Barca: Puyol döntött, a szezon végén távozik - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.25. 07:45
A katalán Sport értesülései szerint az idény végén távozik a Barcelonától Carles Puyol, a katalánok 35 esztendős legendás labdarúgója. A válogatott középhátvéd mellett Jordi Roura edző is elhagyja a gránátvörös-kékeket.

A katalán újság azt írja, Carles Puyol három hónappal a futballszezon vége előtt döntött, s a nyáron eligazol nevelőegyesületétől, amelyben 1999-ben mutatkozott be. A döntés hátterében Puyol gyakorta kiújuló térdsérülése áll, illetve az, hogy posztján hatalmas harc folyik a kezdőcsapatba kerülésért. Puyol úgy véli, elérkezett az idő, hogy más országban, más bajnokságban is kipróbálja magát.

Az AS információi szerint Jordi Roura is távozik a Barcelonától. Tito Vilanova egykori segítője saját maga döntött a távozás mellett, s már sikerült is megegyeznie Gerardo Martinóval és Andoni Zubizarreta sportigazgatóval a szakításról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik