Női röplabda BL: Szakmáry Grétáék nem jutottak negyeddöntőbe

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.04. 22:31
Szakmáry Gréta csapata, a német SSC Palmberg Schwerin a csoportkörben búcsúzott a női röplabda Bajnokok Ligájától.

A magyar légiós együttese kedvező helyzetből várhatta a második buboréktornát – melynek házigazdája volt –, hiszen a decemberi első körben kétszer győzött és csak egyszer kapott ki.

A keddtől csütörtökig tartó második viadalon aztán az első mérkőzését ugyan nagy csatában megnyerte a lengyel Rzeszówval szemben, szerdán és csütörtökön azonban kikapott olasz riválisaitól, a Scandiccitől és a Busto Arsiziótól, így csoportja harmadik helyén zárt és nem jutott tovább.

Szakmáry mindhárom meccsen a kezdőcsapat tagja volt, előbb 11, majd három, végül pedig – együttese legjobbjaként – 14 pontot szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik