Női röpi CEV-kupa: kiesett a Szent Benedek is

Vágólapra másolva!
2023.01.19. 19:53
null
A Szent Benedek játékosai még a bemelegítéskor (Fotó: Szent Benedek RA/Facebook)
Vereséggel búcsúzott a női röplabda CEV-kupától a Szent Benedek RA, miután a csütörtöki visszavágón is kikapott a cseh Dukla Liberectől.

 

A SZBRA az előző körben a horvát Marina Kastelát kettős győzelemmel búcsúztatta, míg a cseh bajnokság harmadik helyén álló rivális a francia Venelles-t győzte le úgy, hogy a hazai 3:0-s siker után idegenben 3:2-re kapott ki.

A balatonfürediek egy héttel ezelőtt pályaválasztóként 3:1-re maradtak alul, így nehéz helyzetből várták a visszavágót.

A magyar csapat az első játszmában kevés hibával röplabdázott, de védekezésben nem bírt az előző meccsen legeredményesebb szlovák játékossal, Nikola Kvapilovával: az átló egymaga nyolc pontot szerzett ebben a felvonásban, vezérletével a hazaiak magabiztosan hozták a szettet.

A második etap még az előzőnél is simábban alakult, a cseh bajnokságban harmadik Liberec már 20:9-re is vezetett, mielőtt a bolgár Krisztian Mihailov edzette SZBRA kozmetikázni tudott az eredményen, de a kiesést nem tudta elkerülni.

A tét nélkülivé váló harmadik szettben a hazaiak több cserejátékosuknak is lehetőséget adtak, ám – hiába vezetett a Szent Benedek többször is – végül nagy csatában velük is lezárták a 73 perces mérkőzést.

A találkozó legjobbja az UTE korábbi légiósa, a cseh Petra Kojdová volt 15 ponttal, a fürediektől a szerb Milka Sztijepics 11 pontig jutott.

A sorozat másik magyar együttese, a Swietelsky-Békéscsaba szerdán kettős vereséggel búcsúzott a német SSC Palmberg Schwerinnel szemben.

NŐI RÖPLABDA
CEV-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Dukla Liberec (cseh)–Szent Benedek RA
3:0 (17, 17, 23)
Liberec, 366 néző. Vezette: Daniil (ciprusi), Król (lengyel).
DUKLA: Sulcová 6, Blazková 7, Kvapilová 10, Kojdová 15, Necasová 6, Lijklema. Csere: Kolarová (liberó), Deisl 2, Dvoraková 3, Kohoutová 1, Frankevych 7, Javurková 1. Vezetőedző: Libor Galik
SZBRA: Koleva 6, Nacsa-Pekárik, Basnakova 10, Jankovics 2, Vacsi 7, Herbin-Baker 1. Csere: Fáth, Balogh E. (liberók), Sztijepics 11, Sólyom, Orosz 2, Lekics 3, Dimitrics 1. Vezetőedző: Krisztian Mihajlov

Továbbjutott: a Liberec, kettős győzelemmel (6:0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik