Az Opening Day elé

2625742 26257422625742 2625742
Vágólapra másolva!
2015.08.10. 18:08
Közeledik csapatunk "hagyományos" évnyitó rendezvénye, ami az Opening Day nevet viseli, és már negyedszerre rendezik meg. Ez jelenti a szezon első...

Közeledik csapatunk "hagyományos" évnyitó rendezvénye, ami az Opening Day nevet viseli, és már negyedszerre rendezik meg. Ez jelenti a szezon első meccsét az Olimpico-ban, ami előtt bemutatják a csapatot a szurkolóknak. Nyilván még nem a végleges keretet, lehetnek változások, anno Lamela-t adták el pár nappal az esemény után. Ennek ellenére már nincs sok idő az átigazolási időszakból, úgyhogy felpörögtek az események.

Nyitómeccs az Olimpico-ban: a vendég a Sevilla.

Kezdjük a jó hírekkel. Salah leigazolása hivatalos lett. Most 5 milliót fizettünk érte, majd az év során további 15-ért meg kell vennünk véglegesen. Ezzel párhuzamosan lezárult a Dzeko ügy is, sikerült végre megszerezni a City-től, egyelőre nem hivatalos, 20 millió körüli összegért. Ehhez a játékos közbenjárása is kellett, egyes hírek szerint erős nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nem hajlandóak eladni 30 millió alatt. Így a sportmédia sok területén szinte csodaigazolásnak kikiáltott csatár a City szurkolók sajnálatára, már Rómában van, és amint Sanabria elkerül a Sporting Gijon-hoz, kölcsönben (felszabadítva ezzel non-EU helyet a bosnyáknak) hivatalossá válhat végre az igazolása. A csatártúltengés áldozata lett Doumbia is, aki egyelőre fél évre (egész pontosan 2016 január 4-ig) visszatér a CSKA-hoz. Mindenféle opcióról lehet olvasni, de egyik sem hivatalos, szóval nem húzom velük az időt.

Mellettük a csapatunk gondol a jövőre is. Két nagyon fiatal tehetséget sikerült megszerezni. Az első, a 18 éves brazil irányító, Gerson, aki szintén a non-EU helyek szűkössége miatt, csak jövőre fog csatlakozni, de holnap érkezik orvosira. Az ő esetében még azt is lehet tudni, hogy 17 millió körüli összeget fizetünk majd érte, és még egy évig a Fluminese-ben marad. A másik az egy frissebb, és bizonytalanabb hír. A nagy olasz kapustehetség, Scuffet elvileg jövő nyáron érkezni fog hozzánk, ő erről viszont csak annyit nyilatkozott, hogy igen, a Roma "gyors pályán van", de ő most a Como-ra koncentrál, aztán meg még az Udinese-vel fog beszélni. Egy biztos: hatalmas üzlet lenne.

Szakértők szerint még jobb is, mint Buffon volt az ő korában.

Mindeközben a csapatunk nem állt le a felkészüléssel. Volt két barátságos meccs is, ahol a barátság hiányzott csak.Kétszer mentünk Spanyol- országba, először a Barcelona Gamper Trophy-ján vendégeskedtünk, és kaptunk ki elég simán 3-0-ra, majd a Valencia otthonában hódítottuk el a Trofeo Naranja-t. Az első meccsen inkább a védekezést próbálgatta Garcia. Nagyon erre nem kell semmit mondanom, az eredménynél már csak a mutatott játék volt kifejezőbb, enyhén szólva sem volt stabil a csapat hátsó alakzata, de legalább kapusposzton továbbra is biztató a Szczesny-De Sanctis duó, a védelem pedig még fog alakulni bőven. A Valencia ellen a minőségi változást az jelentette, hogy itt már a támadásra koncentráltunk, ami gyakran még a látványos-eredményes szintet is elérte. Egyelőre tehát a csapat ez a része biztató, ami a tavalyi szezon fojtogató gólképtelenségét tekintve nagy előrelépés. A védelem viszont nem elég, hogy még félkész, de még hozzávalók is hiányoznak, szóval most foglalkozzunk ezzel

Minden nyilatkozat eddig arról szólt, hogy "trófeákat akarok nyerni itt". Reméljük azért komolyabbakra gondoltak.

A legfontosabb hír, hogy a Romagnoli sztori lezárult. Még nem lehet tudni, hogy hogyan, de megegyeztünk a Milan-nal. Majd ha lesz hivatalos közlemény, akkor kiderül, hogy az újságokban olvasható két változat közül melyik az igaz. Annyi biztos, hogy 25 milliót kapunk érte most, és bónuszokban 3, vagy 5 jön még ehhez. Feltehetőleg a Milan úgy érte el a Roma által kiszabott 30 milliós árat, hogy nehezen megszerezhető bónuszokkal (Scudetto, és hasonlók esetén) emelték az összeget, azok mellett, amik könnyebben aktiválódnak (játszott meccsek számához kötötten). Már rengetegszer átbeszéltük itt a blogon is, és szerintem az általános vélemény már az, hogy ennyit nem ér, tehát az üzlet maga jó, és ha rómaiként és Roma nevelésként pénzzel meg lehet győzni a távozásról, akkor még sírni sem fogunk utána. Milánóban meg nemhogy biztosabb helye lesz a kezdőben, de már Nesta számát is hozzávágták.

Ezért nem szeretek előre posztot írni: időközben kijött ez a kép. Elvileg Romagn Lazignoli ezzel a képpel "búcsúzott" a Roma szurkolóitól. Azt hiszem most már senkinek nincsenek kétségei afelől, hogy Sabatini jó üzletet kötött-e.

Annak ellenére, hogy már a fiatal olasz eladásával bőven megoldódtak az UEFA által előírt kötelező anyagi problémáink, lehet még egy távozó. Mbiwa-ért a Lyon 9 milliót (vagy 8,5? Ez még majd kiderül) ajánlott, és mivel összesen 8,5-ért érkezett, még profitálnánk is belőle. Ez számomra fantasztikusan hangzik, tekintve, hogy a felkészülési meccseken is rendszeresen bizonytalan volt, de őt legalább az elmúlt évek legfontosabb góljának emlékével búcsúztathatjuk, ami csak anyagilag 30-40 milliót jelentett a csapatnak, szóval nincs harag.

Itt még nincs is vége a távozóknak, mivel tárgyalások folynak "védelmünk Borrielloival", Maicon-nal, és Cole-lal. Aki akár egy darab felkészülési meccset is látott már, annak nem kell magyarázni, hogy miért érne többet a fizetési keretből felszabaduló majd' 6 millió euró, mint a két tapasztalt játékos megtartása. Egyébként azért mennének bele a szerződés "kölcsönös felbontásába", mert így könnyebben igazolhatnak valami jó kis pénzes "levezető ligába".

Ezt nem fogjuk elfelejteni! Grazie Mapou! Grazie Yanga! Grazie Mbiwa!

Így viszont egy komplett védelmi sor esik ki a keretből, és őket pótolni is kéne. Az első jelölt, aki elvileg már hétfőn érkezett orvosira Rómába, (csak gyakorlatilag nem sajnos, most szerdát írnak) az a Rudi Garcia irányítása alatt bemutatkozó, fiatal francia balszélső, lukas dinnye Lucas Digne. A hírek szerint 1,5 millió kölcsön 16,5 milliós opcióval válthat fővárost a fiatal tehetség. Érte még a Liverpool küzdött, de a Roma egy BL indulással, és egy Rudival vonzóbb volt számára. Rajta kívül viszont nincs sok infó, csak egy halom név, gondolom többnyire mindenféle alap nélkül. Ugye Bruno Peres már megszokott a jobboldalra, remélhetőleg fog is érkezni majd, de az Inter-es D'Ambrosio is szóba került. Középre számomra Heurtaux tűnik az ideális Mbiwa utódnak, mivel ő is képes jobboldalon játszani, és annak ellenére, hogy szerintem jobb játékos, (elég gólerős, védő létére) még olcsóbb is. Rajtuk kívül viszont kész káosz van az emlegetett nevekben. Egy cikkben említik Garay-t, Tonelli-t, Lovren-t, és ijesztgetnek Rolando-val, Vermaelen-nel meg Ranocchia-val. Olasz oldalakon a Catania-ban játszó Gyömbér neve is gyakori téma, de Juan Jesus-t is olvastam már, aki ezért lenne jó, mert bal szélen is alkalmazható, de azt veszem ki az egészből, hogy Sabatini rápillantott egy Inter meccsre, és azonnal a komplett védelmüket szóba hozták velünk. A lényeg az, hogy még Digne-n kívül 4 játékosnak kéne érkeznie és remélhetőleg minőségi erősítés lesz majd ez.

Szerencsére már elég biztosnak tűnik a 22 éves, francia válogatott érkezése.

Szerencsére Sabatini is készenlétben van még. Azt nyilatkozta, hogy reméli, hogy a "nagy dobás", még hátravan. Jó lenne olyan játékos a védelembe, aki még a Salah-Dzeko párostól is nagyobb igazolás. Mivel tárgyalásban vagyunk a PSG-vel, valahonnan teljesen elborult találgatások jöttek a "nagy dobás" kilétére: Ibrahimovic, Cavani, Verratti, Pastore, Thiago Silva, Marquinhos. Sok szempontból vicces ez a lista, bár az tuti, hogy Marquinhos visszatérésének sokan örülnénk.

Pénteken este 20:00-tól Opening Day. Remélhetőleg az AS Roma youtube csatornán lesz hivatalos stream.

Így készülünk tehát a Sevilla ellen, akik már egy Európai Szuperkupa (ma 20:45) után fognak érkezni hozzánk, szintén BL indulóként. A meccs, és az eredmény természetesen nem a legfontosabb most, hiszen majd 22-re, a Verona elleni meccsre kell teljesen készen állni, de jó lenne győzelemmel nyitni az Olimpico-ban a szezont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik