Atlético: ingyen szerezték meg a portugál válogatott szélsőt

Vágólapra másolva!
2018.07.25. 12:26
null
Gelson Martins öt évre írt alá (Fotó: atleticodemadrid.com)
Az Atlético Madrid labdarúgócsapata hivatalos oldalán számolt be arról, hogy szerződtette Gelson Martinst, aki öt évre írt alá.

 

A madridi klubnak nem kellett fizetnie a játékosért, ő ugyanis még júniusban felmondta a megállapodását a Sporting CP-vel: mint ismert, 2018 áprilisának elején Bruno de Carvalho, a Sporting elnöke azonnali hatállyal felfüggesztette az első csapat 19 játékosát, mert azok a megítélése szerint elkényeztetett ficsúrok módjára viselkedtek. Ezután a futballisták nagy része közölte, a nyáron távozna, sőt, a vezetőedző is elgondolkodott, van-e értelme így a folytatásnak.

A Sporting legkeményebb szurkolói csoportja az elnök mellé állt, és folyamatosan kereste azóta a lehetőséget, hol lehet belekötni a labdarúgókba, végül 50 kapucnis, arcát sállal eltakaró „drukker” betört a klub edzőközpontjába, és ott ütötte-rúgta az ott lévő játékosokat, ahol csak tudta. A labdarúgók ezután szépen sorjában elkezdték elhagyni a klubot, ez alól Gelson Martins sem kivétel.

A 23 esztendős szélső összesen 140 tétmeccsen szerepelt a lisszaboni klubban, ezeken a meccseken 27 gólt szerzett és 30 gólpasszt adott. A portugál válogatottban 2016-ban debütált, ott volt az oroszországi világbajnokságon is, amelyen a Marokkó elleni csoportmérkőzésen kapott lehetőséget csereként.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik