Röplabda: Ludvig Zsolt a szövetség elnöke, hatvan napra

Vágólapra másolva!
2015.07.24. 17:10
Ludvig Zsolt lett a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke, aki a megbízást csak hatvan napra vállalta.

A szövetség sajtóközleménye szerint a döntés a pénteki rendkívüli, tisztújító közgyűlésen született meg, amelynek összehívására azért volt szükség, mert a május 16-i közgyűlést követően a tizenegy tagú elnökségből heten is lemondtak. Így viszont a testület határozatképtelenné vált, majd a július 7-i rendkívüli közgyűlésen a tagság a korábbi elnök és a másik három elnökségi tag visszahívása mellett voksolt.

Az elnöki posztra két jelölt volt: Ludvig Zsolt, a korábbi főtitkár, illetve Vass Zoltán üzletember. A pénteki közgyűlés 43 szavazattal végül előbbit választotta elnökké, aki azonban előzetesen jelezte, sőt írásba is adta, hogy csak ideiglenesen, hatvan napra vállalja a tisztséget.

Hasonlóan alakult a helyzet az elnökséggel, amelybe végül Ancsin Ildikó, Baran Ádám, Csizmadi András, Hóbor Béla, Kósa Árpád, Markovits László, Nagy Kornél, Novák László, Orosz Ferenc és Vass Zoltán került be, így két hónap múlva újabb tisztújító közgyűlésre kerül sor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik