Barcelona: Ansu Fati ma még nem, de vasárnap már játszhat – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 10:41
null
Ansu Fati visszatérésére már csak néhány napot kell várniuk az FC Barcelona szurkolóinak (Fotó: AFP)
Tíz hónap kihagyás után vasárnap a Levante elleni bajnoki mérkőzésen térhet vissza a pályára Ansu Fati, az FC Barcelona tehetséges labdarúgója – írja a Sport.

 

A 18 éves támadó térde tavaly novemberben, a Real Betis elleni találkozón sérült meg, azóta több műtéten is átesett, ám most már teljes értékű edzésmunkát végez, és a visszatérés küszöbén áll. Volt róla szó, hogy a négyszeres spanyol válogatott futballista már csütörtökön, a Cádiz elleni találkozón szerepet kaphat – ezek a hangok a Granada elleni döntetlen után csak felerősödtek –, de a Ronald Koeman vezette szakmai stáb nem szeretne kockázatot vállalni vele kapcsolatban.

Ansu Fati nem először volt hosszabb ideig sérült: öt évvel ezelőtt egy teljes idényt ki kellett hagynia, mert két csont is eltört a lábában.

Az FC Barcelona csütörtöki mérkőzése 22 órakor kezdődik, a Levante elleni vasárnapi találkozóra 16.15 órától kerül sor. A katalánok játékosai közül Pedri, Jordi Alba, Sergio Agüero és Ousmane Dembélé továbbra sem egészséges.

AZ FC BARCELONA CÁDIZBA UTAZÓ KERETE


SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ
Csütörtök

22:00: Cádiz–FC Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik