Karanka: „Hihetetlen dolgot hajtottunk végre”

Vágólapra másolva!
2013.03.03. 12:36
null
Aitor Karanka szerint a kemény munka ezen a héten meghozta a gyümölcsét (Fotó: Action Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 26. fordulójának rangadóján a Real Madrid hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott az FC Barcelona ellen, ezzel öt nap alatt másodszor is legyőzte ősi riválisát, hátrányát pedig tizenhárom pontra csökkentette a bajnokságban a katalánok mögött. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón mindkét másodedző, Aitor Karanka és Jordi Roura is elégedett volt a látottakkal.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a José Mourinhót képviselő Aitor Karanka másodedző elmondta, természetesen örülnek a Barcelona újbóli legyőzésének, ám most már a keddi, Manchester United elleni BL-nyolcaddöntőre koncentrálnak.

„Természetesen nagyon boldogok vagyunk a legutóbbi öt nap és két meccs után. Hisszük, hogy valami hihetetlen dolgot csináltunk, de annak is megvan a kockázata, hogy erre kedden ráfizetünk. Tehát vasárnap már a Manchester United elleni mérkőzés jegyében edzünk” – mondta Karanka.

„Minden nap keményen dolgozunk, a legutóbbi két mérkőzés eredménye pedig bizonyította, hogy az elvégzett munka meghozza a gyümölcsét. Keményen edzünk azért, hogy a csapat a lehető legjobbá váljon. Ezen nem fogunk változtatni. Néha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnéd, ám most minden jól alakul. Ez tesz minket erősebbé, és ezért hiszünk a kemény munkában. Valamennyi játékosunk teljesítményével elégedettek vagyunk, az ilyen típusú meccseken szükség is van a hatékonyságukra. Bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani” – folytatta a szakember, aki arra is kitért, hogy Cristiano Ronaldo miért csak a kispadon kapott helyet.

„Ugyanaz vonatkozik rá, mint a többi játékosra. Mindenki ismeri az edzőt, és tudja, hogyan gondolkodik és cselekszik, így tiszteletben tartják a döntéseit, amelyek gyakran csak másfél-két órával a mérkőzések előtt születnek meg.”

Karanka szót ejtett a barcelonaiak által vitatott tizenegyesgyanús esetről is, amikor Adrianót a 93. percben Sergio Ramos buktatta a madridi tizenhatoson belül, ám a játékvezető sípja néma maradt.

„Ez a reakció normális. Olyan pillanat volt, amely megadja neked az esélyt, hogy a meccs végén egyenlíts, de a találkozónak vége, a három pont pedig a miénk. Az utolsó percben is birtokolták a labdát, és azt gondoltuk, hogy bármikor képesek veszélyt teremteni. De ez végül nem történt meg, és nyertünk” – zárta mondandóját a legfontosabb ténnyel a madridi másodedző, aki azt is elmondta, nem fognak pezsgővel ünnepelni a győzelem után, hiszen fontos feladatok várnak rájuk.

Jordi Roura, a Barcelona másodedzője a meccset követő sajtótájékoztatóján elmondta, a játékosok hozzáállását nem érheti kritika.

„Ilyen a bajnokság. Tizenhat pontos előnnyel érkeztünk a Bernabéuba, és szerettük volna ezt tovább növelni. Elégedetteknek kell lennünk a labdarúgók hozzáállásával, volt esélyünk a három pont megszerzésére ezen a nagyon bonyolult mérkőzésen, ám a végeredmény a fontos. Meglehetősen nehéz héten vagyunk túl, de a csapat a végsőkig harcolt” – mondta a Tito Vilanovát helyettesítő szakember.

„Volt már jó pár kemény hetünk nagyon intenzív meccsekkel, és csak néhány nap pihenővel, de nem gondolom, hogy fizikai problémáink lennének. Megpróbáltuk irányítani a mérkőzést, és azt hiszem, ez a találkozó nagy részében sikerült is. De talán nem voltunk elég szilárdak az első percekben, amikor a Madrid nagyon veszélyes volt. A Real stílusa az, hogy kihasználja az ellenfél hibáit, ezért is volt fontos, hogy kontrolláljuk a meccset” – elemezte a látottakat Roura, nyilatkozatát pedig az ominózus, tizenegyesgyanús eset kiértékelésével zárta.

„A felvételek kellően világosak és sokatmondóak.”

STATISZTIKAI ÉRDEKESSÉGEK
MEGTÖRT A MÁRCIUSI ÁTOK.
A Real Madrid ezt megelőzően legutóbb 17 évvel ezelőtt nyert márciusban a Barcelona ellen.
MESSI ÚJABB REKORDJA.
Lionel Messi a 25. el Clásicóján lépett pályára – ennyiszer egyetlen külföldi futballista sem szerepelhetett a két csapat mérkőzésein.
INGATAG VÉDELEM. A Barcelona zsinórban tizenharmadik tétmérkőzésén kapott gólt. Ezeken a találkozón összesen 21-szer rezdült meg a katalánok hálója.
MOST MÁR BENZEMÁVAL IS MEGY. Karim Benzema negyedik gólját szerezte az el Clásicók történetében, ám csapata eddig egyszer sem nyert a Barca ellen, amikor a francia betalált.
MESSI UTOLÉRTE DI STÉFANÓT. Messi a 18. gólját szerezte a Real Madrid ellen (és 50. gólját a szezonban), ezzel Alfredo Di Stéfanóval holtversenyben a legeredményesebb játékos a Clásicók történetében.
RAMOSRA NINCS ELLENSZER. Sergio Ramos a harmadik gólját szerezte a Barcelona ellen, mindhármat fejesből. A spanyol védő ezzel a góljával utolérte a Clásicók történetében szintén háromgólos Miguel Angel Nadalt, így a védők közül már csak Ronald Koeman (5 góllal) eredményesebb nála a legnagyobb rivális ellen.
ROSSZ SZÉRIA. A Barcelona zsinórban 5. Clásicóján maradt nyeretlen, erre 2006–2008 óta nem volt példa.
C. RONALDO JUBILÁLT. Cristiano Ronaldo 126. bajnoki mérkőzésén a 100. győzelmét aratta a Real Madridban.

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 26 22 2 2 83–30 +53 68
2. Atlético Madrid 25 18 2 5 48–23 +25 56
3. Real Madrid 26 17 4 5 64–24 +40 55
4. Málaga 25 12 6 7 37–24 +13 42
5. Valencia 25 12 5 8 36–37 –1 41
6. Real Sociedad 25 11 7 7 41–31 +10 40
7. Betis 25 12 3 10 34–35 –1 39
8. Getafe 26 11 5 10 37–44 –7 38
9. Rayo Vallecano 25 12 1 12 34–43 –9 37
10. Levante 25 10 4 11 30–38 –8 34
11. Valladolid 25 9 6 10 34–33 +1 33
12. Sevilla 25 9 5 11 34–37 –3 32
13. Espanyol 25 8 7 10 31–35 –4 31
14. Osasuna 25 7 7 11 22–27 –5 28
15. Athletic Bilbao 25 7 5 13 30–50 –20 26
16. Granada 25 7 5 13 24–36 –12 26
17. Zaragoza 26 7 4 15 25–38 –13 25
18. Celta Vigo 25 6 5 14 24–32 –8 23
19. Mallorca 25 4 6 15 24–48 –24 18
20. Deportivo La Coruna 25 3 7 15 29–56 –27 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik