Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.12.11 16:46 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Ramos négy játékost hívott be a Castillából – mindegyik spanyol

Úgy tűnik, hogy Szalai Ádám a Real Madrid újdonsült vezetőedzőjénél sem kerülhet könnyen a felnőttcsapat közelébe. Juande Ramos vezetőedző négy játékost is behívott a Castillából a Barcelona elleni rangadóra készülő keretbe, de mindegyik futballista spanyol. Ketten közülük csatárok: a fiókcsapatban kilenc gólnál járó Alberto Bueno, valamint az eddig négy találatot szerző Miguel Palanca. Összehasonlításképpen: Szalai nyolcszor volt eredményes ebben az idényben.

Szalai hiába remekelt a Castillában, továbbra sem került a nagycsapat közelébe
Fotó: Imago (archív)
Szalai hiába remekelt a Castillában, továbbra sem került a nagycsapat közelébe
Első hallásra örül az ember, amikor arról értesül, hogy Juande Ramos, a Real Madrid újdonsült vezetőedzője négy játékost is behívott a tartalékcsapatból a felnőttcsapat Barcelona ellen készülő keretébe, hiszen Szalai Ádám számára is nagy lehetőséget jelent, ha az új tréner a Castilla futballistáira is számít.

Ám amikor végigolvassuk a négy fiatal játékos névsorát, rá kell döbbenünk, hogy valószínűleg Szalai Ramos érkezésével sem került közelebb a „királyiak” nagycsapatához. Mind a négy játékos spanyol, ráadásul ketten közülük csatárok.

Úgy tűnik, hogy a madridi klubnál a külföldi fiataloknak sokkal nehezebb dolguk van, mint spanyolországi társaiknak. Ez persze nem meglepő, de a tények sajnos elkeserítő képet festenek.

Az még nem meglepő, hogy a már Bernd Schuster irányítása alatt is bemutatkozó, sőt gólt szerző Alberto Bueno Ramosnál is előnyt élvez, hiszen vezeti a Castilla házi góllövőlistáját kilenc találatával.

Az viszont nehezen dolgozható fel, hogy Szalai helyett Ramos mester egy másik fiatal támadónak, Miguel Palancának szavazott bizalmat, aki mindössze négyszer volt eredményes ebben az idényben a Castillában, feleannyiszor, mint a magyar csatár.

Persze mondhatjuk, hogy a spanyol támadó nem tipikus befejező csatár, de ez vajmi kevés vigaszt nyújt a magyar szurkolók számára.

Bekerült még a keretbe a középpályán játszó Gorka José Unda Velasco, valamint a védő Chema Antón a fiókcsapatból.

Bízzunk benne, hogy idővel nem csak a Castilla spanyol futballistái előtt nyílik meg a „királyi gárda” nagycsapatának kapuja, és végre Szalai Ádám is lehetőséget kap a bizonyításra.
2022.05.10 21:13:45

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Remekelt a Dembélé, Aubameyang kettős, Aspas ismét betalált – Ronald Araújo agyrázkódást szenvedett egy ütközés során.

2022.05.08 11:22:41

Spanyol labdarúgás CSELŐTEI MÁRK

Rengeteg helyzetet dolgoztak ki a hazaiak a friss bajnok, tartalékos Real Madrid ellen, de így is csak egy büntető döntött.

2022.05.07 20:30:59

Spanyol labdarúgás MURÁNYI DOMONKOS

A csereként beálló Ansu Fati góljára az exbarcás Bartra még válaszolt, de aztán elsült Jordi Alba lába…

2022.04.30 16:18:37

Spanyol labdarúgás K. T. I.

Rodrygo remekelt az első félidőben, a másodikban aztán Asensio és a csereember Benzema is betalált.

2022.04.29 23:51:30

Spanyol labdarúgás SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Nehéz természetű tulajdonosok, kotnyeleskedő elnökök és öntudatos sztárok szorításában lavírozni önmagában is művészet.