Férfi röplabda MK: megizzadt Kecskeméten a Pénzügyőr

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 22:41
null
Megszenvedett a győzelemért a Pénzügyőr (Fotó: Pénzügyőr SE Facebook)
A címvédő Pénzügyőr hatalmas csatában, 3:2-re nyert a Kecskemét vendégeként a férfi röplabda Magyar Kupa elődöntőjének első, szerdai összecsapásán.

A két csapat szezonbeli bajnokijait a Pénzügyőr nyerte: Kecskeméten a nyitófordulóban 3:1-re, odahaza 3:0-ra diadalmaskodtak Jókay Zoltán tanítványai.

A kupaelődöntőt ennek ellenére a Kecskemét kezdte jobban, és kubai idegenlégiósai vezérletével szinte végig vezetett. A PSE 19:19-nél ugyan kiegyenlített - ezzel 0:0 után először volt döntetlen az állás -, de a hajrában az alföldiek játszottak pontosabban, így megszerezték a vezetést.

A második felvonásban is jól kezdtek a hazaiak, akik 13:10-ig nyugodtan játszottak és folyamatosan náluk volt az előny. A Pénzügyőr ekkor a tavaly az év legjobb játékosának megválasztott Kovács Zoltán pontjaival új erőre kapott, fordított, de 19:16-nál ismét tetemesnek tűnő hátrányban volt. A hazai röplabdázók azonban nem tudtak élni a hatalmas eséllyel, a hajrában hat ki nem kényszerített hibát is vétettek, a PSE pedig ezt könyörtelenül kihasználta és egyenlített.

A harmadik szettre a hazaiak voltak azok, akik ritmust tudtak váltani, és szinte hibátlan támadójátékuknak köszönhetően folyamatosan növelték előnyüket. A címvédő röplabdázói sokat rontottak, a nyitásaik csak elvétve mentek át az ellenfél térfelére, így Jókay a hajrában inkább már pihentette néhány kezdőjét.

A negyedik etapban jobbik arcát mutatta a fővárosi együttes, a Kecskemét egy ideig szinte csak a címvédő hibáiból tudott pontot szerezni. A hazaiak ötpontos hátrányukat kettőre csökkentették, de Kovács és Dávid Csanád jó teljesítményével a PSE újra ellépett riválisától és végül magabiztosan egyenlített.

A döntő felvonásban a vendégek a csereként beállt brazil center, Igor Iuri Silva Nascimento vezérletével a térfélcserénél hattal vezettek úgy, hogy pontjaik felét a dél-amerikai légiós szerezte. A Kecskemét a folytatásban sem tudott megújulni, így a Pénzügyőr nyerte a 137 perces összecsapást, melynek legeredményesebb játékosa Kovács volt 27 ponttal.

A visszavágó február 8-án lesz Budapesten, a döntőt és a bronzmérkőzést március 11-én rendezik.

A másik ágon - február 8-án és 15-én - a Kaposvár és a Kazincbarcika találkozik.

 

RÖPLABDA
Férfi Magyar Kupa-elődöntő, 1. mérkőzés:
Kecskeméti RC – Pénzügyőr SE 2:3
(21, –22, 14, –14, –4)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 105 néző. V: Horváth M., Mezőffy.
KECSKEMÉT: Baserio 11, Keen 7, Fundora 13, Boldizsár 7, Argilagos 22, Farkas P. 8. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Kecskeméti, Kiss B., Balla, Varga P. Vezetőedző: Nagy József.
PÉNZÜGYŐR: Rása 7, Magyar 4, Kiss D. 4, Tomanóczy 5, Kovács Z. 27, Dávid Cs. 11. Csere: Feliciano (liberó), Tordai 1, Nascimento 9, Majoros, Tamási. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
MESTERMÉRLEG
Nagy József:
– Úgy gondolom, hogy ma este gyönyörű játékot láthattunk mind a két csapattól! A srácok fantasztikus formát hoztak az első három szettben szinte megállíthatatlanok voltak! A negyedik szettben rengeteg blokkot kaptunk így érezhetően visszaesett a fiúk teljesítménye! Az ötödik szettben a ellenfél csapata mentális fölénybe került. Az eredménytől függetlenül had mondjam el nagyon elégedett vagyok a fiúk ma esti teljesítményével!
Jókay Zoltán: – Nagyon sokkoló volt a mérkőzés eleje, mert egyrészt sokat hibáztunk és adtunk direkt pontokat az ellenfélnek, másrészt mert nem azt játszottuk, amit kellett volna. Aztán ahogy ezek a dolgok kisimultak, onnan a játékunk is beindult és érdekes módon a Kecskemét kezdett többet hibázni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik