Férfi röpi: negyedikként zárták a magyarok a MEVZA-tornát

A körbeveréseknek köszönhetően a mieink a tornagyőzelemért küzdhettek a jóval esélyesebbnek számító horvátokkal, azonban a mieink esélyeit csökkentette, hogy a csapatkapitány, Horváth Kristóf kisebb sérülés miatt nem állhatott Nagy Péter szövetségi kapitány rendelkezésére.
Ez sajnos érződött is az első játszmán, amelyet a közepétől gyakorlatilag simán nyertek déli szomszédaink.
A második játszmára aztán már összeállt a csapat és egy fordulatos szett végén a mieink vezettek 23.22-re. Lett volna esély az egyenlítésre, azonban két hiba megpecsételte a mieink sorsát, a horvátok sorozatban három pontot szerezve duplázták meg előnyüket.
A harmadik felvonásban már az elejétől a vendégek ragadták magukhoz a vezetést és ugyan a magyar csapat becsülettel küzdött, vissza is zárkózott két pontra, de nem tudta megnehezíteni a horvátok sorsát.
RÖPLABDA
Férfi MEVZA-torna
4. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 0:3 (–16, –23, –19)
Fonyód, 500 néző. Vezette: Schimpl, Jurácek (szlovákok)
MAGYARORSZÁG: Kecskeméti 4, Cziczlavicz 2, VARGA P. 16, Szalai 6, Boldizsár 6, Mikuláss Koch 1.Csere: Takács M. (liberó), Péter B., Kispál, Tóth K. Szövetségi kapitány: Nagy Péter
HORVÁTORSZÁG: Hanzic 6, Jakopec 9, CVANCIGER 13, Kulusic 9, Nikacevic 9, Visic 2. Csere: Pervan, Jurkovic (liberók), Bakonji, Dirlic 1, Jureta 1. Szövetségi kapitány: Ratko Peris
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:0, 2:3, 5:8, 6:10, 8:10, 9:13, 12:14, 14:19, 16:23. 2. játszma: 1:2, 3:5, 5:8, 11:9, 12:12, 17:14, 17:19, 20:20, 23:22. 3. játszma: 1:5, 3:9, 9:12, 11:15, 14:16, 15:23, 18:24
MESTERMÉRLEG
Nagy Péter: – Kicsit ész nélkül támadtunk és indokolatlanul erőltettük a kemény ütéseket, holott néha jobb lett volna egy okos, sáncról kiütött labda is. Ez ütött vissza második játszma végén. De majd a rutinnal együtt ez is fejlődik
A torna végeredménye
1. Horvátország 10 pont
2. Ausztria 6 pont (3 győzelem)
3. Ciprus 6 pont (2, 9:8)
4. Magyarország 6 pont (2, 8:9 szettarány)
5. Luxemburg 2 pont








