Gránátvörös-fék – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2021.10.27. 22:56

Van abban valami kísérteties, hogy éppen annak a vezetőedzőnek, Ronald Koemannak az irányításával éli most meg az elmúlt harminc év legnagyobb válságát a Barcelona, akinek szabadrúgásgóljával 1992-ben megnyerte története első BEK-trófeáját a Sampdoria elleni londoni döntőben.

Mai lapszámunk vezető cikkének elemzése is rámutat azonban, hogy aligha (csak) a vezetőedzőben kell keresni a baj forrását. Talán ezért sem véletlen, hogy még a posztján lehet a holland szakvezető olyan kudarcok után, amilyeneknek a töredékéért fenékbe rúgtak már trénert a Camp Nouban szebb történelmi időkben.

Minek/ki(k)nek tudható be akkor elsősorban az egy időben jelentkező anyagi és szakmai válság?

A rossz menedzsmentnek? Az elhibázott játékosvásárlási poLitikának? Annak, hogy nincs igazi vezéregyéniség a pályán Lionel Messi távozása óta? Az „xG-ollónak”? A szebb napokat látott utánpótlásképzés csődjének? A világjárványnak?

Kicsit nyilván mindnek együtt.

A romantikusabb lelkületűek nyilván azt is mondhatják, azért bűnhődik a klub, mert letért a Johan Cruyff

által kikövezett útról, és nem tekinti kőbe vésettnek a 4–3–3-as szisztémát, amelyet a La Masia összes csapatánál alkalmazni kell a mai napig az utánpótlásból a felnőttcsapatba történő gördülékeny átmenet érdekében. Ugyanakkor a világfutball az elmúlt öt-nyolc évben is nagyot változott, és a trendek most mást mutatnak, meghaladni látszanak a cruyffi iskolát.

Mint ahogy az sem zárható ki, hogy rövidesen anakronisztikussá válik a Barcelona (és persze a Real Madrid) klubmodellje. Nyilván nem véletlen, hogy az arab olajbárók továbbra is Nagy-Britanniában vásárolnak maguknak klubokat, nem Hispániában, ahol klasszikus tagság van (sociók), elnök, satöbbi. Láthattuk, az ezredforduló után az olasz klubfutball is azért indult el a lejtőn, mert a kvázi családi vállalkozásként működtetett egyesületek már nem tudtak versenyre kelni a multinacionális céggé átalakított riválisokkal.

A hanyatlás okai Barcelonában is sokrétűek, szerteágazók. Komplex magyarázattal senki sem tud szolgálni.

Az én szerény véleményem az, hogy amelyik klub vezetősége képes arra a bravúrra, hogy a Luis Suárez, Lionel Messi, Antoine Griezmann csatárhármas mindhárom tagjától egy naptári éven belül megválik összesen 0, azaz nulla euróért, az csak két dolgot ne tegyen: ne mutogasson másra, és ne keresse a hibát a körülményekben!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik