Évértékelő poszt (1. rész): Áttekintés

2625742 26257422625742 2625742
Vágólapra másolva!
2015.06.03. 23:06
A tavasszal együtt befejeződött a 2014-15-ös szezon is, kedvenc csapatunk, az AS Roma számára, ezért úgy gondoltuk, hogy egyben is kéne értékelni...

A tavasszal együtt befejeződött a 2014-15-ös szezon is, kedvenc csapatunk, az AS Roma számára, ezért úgy gondoltuk, hogy egyben is kéne értékelni ezt az évet, ha már közben minden meccsről beszéltünk külön. Ezért mindannyian írtunk kérdéseket, összegyűjtöttük, és megválaszoltuk őket. Ennek az első részét olvashatjátok most, amiben főleg az elmúlt évről lesz szó, és annak a kielemzéséről.A tavasszal együtt befejeződött a 2014-15-ös szezon is, kedvenc csapatunk, az AS Roma számára, ezért úgy gondoltuk, hogy egyben is kéne értékelni ezt az évet, ha már közben minden meccsről beszéltünk külön. Ezért mindannyian írtunk kérdéseket, összegyűjtöttük, és megválaszoltuk őket. Ennek az első részét olvashatjátok most, amiben főleg az elmúlt évről lesz szó, és annak a kielemzéséről.

Lássunk neki!

1. Ha egy szóban kellene jellemezned a szezont, mi lenne az?

Onedinkenedi1980: Tragikomédia!

13 döntetlen , és 6 vereség mellett még mindig sikerült hozni a 2. helyet…


Nemvoktrendi: Csalódás.

Talán túl kritikusan hangzik elsőre, de én is elhittem, hogy legalább versenyben leszünk a Juveval, aztán ugyebár mégse.


Szentesijanos: A szerencsétlenkedés éve!

Sajnos számolatlan olyan mérkőzés maradt megint a tarsolyban, amit illet volna megnyerni. Ezzel szorosabbá téve a szezont. De ez egy klasszikus AS Roma betegség, amit nem is feltétlen Garcia hozott létre. Jó pár olyan szezonra emlékszem, amikor nagyon hiányzott egy-két kisebb csapat ellen elhullajtott pont.


Aleram: Csalódás.

Magában egy ilyen szezon (BL szereplés, EL folytatással, második hely) nem hangzik rosszul, és bizonyos tekintetben még több is mint a tavalyi, de hatalmas a kontraszt a januárig tartó jó eredmények, felfokozott elvárások, és a tavaszi mélyrepülés között, ráadásul a legnagyobb visszaesés a játék képében volt ami egyáltalán nem vall a Roma-ra.


2. Ki volt a legjobb/legrosszabb játékosunk az idén? (röviden miért?)


O: A legjobb még mindig Totti! Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz itt majd nélküle…

indok: Roma 2-2 ­Lazio (Totti 47, Totti 63) kell ennél több indok?

Legrosszabb: Nálam itt hármas holtverseny alakult ki. Astori, Pjanic, Cole! Mindhárom játékos kritikán alul teljesített idén...


N:A legjobb Nainggolan volt, felesleges részletezni: minőség és mennyiség szinte minden meccsen.

A legrosszabb sajnos Cole volt, a védekező fázisban néha mintha ott se lett volna, a támadó fázisban meg egy idegen elem volt, akinek nagyon kevés köze volt a csapattársakhoz. Mindenki várta, hogy majd felébred, de végül ő lett a harmadik alternatíva, a jobboldalról "áttelepült" Torosidis és az utolsó utáni napon igazolt Holebas mögött.


Sz: A legjobb mindenképpen Nainggolan, nem is feltétlen a hibátlan produkciója miatt, mert azért voltak neki is gyengébb mérkőzései (München elleni zakó például), hanem a hozzáállása miatt. Ő nem ismer elveszett labdát, nem ismer elveszített mérkőzést. Akkor is ment, amikor már a többiek lehajtott fejjel ténferegtek a pályán.

A legrosszabbat játékos díját nehéz lenne egyetlen labdarúgó nyakába akasztani. Magához képest gyengébb volt DDR, de ő örök kedvenc. Vagy például Astoritól is jóval többet vártam volna. Összességében a csapat szellemisége volt rossz a tavaszi időszakban, sajnos.


A: Legjobb: Florenzi. Ő volt az, aki szinte a legtöbb időt töltötte a pályán, és folyamatosan a csapatért dolgozott. Ahol kellett bevethető volt, és nem főleg a technikai tudásával, de az akaratával mindenhol képes volt legalább elfogadhatóan teljesíteni.

Legrosszabb: Micsoda választék... Legyen Cole. Ha volt talán két meccs amikor elfogadhatóan játszott, és ugye a fizetése is elég kiemelkedő. Képtelen volt felvenni a csapat játékát, ritmusát, és rengeteget hibázott amikor játszott. Üzenem neki, hogy Amerika szép hely...

Egyértelmű kategóriagyőztes.


3. Ki volt a legjobb/legrosszabb igazolásunk az idén? (röviden miért?)


O: Legjobb: Keita! Az Ő rutinja nagyon sokat segitett, hogy legalább a második helymeglegyen.

Legrosszabb:Miért, volt ilyen? :)

Nálam magasan Cole viszi a pálmát ! Vagy csak én vártam tőle többet?

N: Szerintem a legjobb igazolás Manolas volt, rengeteg mentés, taktikai fegyelem, impozáns fizikai alkat, ráadásul még fiatal is és ez volt az első szezonja külföldön. Jövőre, esetleg párban egy a mostani társainál jobb középső védővel, még sokkal jobb is lehet.

A legrosszabb igazolás címet megosztanám a két téli "erősítésünk", Doumbia és Ibarbo között. Azért igazoltuk őket, hogy pótolják a kölcsönadott Destrót és a sérült Iturbét. Ehhez képest az egyik sérülten, a másik gyalázatos formában érkezett, április végéig egyiknek se volt értékelhető teljesítménye. Kidobott pénz. Ja és Spollit nem tekintem igazolásnak, nem tudom minek hozták, talán nótafának, vagy kabalaállatnak, de biztos nem focistának.


Sz: A válaszom itt is hasonló. A legjobb Nainggolan azt hiszem ez egyértelmű, míg a legrosszabb talán Doumbia. De ez megint talán a vezetők hibája inkább, mint a játékosé. Hogyan lehet leigazolni egy három hónapja pihenő bajnokságból egy olyan csatárt, aki nem is feltétlenül illik Garica 4-3-3-s hadrendjébe? Ez két igen komoly szakmai kérdés/kritika. Nehéz megérteni.


A: Legjobb: Keita. Manolas nagyon jó játékos, de Keita hatalmas ötlet volt. Ingyen szereztünk egy nagyszerű védekező középpályást, egy igazi bajnokot, aki az öltözőben is vezető szerepet kapott, és kb feleannyit keres, mint Cole.

Legrosszabb: Számomra az egész Destro "elküldős", Doumbia vevős tranzakció viszi a pálmát. Azért nem az afrikait írtam a legrosszabb igazoláshoz, mert azért rúgott már két gólt, és csak félévet volt itt, ezért én bízok még abban, hogy lehetne ő jó is, de ez a Destro körüli őrület... Nyilvánvaló volt, hogy azért adjuk el (aztán igazából el se adtuk) , mert nem illik Rudi rendszerébe, aztán hozunk valakit a posztjára? Teljesen átgondolatlan lépés, ami sok-sok milliónkba kerülhet.

Sikeres igazolások


4. Szerinted melyik meccs után indult meg a csapat a "leejtőn"?


O: Egyértelműen a Bayern elleni, hazai pályán elszenvedett megsemmisítővereség után került a Roma ebbe a helyzetbe! Ország-világ előtt felsültek és ez a jelek szerint feldolgozhatatlan traumaként hatott a játékosokra az idei szezonban.

N: Én két töréspontot láttam, a Juve-Roma után picit megzakkantunk, a Roma-Bayern után meg felerősödtek a negatív tünetek.


Sz: Számomra a Milan elleni, karácsony előtti döntetlen volt az első kiábrándító eredmény. Persze a München elleni zakó önmagáért beszél, de véleményem szerint ott is a nyílt támadójáték felvállalása volt a fő gond, nem a két csapat közötti különbség. Okosabb lett volna egy védekezőbb felfogás. De a Milan elleni mérkőzés pontvesztesége és a csapat meddősége akkor tűnt fel igazán számomra. Később jó sok példát hoztak még erre az érzésemre a srácok. Rengeteg kötelező maradt a zsákban idén tavasszal.


A: Én azt mondom, hogy ez egy 3 lépéses folyamat volt. A torinói meccs után még felállt a csapat, minden körülmény ellenére, de aztán nem sokkal később jött a Bayern elleni 1-7. Ez rendesen betehetett mindenki önbizalmának, amit csak tetézett a Sassuolo elleni 2-2, BL kiesés, és a millió döntetlen.


5. Kit/ Mit hibáztatsz ezért?


O: Úgy alapjában véve mindenkit….

Nem akarom Rudi nyakába varrni az egészet, de számomra az hogy egész évben nem tudott megújulni a csapat játéka, és hogy minden hétvégén ugyanazt a szart kellett bámulnom, amit idén Rómában futball néven próbáltak meg eladni, az egyértelműen Garcia inkompetenciájának tudom be. Persze a szakmai stáb többi tagja, a vezetőség, és a játékosok is nyakig sárosak ebben a “leszereplésben”.

N:Két szóban: alkalmatlan játékoskeret. Szerintem elrontották a fizikai felkészülést is, de a fő gond mégis az volt, hogy túlértékeltek egyes meglévő játékosokat és szinte az összes igazolás megbukott. A fő felelős Garcia kell, hogy legyen, mindig az edző a felelős, de Sabatini és az orvosi/erőnléti stáb is ott vannak szorosan a nyomában ezen a ranglistán.


Sz:Hogy miért nem jött az eredmény arra nehéz konkrét válaszokat adni. Nem látunk el Trigóriáig, hogy biztosak legyünk egyes pletykák hitelességében. Az biztos, hogy Garica nem tudott sem szakmailag, sem mentálisan megújulni a kritikus időszakban. Ettől függetlenül nem raknám teljesen a nyakába a dolgot, még akkor sem, ha nagyobb részben az edzőt tartom felelősnek. Kisebb részben a játékosok dekoncentráltságát és az előbb már említett, kissé elmért téli átigazolásokat. Számomra egy sérüléshullám mögé bújni, és azzal mentegetőzni, hogy ennyi-meg-annyi bevethetetlen játékos van az öltözőben, igencsak gyerekes.


A:Persze rengetegszer elmondta már mindenki, hogy ilyen sok sérült mellett nem lehet normálisan játszani. Ez igaz, ezért kellett volna megtenni mindent, hogy ne legyen ennyi sérülés. Ugye az erőnléti edzőnk, már repült, ez mindenképpen jó hír, de szerintem Rudi is sokat hibázott idén. Az egyik ilyen volt, hogy amikor végre egyszer ment a játék, nem biztosítottuk be a győzelmünket, hanem beálltunk védekezni, szenvedni. Ha többször mentünk volna 2-3 góllal, az utolsó 20 percekre jöhettek volna a cserék: fiatalok, kezdőből kiszorultak, hogy mindenki játékban legyen, de senki sem túlságosan. Ráadásul egy bizonyítási vággyal teli játékos gyakran többet ér, mint egy sztár, aki már a 10. meccsét játssza a hónapban. Aztán voltak még a sötét idők, amikor Garcia is képtelen volt a váltásra, és a játékosok feltüzelésére, bár akkor már kétségkívül nagyon mélyek voltak a problémák.

Talán itt a legnagyobb egyetértés? Garcia hibás, de nem csak ő.


6. Te mit csináltál volna másképpen, ki az akinek több, és akinek kevesebb játéklehetőséget adtál volna?


O: Így utólag elnézve nem tudom. Végül is a áhított Bl­t érő helyezés meglett, igaz többet ígértek….Szerintem a problémák gyökere idén a játékosok erőlétbeli hiányosságában keresendő, ami mellé betársult még a sablonos játék,és a sérüléshullám is. By the way, nálam januárban már Spalletti ült volna a Roma kispadján.


N:Utólag talán Destrónak kellett volna még több lehetőséget adni és esetleg megspórolhattuk volna Doumbia leigazolását.


Sz:Ha és amennyiben Doumbia volt az egyetlen épkézláb csatár, akit télen meg lehetett szerezni, akkor valamelyest átvariáltam volna a hadrendet. Egy, a számára kedvezőbb felállásban próbáltam volna ki a csapatot. Másrészt, nem erőltettem volna Garica kedvencét, Gervinhot az ANK után, hiszen gyorsan kiderült, hogy az elefántcsontparti szélső mentálisan széthullott a kontinensviadalt követően. Harmadrészt picivel több teret engedtem volna a fiatal játékosoknak, elsősorban Verde-re gondolok, aki bármikor szállt be, mindig hozzá tudott tenni valamit a csapat játékához.


A:Az előbb leírtam, hogy milyen játéklehetőség adást hiányoltam, és akikre gondoltam, az Parades, Ucan, Somma, Emanuelson, elsősorban, mivel ők voltak a kevésbé használt játékosok az amikor még jól ment (na meg még persze Borriello is). Cole túlságosan sokat játszott az elején, az biztos, Skorupski erőltetését pedig feleslegesnek éreztem az EL-ben. Mellettük amúgy Destro-t nagyon sokszor szívesebben láttam volna a pályán, mint Gervinho-t.


7. Mi a véleményetek az amcsik munkájáról?


O: Leszámítva az első “kis barcás”, és második, Zeman féle “totális futball” évét, úgy érzem annak ellenére is, hogy ez a szezon nem az elvártaknak megfelelően alakult, hosszú időre biztosítjuk velük a helyünket az olasz elitben, és a nemzetközi futballtérképen.

És ki tudja, talán egyszer majd még a bajnoki címet is behúzzuk velük, ha a Juvénál valamikor ráunnak a focira….

N:Az amcsik egyrészt jól dolgoznak, fejlesztik folyamatosan a kommunikációt, eddig mindig szereztek pénzt az átigazolási piacra, keresik a szponzorokat, hajtják az új stadion ügyét és jövőre újra ott leszünk a BL-ben. Viszont a klub több szempontból is megbukott: túl vagyunk a sokadik elrontott átigazolási szezonon, technikai szempontból a tavasz tragikomikusra sikerült (megint), az egyesület tekintélye a nulla felé tendál a labdarúgás intézményrendszerében, ráadásul megromlott a viszony a szurkolók jelentős részével. Összességében az egész eddigi tevékenységükre én egy nagyon erős hármas fölét adnék nekik.


Sz:Számomra egyértelmű, hogy egy kész koncepció alapján dolgoznak. Azt is látni kell, hogy a csapat előre halad. Második éve BL főtáblás, több piacképes játékossal a keretben, mint bármikor. Középtávú célnak mindenképpen szükséges lenne egy trófea (pl: Olasz Kupa, EL győzelem) megnyerése, és ez további lökést adhatnak az elkezdett munkához. Hogy bizakodó vagyok-e a jövőre nézve, egyértelműen igen a válaszom, hiszen ebben a hullámzó idényben is bebizonyították, higgadt, kiegyensúlyozott a háttér.


A:Én nagyon örülök neki, hogy ők itt vannak. Igazán profi stáb, és többnyire átgondolt amit csinálnak (az más kérdés, hogy nem az szokott történni amit ők kigondolnak). A stadion projekt szerintem minden romanistának óriási öröm, és persze ezzel már igazi topklub lehetünk majd. Remélhetőleg minél előbb költözünk abba a csodastadionba, (aminek egyébként már az első helyszíni munkálatai megkezdődtek) és addigra kialakul majd egy olyan színvonalas csapat is, amelyik címeket nyer, és stabil szereplő a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában is. Nem olyan vad gondolat ez, ők is ezt akarják.


Ez a rész most ennyi volt, de hamarosan érkezünk a folytatással, ahol már inkább a jövőre koncentrálunk. A kommentekben Ti is végigválaszolgathatjátok a kérdéseket, vitatkozhattok velünk, vagy éppen döntsétek el, hogy kivel vagytok "rokonlelkek".

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik