Barca: Luis Enrique nem foglalkozik Neymar reakciójával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.12. 13:09
Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője nem matekozik: a Sevilla elleni 2–2-es döntetlen után csak annyit jegyzett meg, hogy a 31. forduló után is az élen áll csapata. A katalánokat irányító szakember nem foglalkozik a lecserélt Neymar reakciójával sem.

„Mindig bosszantó, ha leadjuk az előnyünket, ilyenkor nem számít, hogyan tesszük azt. Hibáztunk előtte, de nem tulajdonítok különösebb jelentőséget neki. Még mindig listavezetők vagyunk, és folyamatosan fejlődni szeretnénk. Nem számít, hogy igazságos-e a döntetlen, már úgy sem tudunk rajta változtatni. Az ellenfél nagyon jól játszott, kiválóan felkészített együttes. A matek nem az én asztalom. A 38. fordulóig nem beszélünk a bajnoki címről, jelenleg, a 31. forduló után az élen állunk” – mondta a mérkőzés után Luis Enrique, akit természetesen Neymar lecseréléséről is kérdeztek. Mint korábban megírtuk, a brazil támadó nem éppen kitörő örömmel fogadta, hogy le kellett jönnie. Luis Enrique, akit természetesen Neymar lecseréléséről is kérdeztek. Mint korábban megírtuk, a brazil támadó nem éppen kitörő örömmel fogadta, hogy le kellett jönnie.

„Nem fordítok figyelmet ilyen apróságokra. Divatos ezt mindig felhozni, de szerintem egyszerűen nonszensz. Engem nem az érdekel, ami Önöket, én azzal foglalkozom, hogy a csapatom megnyerje a meccseket.”

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik