Röplabda: Szeretnénk új alapokra helyezni a nemzeti csapatot – Kersch Ferenc

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.10.17. 08:41
null
Kersch Ferenc szerint a férfi válogatott tudatos fejlesztőmunkával eredményes lehet (Fotók: hunvolley.hu)
Nem értett egyet Koch Róbert beszámolójával a Magyar Röplabdaszövetség elnöksége, ezért felmentette a szövetségi kapitányt. Kersch Ferenc, a szervezet elnöke szerint nem történt meg a várt előrelépés.

 

Meglepődve értesültünk pénteken, hogy a férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitányának, Koch Róbertnek a beszámolóját nem fogadta el a Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) elnöksége, ezért a korábbi válogatott játékos távozik a nemzeti együttes éléről. Kersch Ferenc, az MRSZ elnöke szerint a kapitány nem sértette meg a szerződésben foglaltakat, más áll a távozása mögött.

„Több mint negyvenoldalas beszámolót készített Koch Róbert, amely formailag megfelelt a követelményeknek, azonban a tartalmával több pontban sem értett egyet az elnökség   – mondta lapunknak Kersch Ferenc.– Nem történt a kapitány részéről semmiféle szerződésszegés, egyszerűen a szövetség élt azzal a jogával, hogy harminc napon belül felmondhatja a megállapodást, mert a jövőt máshogyan képzeli el.”

Hogy mi szerepelt pontosan a dokumentumban, amivel nem értett egyet a szervezet vezetése, azt nem árulta el az elnök.

„Több ponton sem értettünk egyet a leírtakkal, ugyanakkor nagyon köszönöm Koch Róbertnek az elvégzett munkát, a sportág továbbra is számít a tudására, tapasztalatára”   – válaszolt kérdésünkre Kersch Ferenc.

A válogatott tavaly bronzérmet szerzett az Európa-liga Ezüst-divíziójában, az idén pedig a negyedik helyen zárt. A 2022-es Európa-bajnoki selejtező első összecsapásán nagy csatában alulmaradt Spanyolország ellen, azonban a további találkozókon csupán Grúziát tudta – kétszer – legyőzni.

 

„Nyilván nem vártuk el a válogatottól, hogy kijusson a jövő évi Eb-re, viszont úgy tűnt, lehetett volna esélyünk rá. Alapvetően azért váltunk meg a szövetségi kapitánytól, mert nem történt meg a várt előrelépés”   – indokolta meg a döntést az elnök.

Az idei Ezüst Európa-liga és az Eb-selejtező keretében is több olyan játékos kapott helyet, aki korábban egyszer sem vagy csak ritkán ölthette magára a címeres mezt. Kersch Ferenc szerint a fiatalokban van a jövő, ezért mindenképpen rájuk kell építeni a jövő csapatát.

„Szeretnénk új alapokra helyezni a nemzeti csapatot, amelyben főleg fiatal játékosokat képzelünk el, hiszen többen nagyon tehetségesek  – mondta az elnök.   – Ehhez néhány év türelmi időre és ezalatt tudatos fejlesztő munkára van szükség, amíg újra felépül a válogatott.”

Hogy kinek az irányításával, egyelőre nem tudni, de a következő válogatott eseményig kinevezik az utódot.

„Még korai beszélni róla, de természetesen már foglalkozunk a kérdéssel. A harmincnapos felmondási idő miatt sem lenne illő nyilatkozni erről, ráadásul nem sürget minket sem az idő, sem valamilyen fontos válogatott mérkőzés”   – tekintett előre Kersch Ferenc.

(Koch Róbertet is kerestük, de a menesztett kapitány kis türelmet kért.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik