Barca: Lehetett sejteni, hogy ez lesz… – Suárez kiakadt

Vágólapra másolva!
2017.02.08. 12:11
null
Luis Suárezt a 90. percben állította ki a játékvezető (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Barcelona hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Atlético Madriddal a spanyol Király-kupa elődöntőjének visszavágóján, ezzel 3–2-es összesítéssel bejutott a májusi fináléba. A katalánok Sergi Roberto és Luis Suárez kiállítása miatt kilenc emberrel fejezték be a mérkőzést, míg a vendégektől Yannick Ferreira Carrascót állította ki a játékvezető. A Barcelona vezetőedzője, Luis Enrique a meccs után elmondta, az uruguayi csatár piros lapja ellen fellebbezést nyújtanak majd be, bár nem bízik a beadvány sikerességében.

A Barcelona kilencese a második sárga lapját a 90. percben – már az 1–1-es eredmény kialakulása után – kapta, amikor egy fejpárbaj során lekönyökölte Kokét.


„Nevettem a kiállításomon, lehetett sejteni, hogy ez lesz. Ezt akarta a játékvezető. Fel vagyok háborodva. Még csak nem is volt szabálytalanság. A bíró szokásos módon meg sem magyarázta az ítéletét” – bosszankodott Suárez.

Luis Enrique kijelentette, a Barcelona fellebbez az uruguayi csatár eltiltása ellen, bár a spanyol szakember nem bízik benne, hogy eltörlik Suárez piros lapját.

„Támogatom a fellebbezést, ám ha visszatekintünk a múltba, akkor nem sok jóra számíthatunk. Frusztrál, hogy két játékosom is kihagyja a döntőt, de ez előfordul a labdarúgásban” – mondta a Barcelona vezetőedzője, aki elismerte, a szerdai meccsen az Atlético volt a jobb.

„Ezen a mérkőzésen nem érdemeltünk döntetlent, arra viszont rászolgáltunk, hogy döntőt játsszunk” – jelentette ki a katalánok trénere.


SPANYOL KIRÁLY-KUPA – EMLÉKEZTETŐÜL
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

FC Barcelona–Atlético Madrid 1–1 (1–0)
Barcelona, Camp Nou, 67 734 néző. V: Gil Manzano
Barcelona: Cillessen – Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, J. Alba – D. Suárez (Mascherano, 62.), Rakitic (Iniesta, 72.), A. Gomes – Messi, L. Suárez, Arda Turan (Busquets, 70.). Vezetőedző: Luis Enrique
Atlético Madrid: Moya – Juanfran, Szavics, Godín (Lucas Hernández, 49.), Filipe Luís – Carrasco, Koke, Níguez, Gaitán (Á. Correa, 48.) – Griezmann, F. Torres (Gameiro, 61.). Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: L. Suárez (43). ill. Gameiro (83.)
Kiállítva: S. Roberto (57.), L. Suárez (90.), ill. Carrasco (69.)
Továbbjutott:
az FC Barcelona, 3–2-es összesítéssel

SZERDÁN JÁTSSZÁK
21.00: Deportivo Alavés–Celta Vigo (Tv: DIGI Sport2)
Az első mérkőzésen: 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik