Férfi röpi MK: drámai döntő, a Pénzügyőré az arany!

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2020.02.28. 22:43
null
Hiába tettek meg mindent a kecskemétiek, nekik sem jött be a hazai pálya (Fotó: Bús Csaba/Békési Hírlap)
Egyik legjobbja, Kovács Zoltán sérülését is elviselte a Pénzügyőr, amely története első trófeáját nyerte a házigazda Kecskemét ellen a férfi röplabda Magyar Kupa döntőjében.

Nem tipikus, de a két héttel ezelőtti női és a pénteki kecskeméti férfi Magyar Kupa-végjáték főszereplői között közös pontot lehetett találni a pályán: Hollósy Lászlót.

Az akkor még a Fatum-Nyíregyházát vezető szakembert néhány nappal a kupaezüst után menesztették, majd csütörtökön kurtán-furcsán a Kazincbarcika férficsapatánál már az érkezését jelentették be. A férfiakkal még sosem dolgozó szakember azonban nem ugrott be a bronzmeccsre, csak a kispadon figyelte, ahogyan elődje, Marek Kardos dirigálja a társaságot.

„KOVÁCS ZOLTÁN KIESÉSE MEGFOGTA A CSAPATOT”
Tordai Ábel, a Pénzügyőr ütője: – Szerencsére sikerült jól beszállnom. Nem gondolkodtam semmin, csak csináltam a dolgomat, és így sikerült. A negyedik játszmában kicsit lelassultunk, én pedig igyekeztem élni a labdákkal, de nem is volt nekem olyan nagy szerepem. Kovács Zoltán kiesése nagyon megfogta a csapatot, ám a végére azért sikerült túllépni rajta.

A látottak alapján szükség van a váltásra, hiszen az első szettet leszámítva a rekordbajnok irányított. Igaz, a felvonás statisztikája alapján a somogyiak inkább odaajándékozták a szettet, a támadásaikkal több pontot szereztek az ellenfélnek, mint maguknak... A Kaposvár aztán feljavult, támadásban és védekezésben is, így Kardosnak nem sikerült győzelemmel búcsúznia a csapattól. Szakmai igazgatóként azért marad a klubban, viszont a vasárnapi Extraliga-meccsen már Hollósy irányít.

A közös pontoknál maradva, a döntőre – akárcsak két hete – megtelt a csarnok, hiszen a hazai, ráadásul címvédő Kecskemét csapott össze a Pénzügyőrrel.

A 2019-ben elsőéves edzőként kupát nyerő Dávid Zoltán pozitívan várta a finálét, de optimizmusa kezdetben kincstárinak bizonyult. A hazai sorozatokban az idényben veretlen PSE sokkal pontosabban támadott, jobban is fogadott, és az ellenfél kísérleteit is okosabban olvasta.

Aztán a második játszmára a Kecskemét passzívból aktív résztvevővé vált, előbb egy-két, majd három-négy ponttal is vezetett. A PSE azonban higgadtan zárkózott, sőt fordított is, ám 19:19 után elveszítette egyik legjobbját. Az átló Kovács Zoltán egy érkezés után rosszul fogott talajt, és csak a mentősök segítségével tudott elbicegni a „kispad” mögül. A kiválása megzavarta társait, pontatlan fogadások és kisebb „meg nem értések”, no meg a vérszagot megérző hazaiak játéka folytán ugrott a játszma.

A KAPOSVÁR A BRONZ

A Kaposvár szerezte meg a bronzérmet, mivel 3:1-re legyőzte a Kazincbarcikát. A harmadik helyért rendezett összecsapás első szettjében a borsodiak könyörtelenül kihasználták a kaposváriak hibáit, de a következő két felvonásban a bajnoki helyezés alapján esélyesebb somogyiak rendezték soraikat és fordítottak.

A negyedik etap is a kaposváriak szája íze szerint alakult, így visszavágtak a Vegyésznek a tavalyi bronzmeccsen elszenvedett vereségért.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a Kaposvárt erősítő orosz Jurij Kruzskov volt 28 ponttal, a Kazincbarcikából a brazil Marcílio Braga 24 pontig jutott.

MTI

A kecskeméti utánpótlás-röplabdázók a folytatásban sem csak a hazai szövetség kabalaállata, Röppipi által osztogatott ajándékoknak örülhettek. A kecskemétiek olykor a fizikai törvényeinek ellentmondva, máskor némi szerencsével szedtek össze labdákat, ráadásul Dávid Zoltán és a játékosok is teljesen behergelték magukat. Willian Reffatti ugyan gyártotta a pontokat, de Kovács Zoltán hiányát nem lehetett nem megérezni. Könnyen kiszámíthatóvá váltak a fővárosi támadások, nem tudták befejezni azokat, és hiába hárítottak három játszmalabdát, hátrányba kerültek.

Az ajándékokért teperő túl lelkes rajongó kislányok aztán ledöntötték a palánkot, egy időre működésképtelenné téve a challenge-rendszert is, ám a folytatásban történtek ennél izgalmasabb események is. A Pénzügyőr megtáltosodott, 14:5-ös vezetésnél reklamálás miatt Jókay Zoltán edző és a kecskeméti Pesti Marcell is pirosat kapott, azaz mindenkihez bevéstek plusz egy pontot is. A Pénzügyőr kisebb megingás ellenére Tordai Ábel vezetésével behúzta a negyedik szettet.

És innen nem volt megállás: az utolsó felvonásban végig vezetett, s bár első négy meccslabdáját eltékozolta, az ötödikkel élt, így története első trófeáját szerezte.

S a végső közös pont: egyik címvédőnek sem jött be a hazai pálya…

KUPAGYŐZTES A PÉNZÜGYŐR!


Forrás: M4 Sport

FÉRFI MAGYAR KUPA, KECSKEMÉT
DÖNTŐ

PÉNZÜGYŐR SE–HÉP KECSKEMÉTI RC 3:2 (13, –23, –22, 18, 15)
Kecskemét, 1200
néző. V: Mezőffy, Szabó P.
PÉNZÜGYŐR: RÁSA 11, Magyar 3, REFFATTI 27, Szabó M. 4, Kovács Z. 10, Kiss D. 12. Csere: Feliciano (liberó), TORDAI 10, Solti, Rozgonyi 1, Flachner D. 9. Edző: Jókay Zoltán
KECSKEMÉT: Gacs 11, Deliu 3, Krupánszki 3, Vaiopulosz 9, PESTI 22, QEPA 13. Csere: Deák (liberó), Szubotics 8. Edző: Dávid Zoltán
A mérkőzés alakulása. 1. játszma: 4:2, 7:5, 10:6, 13:8, 19:12, 24:13. 2. játszma: 3:3, 4:6, 5:8, 8:9, 9:13, 13:14, 13:16, 17:16, 19:20, 23:21. 3. játszma: 1:4, 4:5, 6:6, 6:10, 10:11, 11:17, 13:20, 17:22, 18:24. 4. játszma: 5:1, 11:3, 14:5, 17:10, 20:11, 21:15, 24:17. 5. játszma: 5:2, 8:5, 12:11, 14:11, 15:14
MESTERMÉRLEG
Jókay Zoltán:
– Hihetetlen dolgot vittek véghez a srácok, de akkor is büszke lettem volna rájuk, ha nem sikerül nyerni – így viszont fantasztikus! Volt itt minden: szépen kezdtünk, jött a szokásos második játszma, megsérült az egyik legponterősebb játékosunk, megpróbáltam keresni helyette valakit, elment rá a következő szett. Aztán megtaláltuk Tordai Ábelt, de a többiek is ki tudták egészíteni egymást. Óriási ez a csapat!
Dávid Zoltán: – Meg kell érteniük a srácaimnak, hogy nem elég egyszer összeszedniük magukat, és akkor nekiállni játszani. A második szettet szerencsével vagy balszerencsével, Kovács Zoltán kiesésével megnyertük, de hogy így sem tudtunk győzni, azt kell mondanom, nem is érdemeljük meg, ellenben a Pénzügyőr maximálisan megérdemelte, elismerésem neki. Keserű a szám íze, és bár nem rossz a második hely, a srácoknak magukba kellene szállniuk.

A 3. HELYÉRT
FINO KAPOSVÁR SE–VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA 3
:1 (–15, 18, 21, 15)
Kecskemét, 800
néző. V: Halász, Horváth M.
KAPOSVÁR: KEEN 3, Bögöly 8, MAKAROV 10, KRUZSKOV 28, HORVÁTH K. 12, Nagy J. 5. Csere: Bozóki (liberó), Kalmár Á. 2, Martínez, Kiss M. Edző: Ruben Wolochin
KAZINCBARCIKA: Juhász P. 4, Páez 3, Blázsovics 7, MORAES 14, BRAGA 24, Árva 6. Csere: Vitko, Dudás (liberók), Efraimidisz 5, Budai B., Földes D. Edző: Marek Kardos
Az eredmény alakulása.
1. játszma: 3:1, 6:9, 10:16, 14:22, 15:24. 2. játszma: 3:5, 8:6, 14:11, 21:16, 24:17. 3. játszma: 5:2, 8:3, 15:10, 19:13, 20:18, 24:21. 4. játszma: 2:2, 8:5, 17:10, 20:14, 24:15
MESTERMÉRLEG

Ruben Wolochin: – Elismerésem mindkét csapatnak. Fájdalmas módon veszítettük el az elődöntőt, azóta viszont sokat dolgoztunk és fejlődtünk. Nem kezdtünk jól, még nem szoktuk meg a csarnokot, egyébként is, két jó együttes csatájában normális a megingás, de képesek voltunk javulni fogadásban és támadásban is.
Marek Kardos: – Nagyon jól fogadtunk az első szettben, az első kísérletekből be tudtuk fejezni a támadásainkat, Marcilio Braga nagyon eredményes volt. Nem szerváltunk jól, de voltak lehetőségeink, ám nem tudtuk kihasználni őket. Szerettem volna győzelemmel búcsúzni a csapattól, csakhogy a Kaposvár jobb volt.

1. Pénzügyőr (Bruno Feliciano, Csíkász Andor, Flachner Dániel, Flachner Kornél, Hartyányi Gergő, Kiss Dániel, Kovács Zoltán, Magyar Bálint, Rása Alex, Willian Reffatti, Rozgonyi Bálint Tamás, Solti Péter, Szabó Márton Károly, Szabó Vilmos József, Tordai Ábel Zsolt. Edző: Jókay Zoltán). 2. HÉP-Kecskeméti RC, 3. Fino Kaposvár SE, 4. Vegyész RC Kazincbarcika

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik