Barcelona: nem biztos, hogy regisztrálja a nyári érkezőket a Liga – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.07.06. 13:27
null
Griezmann (balra) és Messi közül az egyiknek menni kell? (Fotó: AFP)
A spanyol sportnapilap, az As információi szerint Lionel Messi és Antoine Griezmann jövője az FC Barcelonánál összefügg egymással, csak éppen ellentétes előjellel. Ugyanakkor a katalán Sport szerint a Barca elsősorban Griezmanntól szeretne megválni, hogy Messit megtartsa, mert a francia bére akadályozza a klubot abban, hogy új szerződést kössön az argentinnal. A katalán rádió, a RAC közben arról számolt be, hogy a Liga érvénytelenítheti az új játékosok szerződését és Messi hosszabbítását.

Nincs könnyű helyzetben az FC Barcelona, amely szeretné megtartani a július 1-jétől ingyen igazolható Lionel Messit. A klub ugyanis tetemes adósságot halmozott fel – csaknem 1 milliárd eurót –, és 40 százalékkal túllépte a spanyol bajnokságban engedélyezett maximális fizetési plafont. Ezért nem is regisztrálhatja be a La Ligánál az újonnan szerződtetett játékosait – ahhoz, hogy ezt megtehesse, körülbelül 200 millió euró bevételre lenne szüksége.

A katalán RAC rádió szerint a La Liga ugyanis úgy határozott, hogy a 2021–2022-es idény során az FC Barcelona mindössze 160 millió eurót költhet a játékosok fizetésére, ami 187 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban volt. Éppen ezért kellene a katalánoknak – az eddig távozókon túl – további játékosokat is eladni, mert ha nem, úgy a liga megtagadhatja a nyáron érkező új labdarúgók regisztrációját, vagyis Sergio Agüero, Eric García, Memphis Depay és Emerson nem szerepelhetnének a spanyol bajnokságban.

A helyzet megoldására kézenfekvőnek tűnik, hogy a legjobban kereső játékosaitól váljon meg a klub. Ennek a listának az élén jelenleg a francia világbajnok, Antoine Griezmann áll, ám ha nem sikerül Messivel megállapodni az új szerződéséről, akkor előfordulhat, hogy Griezmann maradhat. Ugyanakkor a katalán Sport szerint a Barca már elkezdett szervezkedni a támadó értékesítése ügyében – a francia távozása körülbelül 125 millióval csökkentheti a fentebb említett 187 milliós összeget.

FIRPO TÁVOZOTT
Kedden délután hivatalos honlapján jelentette be a Leeds United, hogy szerződtette Junior Firpót az FC Barcelonától. Az angol klub négy évre szóló szerződést kötött a játékossal, s arról ugyan nem számol be, hogy mekkora összeget fizetett érte, de sajtóhírek szerint 15 millió euróba került a balhátvéd játékjoga.

Szintén spanyol lapinformációk szerint a Barcánál kialakult helyzetnél a legnagyobb valószínűséggel a PSG jelentheti a megoldást, a francia klub ugyanis akár Messit, akár Griezmannt is szerződtetni tudná.

Az argentinnak állítólag már szerződést is ajánlottak, amely az As szerint kedvezőbb feltételeket biztosítana Messinek, mint az FC Barcelona ajánlata.

Mindeközben az átigazolási ügyekben többnyire jól értesültnek számító szakújságíró, Fabrizio Romano arról posztolt, hogy Joan Laporta, a Barca elnöke állítja: „Messivel már napok óta sikerült megállapodnia, csak az a kérdés, hogy mikor jelentik be” hivatalosan az üzlet megkötését.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik