Röplabda: A válogatott mindig is a szívügyem volt, és az is marad – Szabó Alpár

S. SZ.S. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 09:10
null
Nagyszerűen érzi magát Ausztriában Szabó Alpár (11), s 32 évesen is bírja erővel (Fotó: SK Aich/Dob)
Több szempontból is boldog Szabó Alpár, aki tavaly nyár óta Ausztriában, az SK Aich/Dob együttesénél játszik, annak pedig kifejezetten örül, hogy Gacs Dániel is a csapattársa.

 

Nehéz heteken, hónapokon van túl Szabó Alpár, férfiválogatottunk csapatkapitánya, aki a Kecskeméten eltöltött idény után újra külföld felé vette az irányt, és a háromszoros osztrák bajnok SK Aich/Dob együttesébe szerződött. A magyar centernek sűrű volt az idénye, a hazai bajnokság és kupa mellett a Bajnokok Ligájában, a Közép-európai Ligában és a CEV-kupában is helyt kellett állnia.      

„Két héttel ezelőtt játszottam a harmincötödik mérkőzésemet – kezdte Szabó Alpár.Ennek az az oka, hogy a macedón center, Filip Madzsunkov megsérült, és a klub nem akart új játékost vásárolni a posztra, bízott a gyors felépülésében. Időközben nagy örömömre Gacs Dániel is csatlakozott az együtteshez.”

A center arról is beszélt lapunknak, hogy 32 éve ellenére még mindig olyan szinten röplabdázik, amilyet elvár magától.

„Szeretek itt játszani, kellemes a környezet, nagyon jól szervezett a klub, és ami szintén fontos szempont volt, Magyarország is közel van. Bleiburgban más impulzusok érnek, nagyon örülök, hogy a legutóbbi, otthon töltött idényem után szintet tudtam lépni, és javult a teljesítményem” – folytatta Szabó.

Tavaly tragédia is beárnyékolta a csapatkapitány karrierjét, elhunyt az édesapja, emiatt az Európa-bajnoki selejtező első három mérkőzését kihagyta. Lelkileg már jobban van, és örül, hogy a röplabda el tudta terelni a gondolatait.

„Egyértelműen jót tett a környezetváltás, szerencsére a múlt nyáron történtek nem taszítottak annyira mélyre, hogy ne tudtam volna a sportra koncentrálni.”      

A center több mint tíz éve tagja a magyar válogatottnak, és meglepetésként érte Koch Róbert szövetségi kapitány leváltása. Ugyanakkor, ha ezután is szükség lesz rá, elfogadja a meghívást, mindig szívesen megy a válogatottba.

„Meglepődtem, amikor hallottam, hogy már nem Koch Robi a szövetségi kapitány, sajnáltam is, de az élet megy tovább. Nagy Pétert is ismerem, és bár egy csapatban nem játszottunk, voltak nyarak, amikor együtt készültünk a következő idényre. A válogatott mindig is a szívügyem volt, és az is marad. Ha szükség lesz rám, a jövőben is szívesen állok a szövetségi kapitány rendelkezésére” – zárta mondandóját Szabó Alpár.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik