Barca: L. Enrique máris beírta magát a katalánok történelmébe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.14. 18:42
A Barcelona nyáron kinevezett vezetőedzője, Luis Enrique máris beírta magát a katalánok történelmébe, miután csapata három győzelemmel és kapott gól nélkül kezdte a bajnokságot.
A katalán együtes az előző szezonban alulmaradt az Atlético Madriddal szemben a bajnoki versenyfutásban, most azonban alaposan belekezdett, és három fordulót követően továbbra is százszázalékos győzelmi mérleggel halad az új idényben.A Barcelona 2014–2015-ös bajnoki eredményei eddig olyannyira makulátlanok, hogy még gólt sem kaptak a gránátvörös-kékek. Az első körben az Elchét intézték el 3–0-val, majd 1–0-s sikerrel utaztak haza Villarealból, szombaton pedig az Athletic Bilbaót győzték le 2–0-ra hazai közönség előtt, köszönhetően Neymar remek produkciójának.Ezzel pedig Luis Enrique beírta magát a katalán klub történelmébe. Korábban mindössze két olyan edzője volt a Barcelonának – Terry Venables és Carles Rexach személyében –, aki hozzá hasonlón kapott gól nélkül és maximális pontszámmal állt az első három kör után.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik