Női röplabda KeL: először kapott ki a Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 20:58
null
Elvesztette veretlenségét a Békéscsaba (Fotó: brse.hu)
A már biztosan elődöntős Békéscsaba elveszítette veretlenségét a női röplabda Közép-európai Ligában, miután az alapszakasz szerdai játéknapján 3:1-re kikapott Mariborban a szlovén Kamniktól.

 

A Békéscsaba eddigi négy mérkőzésén mindössze egy játszmát veszített és keddi, linzi sikerével biztosította a helyét az elődöntőben. A csapat szerdán átutazott Mariborba, ahol a legutóbb ezüstérmes Kamnikkal csapott össze.

Tóth Gábor vezetőedző csak liberóposzton változtatott előző napi kezdőcsapatán, az első szettben pedig tanítványai végig vezetve kerekedtek szlovén riválisuk fölé.

A második felvonásra fordult a kocka, és a Kamnik 4–0-ra, 14–6-ra, majd 16–7-re is vezetett. A BRSE sokáig nem találta a ritmust, de a hajrában két pontra visszazárkózott, de fordítani már nem tudott.

A harmadik szettben sokáig a viharsarkiak álltak jobban, a Kamnik azonban nagy hajrát nyitott és Ana Vovk vezérletével 10–14-ről nemcsak a szettet, de a mérkőzést is megfordította.

A negyedik felvonásra két kivétellel az összes kezdőjátékosát lecserélte Tóth Gábor, és bár a fiatalok sokáig szépen helytálltak, a hajrában kijött a rivális tapasztalatbeli fölénye, így a Kamnik megnyerte a 115 perces mérkőzést.

A magyar csapat csütörtökön a házigazda Mariborral találkozik. A címvédő Vasas Óbuda ebben az idényben nem indult a sorozatban, melynek fináléját március közepén rendezik.

NŐI RÖPLABDA, KÖZÉP-EURÓPAI LIGA
OK Calcit Kamnik (szlovén)–Swietelsky-Békéscsaba 3:1
(–23, 22, 23, 18)
Maribor, 30 néző. V: Brlas, Rajkovic.
BÉKÉSCSABA: Bodnár 3, Drpa 14, Glemboczki 13, Pintér 5, Bagyinka 1, Vaszileva 19. Csere: Kertész (liberó), Szatmári, Olijnyik 1, Tuska 2, Mosher 3. Vezetőedző: Tóth Gábor.
KAMNIK: Cizman 4, Dordevic 7, Vovk 19, Hutinski 8, Sillah 14, Radiskovic 16. Csere: Banko, Grljic (liberók), Gorjup 1, Kregar 2. Vezetőedző: Gregor Rozman.
MESTERMÉRLEG
Tóth Gábor: – Ismét újoncot avathattunk, ennyi pozitívum volt. A nehéz pillanatokban rossz döntéseket hoztunk, a második szettben kétszer is komoly előnyt adtunk le, ami nem engedhető meg és tanulsággal kell szolgáljon az elkövetkezendőkre nézve.
Gregor Rozman: – Nehéz meccs volt mindkét csapat számára az előzmények miatt. Kicsit szenvedtünk az első szettben, nem indítottunk túl jól, de aztán elkezdtük a saját játékunkat játszani, és harmadik játszmában (némi szerencsével) előnyhöz jutottunk, a negyedikben pedig végig koncentráltunk és így tudtunk nyerni. Fontos győzelem, hiszen még nem biztosítottuk be a helyünket az elődöntőben.

Az állás: 1. Swietelsky-Békéscsaba 12 pont/5 mérkőzés (13:4 szettarány), 2. Mladost Zagren 9/4 (10:5), 3. Prometej Dnipro 8/4 (9:5), 4. Calcit Kamnik 7/3 (8:4), 5. Branik Maribor 7/5 (11:11), 6. Steelvolleys Linz 2/4 (4:11), 7. Marina Kastela 0/5 (0:15)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik