Barcelona: Messi sosem tűnt el, nem csak ő a felelős - Iniesta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.21. 10:24
null
Iniesta (jobbra) szerint a csapat Messivel együtt nyer és bukik (Fotó: Action Images)
A Primera División 34. fordulójában a Barcelona – három perc alatt megfordítva a találkozót – 2–1-re nyert az Athletic Bilbao ellen. A győztes csapat vezetőedzőjének és játékosainak értékeléséből szemezgettünk.

 

„A körülmények nem nekünk kedveztek, de fel tudtunk állni a padlóról és nyertünk – értékelt Gerardo Martino, a győztes csapat mestere. – Egyszerűen nem hittem el, hogy ennyi helyzetből sem tudunk gólt szerezni. Nagyon örülök [Lionel] Messi góljának, mert úgy reagált a kritikákra, ahogy a legjobban tud: nem szavakkal, hanem a pályán.”

„Szeretnék gratulálni a csapatnak, fontos három pontot szereztünk – mondta Adriano, a katalánok brazil védője. – A szív győzelme volt ez, de a lelkünket is otthagytuk a pályán. Nem hagytuk elúszni a találkozót, pedig nem voltunk könnyű helyzetben a vesztes kupadöntő után. A legvégsőkig fogunk küzdeni, ám most már a szerencsére is szükségünk lesz.”

„Jó meccset játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, de nehezen találtuk a kapuba vezető utat. Azt hiszem, csak ilyen hozzáállással lehet eredményt elérni, amilyet ma mutattunk. Profiként hozzá vagyunk szokva a kritikákhoz, annyit tudunk tenni, hogy megnyerjük a hátralévő mérkőzéseket, és bízunk benne, hogy a riválisaink pontokat hullajtanak majd” – nyilatkozta Javier Mascherano.

„Nyertünk, de sokkal előbb el kellett volna döntenünk a mérkőzést, rengeteg helyzetet hagytunk ki – mondta a meccs után Xavi Hernández. – Hiszünk a bajnoki címben, meg kell nyernünk a meccseinket, és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.”

„Felálltunk vesztes helyzetből, így versenyben maradtunk a bajnoki címért – mondta Andrés Iniesta. – Mindent megteszünk azért, hogy boldoggá tegyük szurkolóinkat. Messi sosem tűnt el, ne tegyük egyedül őt felelőssé. Amikor jól megy a szekér, akkor az egész csapatot ünnepeljük, ezért a nehéz időkben sem egyedül ő a hibás. A Granada elleni vereségünk megbocsáthatatlan, amiatt sajnos az ellenfeleink botlására kell várnunk. Bármi megtörténhet, ha azonban nem nyerjük meg a hátralévő mérkőzéseinket, az szintén megbocsáthatatlan lenne.”

A spanyol bajnokság tabelláját harmincnégy forduló után az Atlético Madrid vezeti négy ponttal a Barcelona és hattal az eddig eggyel kevesebb mérkőzést lejátszó Real Madrid előtt.

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 34 27 4 3 74–22 +52 85
2. Barcelona 34 26 3 5 94–28 +66 81
3. Real Madrid 33 25 4 4 94–32 +62 79
4. Athletic Bilbao 34 18 8 8 59–37 +22 62
5. Sevilla 34 17 8 9 65–47 +18 59
6. Real Sociedad 34 15 9 10 58–51 +7 54
7. Villarreal 33 15 7 11 52–38 +14 52
8. Valencia 34 12 9 13 47–47 0 45
9. Espanyol 34 11 8 15 38–44 –6 41
10. Levante 34 10 11 13 30–41 –11 41
11. Celta Vigo 34 11 7 16 40–51 –11 40
12. Rayo Vallecano 34 12 4 18 42–71 –29 40
13. Málaga 33 10 8 15 35–43 –8 38
14. Granada 34 11 4 19 30–50 –20 37
15. Elche 34 8 11 15 27–46 –19 35
16. Osasuna 34 9 8 17 29–54 –25 35
17. Valladolid 33 6 14 13 32–50 –18 32
18. Getafe 34 8 8 18 29–51 –22 32
19. Almería 34 8 6 20 36–68 –32 30
20. Betis 34 5 7 22 29–69 –40 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik