Barcelona: Számomra is különleges ez a kupagyőzelem – Messi

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 10:16
null
Ünnepel a kupagyőztes (Fotó: AFP)
Érthető okokból Lionel Messi és Ronald Koeman is elégedetten értékelt a Király-kupa elhódítása után szombat este. Mint ismert, a Barcelona 4–0-ra nyerte meg a finálét – lássuk, hogyan látták a mérkőzést a kupagyőztesek!

„Nagyon örülök ennek a kupának – mondta a lefújás után a kamerák előtt Lionel Messi, aki kétszer is betalált a döntőben, így a találkozó legjobbjának választották. – Elég kemény kupasorozaton vagyunk túl, sok meccsen szenvedtünk, de mégis rendre továbbmentünk. Mindig jó, ha nyerünk egy trófeát, ez egy nagyon örömteli nap a csapatnak, amely megérdemelte ezt a boldogságot. Nagyon különleges, hogy a csapatkapitánya lehetek annak a klubnak, amelyben egész életemben játszottam, számomra is különleges ez a kupagyőzelem.”

Messi – aki a felvételek tanúsága szerint a szünetben, 0–0-s állásnál az öltözőfolyosón buzdította társait – karrierje hetedik Király-kupáját nyerte meg, összességében immár 35 trófeánál jár a Barcelona futballistájaként, ezzel a klub történelmében és Spanyolországban is csúcstartó. Emellett a kupasorozat 119 éves történetében ő az első játékos, aki 7 döntőben is gólt szerzett, összesen 10 fináléban lépett pályára és 9-szer volt eredményes, ami szintén rekord.



A Barca trófeahalmozóinak tízes toplistáján a szombati győztesek közül Gerard Piqué, Sergio Busquets és Sergi Roberto is ott van – előbbi kettő 30-30 győzelemmel holtversenyben a harmadik helyen áll, míg utóbbi 23 sikerrel Dani Alvessel holtversenyben a hatodik.

„Nagyon boldogok vagyunk, megérdemeltük, hogy legalább egy kupát felemelhessünk ebben az idényben. A bajnoki címért is küzdünk majd az utolsó meccsig” – mondta a Marcának a lefújás után Ronald Koeman, akinek ez az első serlege a Barcelona vezetőedzőjeként.

Megszólalt a nemrég megválasztott Joan Laporta is, akinek második elnöki ciklusa során az első trófeáját ünnepelhette a labdarúgócsapat. Nem meglepő módon az egyik legfontosabb célja Messi megtartása lesz a közeljövőben, de a szakvezetőről is beszélt, akinek a jövőjét a hírek szerint nagyban befolyásolta a döntő végkimenetele.

„Meg vagyok győződve arról, hogy Messi szeretne maradni, és minden tőlünk telhetőt meg is teszünk ezért. Koeman és csapata remek munkát végez, elégedett vagyok velük.”

A kupadöntőről bővebben ITT!

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ
Athletic Bilbao–Barcelona 0–4 (0–0)
Sevilla,
Estadio de la Cartuja, zárt kapuk mögött. V: Martínez Munuera
Bilbao:
Unai Simón – De Marcos, Y. Álvarez (U. Núnez, 68.), I. Martínez, Balenziaga – Berenguer (Vesga, 54.), U. López (Berchiche, 68.), Dani García, Muniain (Lekue, a szünetben) – Raul García, I. Williams (Villalibre, 68.). Vezetőedző: Marcelino
Barcelona: Ter Stegen – Mingueza (O. Dembélé, 88.), Piqué (R. Araújo, 81.), Lenglet – S. Busquets – Dest (S. Roberto, 74.), F. de Jong, Pedri (Moriba, 81.), Alba – Messi, Griezmann (Braithwaite, 87.). Vezetőedző: Ronald Koeman
Gólszerző: Griezmann (60.), F. de Jong (63.), Messi (68., 72.)



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik