Női röplabda: az Európa-liga az Eb-felkészülést szolgálja

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.05.09. 13:17
Az augusztusi Európa-bajnokságra való felkészülésnek rendeli alá a két hét múlva kezdődő Európa-liga sorozatot Jan De Brandt, az Eb-társrendező magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A belga szakember a nemzeti csapat budaörsi edzőtáborában a csütörtök reggeli edzés előtt az MTI kérdésére elmondta: ez nem azt jelenti, hogy feladják a horvátok, a franciák és az osztrákok elleni mérkőzéseket, de az elsődleges feladat annak a 16-18 játékosnak a megtalálása, akik júliusban megkezdik a közvetlen Eb-felkészülést.

„Lassan, lépésről lépésre haladunk, itt az elején inkább a technikai dolgokban szeretnénk erősíteni a csapatot, az ellenfelek játékával nem sokat fogunk foglalkozni” – fogalmazott Jan De Brandt, aki 2014 és 2016 között két Európa-bajnokságra vezette ki a magyar válogatottat, melynek 2018 óta kapitánya ismét.

A játékosok állapotáról kijelentette, a hosszú klubszezon után arra számított, fáradtabb, kifacsartabb röplabdázókkal kell majd dolgoznia a felkészülés elején, ugyanakkor meglepetésére a lányok rögtön jól reagáltak a terhelésre, amiben szerinte fontos szerepe van a rutinosabb és a fiatalabb röplabdázók megfelelő arányának.

„A tapasztaltabbaktól tudnak tanulni a fiatalok, akik viszont sokkal éhesebbek a munkára, így hosszabb edzéseket tudunk vezényelni, mert ők átsegítik az esetleges holtponton a többieket” – összegezte az eddigi tapasztalatait a belga szakvezető.

Az Európa-ligával kapcsolatban elsődleges célként azt jelölte meg, hogy a bő keret minden tagjának megadja a lehetőséget a bizonyításra, ugyanis számára az első két hónap legfontosabb feladata az, hogy megtalálja azokat a röplabdázókat, akik hatékonyan képesek együtt dolgozni, akik között kialakul az a „kémia", amely sikerre vezethet a magyar-lengyel-szlovák-török rendezésű Eb-n.

„Szinte egyik poszton sem rendelkezünk kiemelkedő játékosokkal, éppen ezért a csapategységben lehet majd az igazi erőnk az Európa-bajnokságon. Harcosokra van szükségem, olyan játékosokra, akik képesek a végsőkig küzdeni egymásért” – nyilatkozta De Brandt, aki szerint a legkritikusabb a centerposzt lesz, ugyanis Dobi Edina tavaly nyári visszavonulásával itt jobbára tehetséges, de nagyon fiatal, kevés nemzetközi tapasztalattal bíró játékosokra számíthat csak.

A nemrég zárult magyar bajnoksággal kapcsolatban kiemelte: az elmúlt öt évben sokat emelkedett a színvonal, ugyanakkor a fiatal, tehetséges magyarok közül szerinte nem mindenki kapta meg a megfelelő mennyiségű játékpercet, így abban bízik, a következő szezonban ebben is előre fognak lépni az egyébként egyre jobb játékerőt képviselő klubok.

A játékosok közül a Vasasba szezon közben hazatért, az idény végén bajnoki címet szerzett Dékány Bernadett elmondta, jó újra a nemzeti csapatban lenni, és bár még nem teljes a keret – Sándor Renáta és Szakmáry Gréta a német, míg Pallag Ágnes a francia bajnokság döntőjében érdekelt –, jó a hangulat.

„Szinte mindenki úgy érkezett, hogy a bajnokság után csak néhány napot pihent, de így is keményen belevágtunk a munkába. A kondicionáló edzések még nem olyan durvák, mert nagyon sok a négy hónap, amit együtt fogunk tölteni, de azt már most lehet érezni, hogy a hazai Eb miatt mindenki nagyon motivált” – fogalmazott a 26 éves ütőjátékos.

A tavaly El-ezüstérmes magyar válogatott a május 25-én kezdődő sorozat előtt – ahol a franciákkal, a horvátokkal és az osztrákokkal szerepel egy csoportban – a jövő héten Belgiumban edzőtáborozik, ahol kétszer is összecsap a házigazdákkal. Az arany divízió B csoportjából az első helyezett – vagy a horvátok elsősége esetén a második – jut a sorozat június 21-22-i, varasdi négyes döntőjébe.

Az augusztus 23-án rajtoló Európa-bajnokságon a mieink sorrendben az észtekkel, a románokkal, az azeriekkel, a horvátokkal és a hollandokkal találkoznak a Papp László Budapest Sportarénában.

A NŐI RÖPLABDA-VÁLOGATOTT NYÁRI MÉRKŐZÉSEI ÉS KERETE
Arany Európa-liga

05.25., 15.00: Magyarország–Franciaország; Nyíregyháza (Tv: Duna World)
05.29., 19.00: Horvátország–Magyarország; Varasd
06.01., 18.00: Franciaország–Magyarország; Harnes
06.08., 15.00: Magyarország–Horvátország; Kaposvár (Tv: Duna World)
06.12., 17.55: Ausztria–Magyarország; Graz
06.15., 15.00: Magyarország–Ausztria; Ludovika Aréna (Tv: Duna World)
Európa-bajnokság, csoportkör (Budapest, Papp László Sportaréna)
08.23., 20.30: Magyarország–Észtország
08.24., 20.30: Magyarország–Románia
08.26., 20.30: Magyarország–Azerbajdzsán
08.28., 18.00: Magyarország–Horvátország
08.29., 18.00: Magyarország–Hollandia
(Az Európa-bajnokság mérkőzéseit is az MTVA közvetíti)

A bő keret
Feladók:
Bagyinka Fanni (UTE), Bleicher Réka (UTE), Cicic Marija (Hungast-Haladás), Tálas Zsuzsanna (Swietelsky-Békéscsaba)
Ütők: Bokorné Liliom Rita (UTE), Dégi Barbara (Gödöllői RC), Dékány Bernadett (Vasas Óbuda), Miklai Zsanett (1. MCM-Diamant Kaposvár), Németh Anett (Coastal Carolina University – amerikai), Pallag Ágnes (Cannes – francia), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart – német), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin – német), Takács Doroti (MTK Budapest), Török Kata (Vasas Óbuda)
Centerek: Ambrosio Melani (Vasas Óbuda), Bodnár Dorottya (Swietelsky-Békéscsaba), Bodovics Hanna (Swietelsky-Békéscsaba), Kis Rebeka (MTK Budapest), Kovács Lilla (UTE), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg – német), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsaba), Pintér Andrea (Jászberény)
Liberók: Lékó Lilla (Jászberény), Molcsányi Rita (Swietelsky-Békéscsaba), Szpin Renáta (Swietelsky-Békéscsaba), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik