Rio 2016: nehéz döntést hozott meg LeBron James

Vágólapra másolva!
2016.06.24. 09:40
Kihagyja a riói olimpiát LeBron James, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) bajnok Cleveland Cavaliers és a címvédő Egyesült Államok férfiválogatottjának sztárja, valamint Kawhi Leonard, a San Antonio Spurs kiváló játékosa is.



A kétszeres olimpiai és háromszoros NBA-bajnok James csütörtökön jelentette be, hogy pihenése érdekében inkább nem utazik el Rióba. Valamivel korábban Leonard indoklás nélkül jelezte, nem akar részt venni a játékokon.

A kétszeres olimpiai és háromszoros NBA-bajnok James csütörtökön jelentette be, hogy pihenése érdekében inkább nem utazik el Rióba. Valamivel korábban Leonard indoklás nélkül jelezte, nem akar részt venni a játékokon.

„Nehéz döntést kellett most meghoznom, mert megtisztelő, hogy beválogattak az olimpiai csapatba, amelyben a jövőben remélhetőleg még lesz esélyem képviselni az országot” – idézte a 24 éves kosárlabdázót a San Antonio Spurs közleménye.

Miközben az elmúlt időszakban számos sportoló a Brazíliában tomboló Zika-vírustól tartva döntött úgy, hogy nem utazik el Rióba, az NBA-játékosok közül senki nem nevezte meg okként a járványt.

Eddig Stephen Curry, a Golden State Warriors sztárja mellett Anthony Davis, Blake Griffin, John Wall, Chris Paul, LaMarcus Aldridge, valamint Russell Westbrook és James Harden közölte, hogy kihagyja az olimpiát.

Az Egyesült Államok kosárlabda-válogatottjának 12 tagú kerete jövő héten válik véglegessé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik