IFFHS: túlsúlyban a Barca, Messi és Luis Enrique lett a legjobb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.04. 12:40
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezetnél, az IFFHS-nél Lionel Messi lett az év irányítója. A négyszeres aranylabdás klasszis – aki nagy valószínűséggel a jövő héten megkapja az ötödiket is – először részesült ebben az elismerésben. Az argentin légiós barcelonai klubtársát, a 2012-ben és 2013-ban győztes Andrés Iniestát előzte meg.
Messi elsőségével ismét barcelonai játékos került az élre. Xavi Hernández 2008 és 2011 között volt egyeduralkodó, tőle Iniesta vett a stafétát. Tavaly Toni Kroost választották meg a legjobbnak, a Real német légiósa ezúttal a hetedik helyen zárt, holtversenyben madridi klubtársával, a horvát Luka Modriccsal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a BL-döntős Juventust a nyáron elhagyó és a New York Cityhez szerződő Andrea Pirlo került.A játékosokhoz hasonlóan az edzőknél is barcelonai győzelem született, méghozzá negyedszer. Frank Rijkaardot 2006-ban választották meg, Pep Guardiolát 2009-ben és 2011-ben is. Ezúttal Luis Enrique végzett az élen, aki közel dupla annyi pontot kapott, mint a Bayernt irányító volt előd, a második helyre sorolt Guardiola. Az előző győztes Carlo Ancelotti most a hatodik helyre szorult.

Az év játékvezetőjének az olasz Nicola Rizzolit választották meg, aki sorrendben másodszor bizonyult a legjobbnak. A korábbi 53 pontos előnyével szemben ezúttal szoros csatában lett befutó.

AZ IFFHS SZERINT 2015-BEN AZ ÉV IRÁNYÍTÓJA
1. Lionel Messi (argentin/Barcelona) 168 pont
2. Andrés Iniesta (spanyol/Barcelona) 91 pont
3. Andrea Pirlo (olasz/Juventus, New York City) 54 pont
4. Eden Hazard (belga/Chelsea) és Kevin De Bruyne (belga/Wolfsburg, Manchester City) 22-22 pont
6. Yaya Toruré (elefántcsontparti/Manchester City) 13 pont
7. Toni Kroos (német/Real Madrid) és Luka Modric (horvát/Real Madrid 11-11 pont
9. James Rodríguez (kolumbiai/Real Madrid) és Javier Pastore (argentin/PSG) 10-10 pont

AZ IFFHS SZERINT 2015-BEN AZ ÉV EDZŐJE
1. Luis Enrique (spanyol/Barcelona) 165 pont
2. Josep Guardiola (spanyol/Bayern München) 86 pont
3. Massililiano Allegri (olasz/Juventus) 43 pont
4. Unai Emery (spanyol/Sevilla) 39 pont
5. Marcello Gallardo (argentin/River Plate) 33 pont
6. Carlo Ancelotti (olasz/Real Madrid) 19 pont
7. Diego Simeone (argentin/Atlético Madrid) 12 pont
8. Dieter Hecking (német/Wolfsburg) 6 pont
9. Laurent Blanc (francia/PSG) 5 pont
10. Miron Mackevic (ukrán/Dnipro) 4 pont

AZ IFFHS SZERINT 2015-BEN JÁTÉKVEZETŐJE

1. Nicola Rizzoli (olasz) 80 pont
2. Martin Atkinson (angol) 72 pont
3. Cüneyt Cakir (török) 71 pont
4. Felix Brych (német) 59 pont
5. Björn Kuipers (holland) 35 pont
6. Marc Clattenburg (angol) 24 pont
7. Wilmar Roldan (kolumbiai) 21 pont
8. Jonas Eriksson (svéd) 14 pont
9. Carlos Velasco Carballo (spanyol) 11 pont
10. Ben Williams (ausztrál) 6 pont

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik