Barcelona: Lionel Messi adócsalási ügybe keveredett

Vágólapra másolva!
2013.06.12. 14:46
null
Négymilliós adócsalási ügyben védekezhet Messi (Fotó: Reuters)
A spanyol El Periódico napilap és a Cadena SER rádió értesülésülése szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) szereplő Barcelona világklasszis argentin támadója, Lionel Messi és az édesapja bíróság elé állhat adócsalás miatt.

A forrás szerint Messiék a kereskedelmi jogokból származó bevételek utáni adózást mulasztották el – a hírek szerint több mint négymillió eurót kellett volna a spanyol államnak utalniuk. A barcelonai ügyészség szóvivőjének az EFE spanyol állami hírügynökség számára adott tájékoztatása szerint Messi és apja, Jorge 2006-os, 2007-es, 2008-as és 2009-es adópapírjaival vannak gondok. Raquel Amado ügyész Messi lakhelyén, Gavában nyújtotta be a keresetet.

Az ügyészség azt állítja, hogy Messiék adóparadicsomokban – Belize és Uruguay – létrehozott fiktív, offshore cégek segítségével követtek el adócsalást a spanyol állam kárára.

Messi saját hivatalos facebook-oldalán a következő közleménnyel reagált.

„A spanyol adóhatóság vádjairól mi is csak a médiából értesültünk. Meglep minket a hír, mivel nem szegtünk meg egy szabályt sem, mindig betartottuk az adószabályokat, adótanácsosaink útmutatásai alapján. Tanácsadóink dolgoznak az ügy tisztázásán.”

Legfrissebb hírek

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17
Ezek is érdekelhetik