Rio 2016: sportnagyhatalom szeretne lenni Észak-Korea

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.22. 17:06
Bár a riói olimpián csak két aranyéremmel zárt Észak-Korea, vezetője, Kim Dzsong Un célja, hogy országa sportnagyhatalommá váljon.

A 31 fős észak-koreai küldöttség két aranyérmét a súlyemelő Rim Dzsong Szim és a tornász Ri Sze Gvang nyerte. A két aranyon kívül három ezüst- és két bronzérmet nyert a küldöttség, némiképp elmaradva négy évvel ezelőtti eredményétől. Londonban négy arany- és két bronzérem volt a termés.

Kim Dzsong Un az irányú célja, hogy országa sportoló nemzetté váljon, nemcsak az egykori szovjet blokk országaiból ismert propaganda, hanem a modern nemzetté válás egyik eleme is lehet – emlékeztet az AP hírügynökség. A lakosságnak volt lehetősége figyelemmel követni a riói eseményeket, ugyanis állami televíziók, rádiók és újságok is tudósítottak az ötkarikás játékokról.

„Mindennap néztem az olimpiát. Örömmel töltött el, amikor láttam a zászlónkat a magasba emelkedni a győzelmek után. Sportolóink rengeteget edzettek, hogy örömet szerezzenek a Főtábornoknak” – mondta egy háztartásbeli észak-koreai asszony, Hong Un Bjol.

A 25 milliós lakosú ország csekély anyagi forrásokból gazdálkodik, de kiemelt támogatásban részesíti ígéretes sportolóit. Sőt, a nemzetközi versenyekről szép eredményekkel hazatérőket gyakran hősként ünneplik, és lakást kapnak jutalmul.

A nemzetközi sportversenyek pozitív hangulatot csempésznek Észak- és Dél-Korea amúgy igen viharos kapcsolatába. 2000-ben, a sydneyi olimpia megnyitóján közös zászló alatt vonultak be versenyzőik, míg a riói játékokon két tornásznő, Hong Un Dzsong és Li Un Dzsu pózolt egy közös képen a nemzetközi és a dél-koreai sajtó nagy örömére.

A Koreai-félsziget két országa technikailag még mindig háborúban áll, mivel nem írtak alá békeszerződést az 1950 és 1953 közötti koreai háború végén.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik