Férfi röpi Eb-sel.: jól kezdtünk, de visszavágtak a norvégok

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.05.14. 19:21
null
Koch Róbert csapata ezúttal kikapott a norvégoktól (Fotó: Magyar Röplabda-szövetség)
Férfi röplabda-válogatottunk lejátszotta első portugáliai, összességében pedig negyedik Európa-bajnoki selejtezőjét. A mieink Norvégiával mérték össze erejüket, s a budapesti 3:1-es siker után ezúttal az északiaknak sikerült visszavágniuk. Pedig az első szettet a mieink nyerték és a másodikban is vezettek 23:21-re, de aztán innen is fordítottak az északiak.

 

Baróti Árpád múlt heti vádlisérülése nem javult így ő végül el sem utazott a csapattal. A norvégok kezdték jobban a meccset, egyből elhúztak 3:0-ra, de aztán a mieink is beindultak és gyorsan visszazárkóztak egy pontra. Egyenlíteniük azonban nem sikerült, sőt a szett harmadánál megint háromra nőtt a különbség. 13:13-nál Pádár Krisztián bombájával aztán mégis sikerült az egyenlítés, majd Gergye Roland ászával már a vezetést is egyből átvettük. Egy darabig fej fej mellett haladt a két csapat, majd 16:16-ot követően először sikerült két ponttal meglépni, amit azonnal norvég időkérés követett. Horváth Kristóf azonban egy újabb ásszal már háromra növelte a differenciát, majd egy újabb Gergye bomba következett. Négypontos magyar előnyből indult a végjáték, ami gyorsan kettőre apadt, ennél közelebb azonban nem tudtak kerülni az északiak és végül négy játszmalabdája is volt a mieinknek, amelyből a másodikat a norvégok rontásának köszönhetően sikerült is értékesíteni (25:21).

A második játékrészt is a rivális kezdte valamivel jobban, ezúttal 6:6 után vettük át először a vezetést. ezután felváltva voltak előnyben a csapatok. 17:14-nél sikerült ellépnie a mieinknek, de aztán gyorsan megint egyenlő lett az állás. A vezetés azonban maradt a mieinknél, sőt kettő is lett a különbség, 23:22 után azonban a mieink benéztek egy ászt, majd Kvalen ütésével a norvégok jutottak szettlabdához. Gacs Dániel centertámadásával azonban ezt sikerült hárítani. De aztán megint az északiak szereztek két pontot és ezzel kiegyenlítették a játszmaarányt (24:26).

Ez érezhetően sokkolta a csapatot és a harmadik felvonás 7:2-es norvég vezetéssel indult. Koch Róbert cserékkel próbált frissíteni, de a különbség így is nyolcra nőtt. Ugyan később valamelyest sikerült kozmetikázni az eredményt, de ez a szett így is elég simán az északiaké lett (18:25).

A negyedik játszmában viszont nem engedtük elhúzni a norvégokat és 9:9-ig fej fej mellett haladt a két csapat, ezt azonban négy norvég pont követte, s megint a mieink futhattak az eredmény után. Sajnos kettőnél feljebb nem sikerült zárkózni, a végjáték pedig 21:17-es norvég előnnyel kezdődött, de sikerült 22:21-re felzárkózni Keen Cameron ászával. Sajnos 24:22-nél így is két meccslabdához jutottak a norvégok, és egy jó blokknak köszönhetően már az elsőt sikerült is értékesíteniük (22:25).

RÖPLABDA, FÉRFI EB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Norvégia 1:3 (21, –24, –18, –22)
Matosinhos. V:
Luts (belga), Guillet (francia)
MAGYARORSZÁG: Magyar, Horváth K. 7, Szabó A. 4, Pádár 26, Gergye 11, Gacs 8. Csere: Bozóki, Kiss M. (liberók), Blázsovics 3, Nagy J. 2, Keen 2, Dávid Cs. Szövetségi kapitány: Koch Róbert
NORVÉGIA: Thelle 7, Huus 2, Ostvik 4, Kvalen 16, Espeland 4, Takvam 5. Csere: Fornes, Bergum (liberók), Olimstad 9, Raftevold 14, Sunde 1. Szövetségi kapitány: Tore Aleksandersen
MESTERMÉRLEG
Koch Róbert:
–Ha a számokat nézzük, valójában ugyanazt a teljesítményt nyújtottunk, mint egy hete hazai pályán, ebben nem volt különbség. Egyszerűen annyira dekoncentráltan kezdtük a szetteket, hogy emiatt nagy előnyt szereztek rendre a norvégok és rengeteg energiát elvett tőlünk, hogy behozzuk a hátrányt. Ebben volt a különbség. A norvégokhoz megérkezett az első számú feladó, de utólag ezt sem emlegethetjük kifogásként. A kontratámadásink ezúttal pontatlanok voltak, de nem vagyunk elkeseredve.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik