Barcelona: A bajnoki cím? Realistának kell lennünk – Koeman

Vágólapra másolva!
2020.12.30. 08:38
null
Ronald Koeman tudja, hogy a Barcelon nagyon nehéz helyzetben van a bajnoki címért folyó versenyfutásban (Fotó: AFP)
Ronald Koeman, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője az Eibar elleni 1–1-es döntetlen után burkoltan arról beszélt, hogy átalakulóban lévő fiatal együttese ebben az idényben aligha harcolhat a spanyol bajnoki címért.

„Az eredmény nem igazságos. Jól játszottunk, megérdemeltük volna a győzelmet – idézi Koemant a Sport. – Az Eibarnak egyetlen kapura lövése volt. Nekünk megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, elegendő mennyiségű helyzetet alakítottunk ki, de tizenegyest hibáztunk, hátul pedig elkövettünk egy nagy hibát.”

A holland szakember irányításával a Barcelona az első 14 mérkőzésén csak 25 pontot szerzett a bajnokságban, ami a csapat leggyengébb idényrajtja a 2003–2004-es kiírás óta (20 pont), amikor Frank Rijkaard vezetésével a katalánok végül a második helyen végeztek a Valencia mögött. Ebben a szezonban vajon lesz esélye a Barcának az aranyéremért harcolni?

„Legyünk realisták, nagyon nehéz lesz megnyernünk a bajnokságot. Semmi sem lehetetlen az életben, de látnunk kell a pontkülönbséget. Az Atlético nagyon jónak és erősnek tűnik, nem kap túl sok gólt” – mondta Koeman. És akkor a jó formába lendülő Real Madridról még nem is szóltunk…

Az Eibar elleni találkozó krónikájához hozzátartozik még, hogy az utolsó 25 percre becserélt Philippe Coutinho a hajrában súlyosnak látszó térdsérülést szenvedett, de az állapotáról még nincs információ.

A MÉRKŐZÉS RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA

A Barcelonára három idegenbeli mérkőzés vár a bajnokságban 2021 első napjaiban: Lionel Messiék vasárnap a jelenleg 19. helyezett Huesca vendégei lesznek, utána a második körből elhalasztott Athletic Bilbao elleni találkozójukat pótolják jövő szerdán, majd a Granadához látogatnak. E három meccset a Real Sociedad elleni spanyol Szuperkupa-elődöntő és – az esetleges finálé után – az Elche elleni idegenbeli bajnoki követi. A Barca a Camp Nouban legközelebb a január 30–31-i hétvégén lép pályára, amikor a Bilbaót fogadja.

SPANYOL LA LIGA
16. FORDULÓ
FC Barcelona–Eibar 1–1 (0–0)

Barcelona,
Camp Nou,zárt kapuk mögött. V:Rojas
Barcelona:Ter Stegen – Lenglet (Busquets, 81.), Aráujo, Mingueza – Dest (O. Dembélé, a szünetben), Pjanic (Coutinho, 66.), F. de Jong, Júnior Firpo – Pedri (Puig, 88.), Griezmann (Trincao, 66.) – Braithwaite.Vezetőedző:Ronald Koeman
Eibar:Dmitrovics – Bigas, E. Burgos ( P. Oliveira, 73.), R. Soares, Pozo – Pape Diop (Cubero, 90+3.), S. Álvarez – Edu Exposíto, Inui, Kadzior (Recio, 81.) – Kike García (Muto, 73.).Vezetőedző:José Luis Mendilibar
Gólszerző:O. Dembélé (67.), ill. Kike García (58.)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 13 10 2 1 26–5 +21 32
2. Real Madrid 15 10 2 3 27–14 +13 32
3. Real Sociedad 16 7 5 4 25–12 +13 26
4. Sevilla 14 8 2 4 17–10 +7 26
5. Villarreal 16 6 8 2 20–16 +4 26
6. Barcelona 15 7 4 4 29–15 +14 25
7. Granada 14 6 3 5 17–22 –5 21
8. Celta Vigo 15 5 5 5 20–21 –1 20
9. Cádiz 16 5 4 7 11–20 –9 19
10. Betis 16 6 1 9 19–30 –11 19
11. Athletic Bilbao 15 5 3 7 18–18 0 18
12. Levante 15 4 6 5 20–21 –1 18
13. Getafe 14 4 5 5 12–15 –3 17
14. Deportivo Alavés 15 4 5 6 13–17 –4 17
15. Eibar 16 3 7 6 12–16 –4 16
16. Valencia 15 3 6 6 21–22 –1 15
17. Elche 13 3 6 4 12–16 –4 15
18. Valladolid 16 3 6 7 15–24 –9 15
19. Osasuna 14 3 3 8 13–23 –10 12
19. Huesca 15 1 9 5 13–23 –10 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik