Barcelona: Jobb helyen nem is lehetnék – Digne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.10. 08:12
null
Lucas Digne gyorsan beilleszkedett a Barcelonába (Fotó: AFP)
Lucas Digne, az FC Barcelona nyáron szerződtetett francia labdarúgója elragadtatva beszélt arról, milyen a jelenlegi helyzete új klubjában. A balhátvéd gyorsan beilleszkedett: már tizenkétszer lépett pályára, a nyári szerzemények közül neki van a legtöbb játékperce.

 

„Boldog vagyok a barcelonai karrierem kezdetével. Eddig tökéletesen alakul. Az első pillanattól rengeteg bizalmat kapok az edzőtől, és játéklehetőségem is akad bőven. Megtiszteltetés ebben a Barcában játszani – nyilatkozta a 23 éves futballista a goal.com-nak.– Gyorsan alkalmazkodtam az itteni stílushoz, máskülönben nem gondolom, hogy ennyi időt töltenék a pályán. Mindenki a támadójátékunkról beszél, de ugyanúgy erősnek kell lennünk védekezésben is, ha el akarjuk érni kitűzött céljainkat. Eddig sok sikerélményünk van a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, amire tudunk építeni.”

A védő szerint a csapatnál elvárt és az általa képviselt hozzáállás meglehetősen közel áll egymáshoz, és örömére szolgál, hogy részese lehet egy ilyen pozitív benyomást keltő fiatal együttesnek.

„Sok új játékos van a keretben, néhányan a Barca következő generációjának hívnak minket, de mindannyian úgy jöttünk ide, hogy az első naptól készek vagyunk segíteni a csapatot – fogalmazott a francia – Úgy érzem, gyorsan átvettem a Barca felfogását, keményen dolgozom a spanyol nyelvtudásomon, sőt katalánul is tanulok.”

„Barcelona csodálatos hely, és egy ilyen klub tagja lenni, mint a Barca, hihetetlen érzés. Szerintem mindenki érti a futballvilágban, mire gondolok. Igazi gyerekkori álom volt számomra, hogy a Camp Nou legyen a hazai pályám, és most ezt az álmot élem. A klub és a magam által támasztott ambíciók kemény munkát és teljes figyelmet követelnek minden nap. Örülök ennek a kihívásnak, mert mindig a legjobb akarok lenni, legyen szó akár magánéletről, akár a játékról.”

„Amikor közöltem a PSG-vel, hogy nem akarok visszatérni hozzájuk a római kölcsönjátékomat követően, nem tudtam, mi történik, hová megyek. Voltak ajánlataim Angliából, de amikor megkeresett a Barca, egyértelmű volt a döntés, ugyanis a legjobb játékosokkal akartam játszani a legjobb csapatban.”

Klubcsapatában való remeklése mellett Digne nemzeti színekben készül a soron következő, pénteki világbajnoki selejtezőre, Svédország ellen léphet pályára. A jövő héten Elefántcsontpart ellen játszik a francia nemzeti válogatott.

„Nagyszerű formában csatlakozom a válogatotthoz, sokat játszhattam a múlt hónapban, nagy önbizalmat gyűjtve egy olyan kiváló csapat részeseként, mint a Barca. Erősebbé tesz, hogy megítélésem szerint a világ legjobb klubjában futballozom. Csak most töltöttem be a huszonharmadik életévem, de már megjártam egy vébét és egy Eb-t. Mindig megtiszteltetés számomra, ha beválogatnak és képviselhetem hazámat. Kiváló játékosaink vannak, nagy célokkal. Néhányan a jelenlegi keretből együtt nyertük meg az U20-as világbajnokságot, és mindannyian a legnagyobb trófeákért akarunk játszani ezután is.”

Az oddszokat tekintve a franciákat nem érheti meglepetés a svédek ellen, így már a döntetlen is jól fizetne a bátor fogadók számára, nem beszélve az északiak bravúros győzelméről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik