Strandröpi ob: Lutter és Szombathelyi ismét veretlenül nyert

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.07.01. 20:00
null
Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra győzött (Fotó: Beach Volleyball Hungary)
A Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra páros veretlenül nyerte meg a strandröplabda ob második, nyíregyházi fordulóját is.

 

 

Szél, eső, hideg – az időjárás olyan elemei ezek, amelyeket bárki szívesen nélkülöz egy strandröplabdaversenyen. Márpedig mindebből kijutott rendesen az országos strandröplabda-bajnokság második, nyíregyházi fordulóján. Az első két napot ugyanis a szeles, emiatt hideg időjárás határozta meg, majd vasárnap, az elődöntők és a helyosztók napján ugyan a szél nem fújt, de az eső eleredt a nap zárását jelentő férfidöntőben.

Az olykor mostoha körülmények között azért sportolt is a két nemben nevező majdnem ötven páros. Az ob különleges teljesítménye a korábbi teremválogatott és magyar bajnok, a strandon is négyszeres győztes Rácz Lászlóé, aki 50 évesen Lukács Róberttel az ötödik helyig jutott. A Hajós Artúr, Stréli Bence páros sem akármit vitt véghez, hiszen a tatai fordulót még az ifjúsági olimpiai selejtező miatt hagyta ki, most pedig nyert. A két 17 éves játékosnak győzelme van, jogosítványa viszont nincs, így nem is vezethetik a következő fordulóig megnyert autót.

A női győztesnek, Lutter Eszternek és Szombathelyi Szandrának nincs ilyen gondja, ráadásul a tatai forduló után ismét veretlenül bizonyultak a legjobbnak.

Az ob harmadik, dunaújvárosi fordulóját július 20–22-én rendezik, a három állomás összesített eredménye alapján nemenként a 16–16 legjobb páros kerül az augusztus 11–12-ig Lupa-tavi döntőbe.

MKB-PANNÓNIA ORSZÁGOS STRANDRÖPLABDA-BAJNOKSÁG
2. FORDULÓ, NYÍREGYHÁZA
FÉRFIAK, DÖNTŐ
Hajós Artúr, Stréli Attila Bence (Strandröplabdázásért SE)–Kiss Dániel, Takács Gergely (Pénzügyőr SE) 2:1 (–19, 12, 11).
A 3. HELYÉRT
Bán Viktor, Jánossy Bálint (Pénzügyőr)–Krekk Zoltán (Strandröplabdázásért SE), Soós Izsák (GRC) 2:1 (–19, 17, 12)
NŐK, DÖNTŐ
Lutter Eszter (Gödöllői RC), Szombathelyi Szandra (Nyíregyházi Sportcentrum)– Háfra Dominika, Szabó Dorottya (ÓSSC) 2:0 (11, 15)
A 3. HELYÉRT
Katona Janka, Sákovics Virág (MAFC)–Kiss Viktória, Oláh Vivien (Gödöllő) 2:0 (16, 19)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik