Spanyolország: a világbajnok kapus a BL-elődöntősnél folytatja

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 13:37
null
Pepe Reina 17 év után visszatért a Villarrealhoz (Fotó: AFP)
Úgy tűnik, a 39 éves Pepe Reina még nem akar visszavonulni: a labdarúgó Bajnokok Ligája előző idényében az elődöntőig jutó Villarreal a hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy évre szóló szerződést kötött a veterán kapussal, akinek lejárt a szerződése a Laziónál.

 

A 38-szoros spanyol válogatott Pepe Reina 17 idény után tért vissza a Villarreahoz, amelyben 2002 és 2005 között szerepelt. Unai Emery vezetőedzőnek azért van szüksége a veterán kapusra, mert Sergio Asenjo Real Valladolidhoz való távozásával egyedül Gerónimo Rullira számíthat, aki az előző idényben kapitális hibákat vétett, például a Liverpool elleni BL-elődöntőben.

Reina a Barcelonánál nevelkedett, majd a Villarreal játékosa lett, 2005 nyarán innen szerződött Liverpoolba, ahol aztán 2013-as távozásáig 395 tétmérkőzésen őrizte a csapat kapuját. Azóta a Bayern Münchenben és a Napoliban is megfordult. A Milan kötelékébe két évig tartozott, majd 2020 szeptemberében legutóbbi állomáshelyére, a Lazióhoz került. A világ- és kétszeres Európa-bajnok kapus profi pályafutása során összesen 874 meccsen szerepelt.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik