Női röplabda CEV-kupa: kikapott Lódzban a Békéscsaba

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.16. 20:39
A Békéscsaba négy játszmában kikapott az LKS Lódz vendégeként a női röplabda CEV Kupa első fordulós párharcának keddi első mérkőzésén.

A BRSE jól kezdte a mérkőzést, de 9:4-es vezetése után a hazaiak sorozatban hét pontot szereztek, majd az amerikai Veronica Jones-Perry, valamint Weronika Sobiczewska pontjaival őrizték előnyüket. Bár a viharsarkiak a hajrában ötpontos hátrányról kiegyenlítettek, elvesztették az első szettet.

A másodikban szinte semmi nem jött össze a vendégeknek: a Lódz teljesen „kikapcsolta” a Békéscsaba legjobbját, a szerb Marta Drpát és 15:5-nél tíz ponttal vezetett. A különbség a felvonás végéig megmaradt, így megduplázta előnyét a lengyel együttes.

A harmadik etapra összeszedte magát Tóth Gábor alakulata, de a hajráig így is csak egyszer, 11:10-nél vezetett. A Lódz Joney-Perry pontjaival került közel a győzelemhez, a BRSE azonban 21:23 után egymás után négy pontot szerezve – Drpa és honfitársa, Sara Klisura vezérletével – meccsben maradt.

A Lódz nagy lendülettel kezdte a negyedik játszmát, 10:6-ra elhúzott és 18:12-re is vezetett. A hajrá ezúttal nem hozott fordulatot, a lengyel együttes nem engedte ki a kezéből a győzelmet, négy játszmában nyert.

A találkozó legeredményesebb játékosa Jones-Perry volt 22 ponttal, a Békéscsabától Drpa 18 pontig jutott.

A visszavágót jövő szerdán játsszák, a BRSE csak akkor juthat tovább, ha 3:0-ra vagy 3:1-re győz, majd ezt követően megnyeri az aranyjátszmát is. Minden más eredmény a Lódznak kedvez.

A sorozat másik magyar csapata, a Vasas Óbuda szerdán a román CSM Volei Alba Blaj együttese ellen lép pályára.

RÖPLABDA
NŐI CEV-KUPA
1. forduló (a 16 közé jutásért), 1. mérkőzés:

LKS Commercecon Lódz (lengyel)–Swietelsky-Békéscsaba 3:1 (23, 15, -23, 19)
Łódź Sport Aréna, 1420 néző. V: Tanti (máltai) , Enkerli (svájci)
ŁÓDZ: Ratzke 1, Jones-Perry 23, Grajber 13, Sobiczewska 10, Pacak 12 , Witkowska 9. Csere: Maj-Erwardt, Strasz (liberók) , Piasecka 8, Jukoski 2, Gajer. Vezetőedző: Michal Mašek.
BRSE: Kornienko 6, Glemboczki 4, Kliszura 13, Drpa 17, Strunjak 10, Zólyomi 9. Csere: Molcsányi (liberó), Karhu, Najdic. Vezetőedző: Tóth Gábor.
MESTERMÉRLEG
Michal Masek: – Nem volt egyszerű a mai mérkőzés. Sűrű a program, fontos mérkőzés vár ránk vasárnap, de ez nem lehet kifogás. Nem sikerült a legjobb formánkat mutatni.
Tóth Gábor: – Komoly küzdelemre késztettük nagynevű ellenfelünket, méltóan képviseltük a klubot, Békéscsaba városát és a magyar röplabdázást. A negyedik szettben sokat hibáztunk, amit remekül használt ki ellenfelünk. A visszavágón, hazai környezetben sem adjuk olcsón a bőrünket! Szeretném kiemelni a lengyel szurkolókat, élmény volt ilyen hangulatban pályára lépni.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik