Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.10.31 21:11 Frissítve: 2011.07.18 00:09

Ronald Koeman megerősítette, hogy a Valencia vezetőedzője lesz

Ronald Koeman szerda este sajtótájékoztatón erősítette meg a spanyol sajtóban már korábban megjelent értesüleseket, hogy a jövőben a spanyol Valencia labdarúgócsapatának vezetőedzője lesz. A Valencia a Sevilla elleni, múlt heti 3-0-s vereség után menesztette Quique Sanchez Florest.

Ronald Koeman gyorsan tisztázta a helyzetet
Reuters
Ronald Koeman gyorsan tisztázta a helyzetet
A szakember az Eindhovenben rendezett sajtókonferencián újságíróknak így nyilatkozott:

„Még nem írtam alá a megállapodást, de megegyeztem a Valenciával abban, hogy két és fél évre hozzájuk szerződöm.”

A 44 éves Koemant eredetileg 2008-ig kötötte a kontraktusa a PSV Eindhovenhez, amellyel 2006-ban és 2007-ben megnyerte a holland bajnokságot.

Koeman játékosként évekig szerepelt az FC Barcelona együttesében, amellyel 1992-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, illetve négyszer egymás után a spanyol bajnokságot.

Edzői pályafutása során volt az Ajax Amsterdam és a Benfica szakvezetője is.

Korábban a Nemzeti Sport is megírta, hogy a 44 esztendős Koeman még az előző szezonban összekülönbözött Frits Schuitemával, a PSV elnökével, amikor úgy tűnt, hogy az eindhoveni együttes elveszítheti a bajnoki címért folyó csatát az Ajaxszal szemben.

Végül a PSV jobb gólkülönbségével bajnok lett, azonban valószínű, hogy a bizalom hiányát tükröző elnöki vádak miatt a főszponzor Philips cégnél is vezető pozícióban lévő Frits Schuitema és Ronald Koeman kapcsolata nem rendeződött.

PÉNTEKTŐL LESZ HIVATALOSAN KOEMAN AZ EDZŐ

Ronald Koeman november 2-án, pénteken utazik Valenciába, hogy aláírja 2010 nyaráig szóló szerződését, mint az együttes új szakvezetője – adta hírül a spanyol egylet hivatalos honlapja. A holland trénert ezután mutatják majd be új klubjánál, délután 13:00 órakor.
2021.01.17 19:25:38

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A kétszer is egyenlítő, majd a hosszabbításban csodagólt szerző baszkoké lett a spanyol Szuperkupa.

2021.01.14 07:45:34

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Sokáig öregurasan futballozott a madridi csapat, a hajrában két kapufát lőtt, és csak szépíteni tudott.

2021.01.13 09:36:36

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Ha nem is könnyedén, de továbbjutott a Real Sociedad ellen a Messi nélkül felálló katalán csapat.

2021.01.09 20:40:40

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Nem akármilyen előzmények után lépett pályára a Real Madrid az Osasuna otthonában, döntetlen lett a vége.

2021.01.09 18:04:51

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Griezmann és Messi is duplázott a Granada ellen, nyolc mérkőzés óta veretlen Ronald Koeman csapata.