Rio 2016: „Hansen emberfeletti”; „Két oka van a vereségnek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.22. 15:16
null
Az olimpia legértékesebb játékosának megválasztott Hansen a döntőben nyolc gólt dobott (Fotó: Reuters)
A riói olimpia férfi kézilabdatornájának vasárnapi döntőjében Dánia 28–26-ra legyőzte a kétszeres címvédő Franciaországot, ezzel megszerezte az első ötkarikás aranyérmét. A francia sajtóorgánumok főképp abban látják a vereség okát, hogy Nikola Karabaticék nem tudták hatástalanítani a dánok első számú klasszisát, Mikkel Hansent, aki nyolc gólt dobott a mérkőzésen.

 

„A dánok megcsinálták. Az emberfeletti Mikkel Hansen vezetésével megfosztották a trónjuktól a kétszeres olimpiai bajnok franciákat. Támadásban a dánok kezdeményeztek, változatosan játszottak, Hansen pedig revánsot vett a párizsi csapattársain” – írja a Le Monde, utalva arra, hogy Hansen a PSG-ben együtt játszik a francia válogatott keretéhez tartozó Daniel Narcisse-szal, Luc Abalóval, Thierry Omeyerrel és a Karabatic fivérekkel, Lukával és Nikolával.

„A franciák ellen mindig bizonytalanul kezdünk, ezek után pedig idegessé válunk. Rióban azonban ez nem történt meg, most jól kezdtük a meccset. Megérdemelten nyertünk, jobbak voltunk. Úgy néz ki, akkor voltunk a legerősebbek, amikor muszáj volt” – nyilatkozta a döntő után az olimpiai legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Hansen.

A Le Figaro részben szintén Mikkel Hansen zsenialitásának tudja be, hogy a franciák sorozatban a harmadik olimpiai döntőjüket már nem tudták megnyerni.

„A második félidőben egy percig sem tűnt úgy, hogy a franciák ledolgozzák a hátrányukat” – írja a párizsi székhelyű napilap.

„Nagyon csalódottak vagyunk, fájó elveszíteni a döntőt, de néhány óra múlva, amikor már megemésztettük a történteket, értékelni fogjuk, hogy érmet szereztünk. Nagyon jól játszottunk az egész olimpián, keményen küzdöttünk, ám a döntőt elveszítettük” – értékelt Nikola Karabatic.

A Libération című lap két okot említ, amiért a franciák alulmaradtak a döntőben. Az egyik Mikkel Hansen, a másik pedig, hogy Karabaticék támadásban és védekezésben is statikusak voltak, keveset mozogtak.

„A lelátóról úgy tűnt, hogy tehetetlenek és fáradtak. Vagy csak rossz napjuk volt. Vagy mindkettő” – írta a Libération.

RIO 2016
FÉRFI KÉZILABDA
DÖNTŐ
DÁNIA–FRANCIAORSZÁG 28–26 (16–14)
Jövő Aréna, 10 000
néző. V: Raluy, Ramírez (spanyolok)
DÁNIA: LANDIN – Christiansen 1, Mensah 1, Mortensen 2, Nöddesbo, Svan 4, R. Toft Hansen. Csere: Möllgaard, Söndergaard 4, H. Toft Hansen 4, M. HANSEN 8 (1), OLSEN 4, Damgaard. Szövetségi kapitány: Gudmundur Gudmundsson
FRANCIAORSZÁG: OMEYER – Abalo 1, NARCISSE 4, N. Karabatic 5, Mahé 3 (3), N'Guessan 1, GUIGOU 6. Csere: Gérard (kapus), Sorhaindo 1, L. Karabatic , Fabregas 1, Dipanda 2, Porte 2. Szövetségi kapitány: Claude Onesta
Az eredmény alakulása. 8. perc: 3–5. 18. p.: 9–10. 21. p.: 10–12. 35. p.: 19–16. 48. p.: 25–20. 56. p.: 26–25
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/3

KORÁBBAN
A 3. HELYÉRT
Németország–Lengyelország 31–25 (17–13)
Ld:
Reichmann 7, Gensheimer 6, ill. Krajewski, Lijewski 5-5

RIO 2016
FÉRFI KÉZILABDA

1.
Dánia (Mads Christiansen, Michael Damgaard Nielsen, Jannick Green Krejberg, Mikkel Hansen, Niklas Landin, Mads Mensah Larsen, Casper Mortensen, Henrik Möllgard Jensen, Jesper Nöddesbo, Morten Olsen, Kasper Söndergaard, Lasse Svan, Henrik Toft Hansen, Rene Toft Hansen, szövetségi kapitány Gudmundur Gudmundsson)
2. Franciaország
(Luc Abalo, Adrien Dipanda, Ludovic Fabregas, Vincent Gérard, Michael Guigou, Mathieu Grebille, Daniel Narcisse, Luka Karabatic, Nikola Karabatic, Timothei N'Guessan, Olivier Nyokas, Kentin Mahé, Thierry Omeyer, Valentin Porte, Cédric Sorhaindo, szövetségi kapitány: Claude Onesta)
3. Németország
(Christian Dissinger, Paul Drux, Steffen Fath, Uwe Gensheimer, Patrick Groetzki, Kai Hafner, Silvio Heinevetter, Julius Kühn, Finn Lamke, Tobias Reichmann, Fabian Wiede, Hendrik Pekeler, Martin Stobel, Steffen Weinhold, Patrick Wiencek, Andreas Wolff, szövetségi kapitány: Dagur Sigurdsson)
4. Lengyelország
(Bielecki, Daszek, Gierak, Jachlewski, B. Jurecki, M. Jurecki, Jurkiewicz, Kus, Krajewski, Lijewski, Syprzak, Szmal, Szyba, Wisniewski, Wyszomirski, szövetségi kapitány: Talant Dujsebajev)
5. Horvátország
(Brozovic, Cupic, Gojun, Duvnjak, Horvat, Karacic, Kopljar, Kozina, Mamic, Pesic, Sliskovic, Stepancic, Stevanovic, Strlek, szövetségi kapitány: Zeljko Babic)
6. Szlovénia
(Bezjak, Bombac, Blagotinsek, Cingesar, Dolenec, Gaber, Henigman, Janc, Kavticnik, Lesjak, Miklavcic, Potenko, Razgor, Skof, Skok, Zarabec, Zorman, szövetségi kapitány: Veszelin Vujovics)
7. Brazília
8. Katar
9. Egyiptom
10. Argentína
11. Svédország
12. Tunézia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik