Barcelona: ismét kölcsönadták Deulofeut – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.29. 22:31
Az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az angol élvonalbeli Watford a szezon végéig kölcsönveszi a csapat támadóját, Gerard Deulofeut.

A barcelonai alakulat honlapjának beszámolója szerint a saját nevelésű szélső a 2017–2018-as szezon végéig a Premier League-ben folytatja a pályafutását. A 23 éves játékos fizetését az angol együttes állja, emellett a Watfordnak – nem részletezett feltételek teljesülése esetén – egymillió eurót kell fizetnie a Barcelonának.

Deulofeu-nak biztosan nem lesz ismeretlen a kölcsönjáték, hiszen a Barca a 2013–2014-es szezonra az Evertonnak, majd a 2014–2015-ös idényre a Sevillának adta át a játékjogát. Ezt követően végleg eladta az Evertonnak, ahonnan másfél év után távozott – szintén kölcsönben, a Milannál töltött fél évet.

A négyszeres spanyol válogatott futballista 2017 nyarán visszatért a Barcelonába, ám a szezon első felében 17 mérkőzésen csak 892 percnyi játéklehetőséget kapott, így most ismét a Premier League-ben próbálhat szerencsét.

FC Barcelona on Twitter

BREAKING NEWS] @gerardeulofeu moves on loan to Watford until the end of the season. More info https://t.co/o0GudNtNDg



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik