigliano (FC Dallas, k.), Ariel Rojas (Cruz Azul), Pablo Aimar (visszavonult), Fernando Cavenaghi (visszavonult, majd Pune City, i., majd mégis inkább Apoel Nikosia, i.), Tomás Martínez (CD Tenerife, k.), Matías Kranevitter (Atlético Madrid, 8.000.000), Ramiro Funes Mori (Everton, 12.900.000)
CLUB ATLÉTICO SAN LORENZO DE ALMAGRO
Érkezett: Álvaro Montero (Sao Caetano B, i.), Martín Rolle (Asterasz Tripolisz, kv.), Nicolás Blandi (Évian, kv.), Fernando Elizari (O’Higgins, kv.), Cristian Álvarez (Rayo Vallecano, kv.)
Távozott: Juan Cavallaro (LDU Quito, k., 80.000), Alan Ruiz (Colón, k.), Cristian Álvarez (Cerro Porteno, k.), Gonzalo Verón (New York Red Bulls), Alejandro Bárbaro (Club Nacional, i.)
CLUB ATLÉTICO LANÚS
Érkezett: Román Martínez (Estudiantes, i.), Gonzalo Castellani (Boca Juniors, k.), Denis Stracqualursi (Banijasz)
Távozott: Lucas Melano (Portland Timbers, 4.600.000), Fernando Barrientos (Atlético Paranaense, 615.000), Jorge Ortiz (Independiente), Alejandro Silva (Olimpia Asunción)
CA INDEPENDIENTE DE AVELLANEDA
Érkezett: Hernán Pellerano (Vélez, i.), Jorge Pereyra Díaz (Dzsohor), Cristian Rodríguez (Atlético Madrid, i.), Jorge Ortiz (Lanús)
Távozott: Claudio Riano (Unión Santa Fé, i.)
Vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik