Barca: ügynöke szerint 90 százalék, hogy itt folytatja Mina

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 07:36
null
Ügynöke szerint szinte biztosan a Manchester United játékosa lesz Yerry Mina (Fotó: AFP)
Yerry Mina szinte biztosan a Manchester United labdarúgója lesz – ezt a kolumbiai válogatott játékos ügynöke árulta el.

 

Jair Mina, aki ügynöke és egyben testvére a 23 esztendős Yerry Minának, Guillermo Arangónak, az RCN Radio és az ESPN munkatársának árult el részleteket a középhátvéd jövőjével kapcsolatban, az újságíró pedig ezt nem is rejtette véka alá.

„A játékos ügynöke elmondta nekem, hogy az Everton és a Lyon hivatalos ajánlatot tett Yerry Mináért a Barcelonának. A liverpooliak 30 millió eurót ajánlottak, Jair Mina viszont ennek kapcsán hozzátette, hogy a testvére mindenképpen a Manchester Unitedhez akar szerződni. Az MU lesz a végállomás, az angol klub képviselői már találkoztak is velem.”

„Csak annyi van hátra, hogy véglegesítsék az ajánlatukat, amit aztán megtesznek a Barcának. Azt mondom, ebből Premier League lesz. És a Manchester United, mert azt nem hinném, hogy az Everton. Kilencven százalék, hogy »vörös ördögként« folytatja Mina.”

Az ügynök továbbá arról is beszélt, hogy a Barcelona 45 millió eurót kért a játékosért, míg a manchesteriek 39 millió eurót ajánlottak először – jelenleg tehát 6 millió euró választja el Yerry Minát José Mourinho csapatától.

Amennyiben a két egyesületnek sikerül megállapodnia, a futballista évi 8.5 milliót keres majd Angliában, s öt esztendőre ír alá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik