Rio 2016: Djokovics kiejtője, Nadal és Murray is a 8 között

Vágólapra másolva!
2016.08.11. 21:34
Rafael Nadal és Juan Martín del Potro is bejutott a legjobb nyolc közé a riói olimpia tenisztornáján.

Nadal tie-breakben nyerte meg az első szettjét a második játszmában viszont – mind a három bréklabdáját kihasználva – már simábban nyert.Nadal tie-breakben nyerte meg az első szettjét a második játszmában viszont – mind a három bréklabdáját kihasználva – már simábban nyert.

A Novak Djokovicsot kiejtő Del Potro ugyanakkor elveszítette rövidítésben az első szettet, így három játszmában harcolta ki a továbbjutást. A másik kettő már könnyedébbre sikerült.

Andy Murray hozta az első játszmát Fabio Fognini ellen, a másodikat azonban elvesztette. A harmadik szettre azonban ismét összekapta magát, és továbbment. A legjobb nyolc közé bejutott rajtuk kívül Nisikori Kei, Steve Johnson, Roberto Bautista-Agut és Thomaz Bellucci is.

RIO 2016
TENISZ

FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Del Potro (argentin)–Daniel (japán) 6:7, 6:1, 6:2
Bautista-Agut (spanyol, 10.)–Müller (luxemburgi) 6:4, 7:6
Nadal (spanyol, 3.)–Simon (francia, 15.) 7:6, 6:3
Johnson (amerikai, 12.)–Donszkoj (orosz) 6:1, 6:1
Bellucci (brazil)–Goffin (belga, 8.) 7:6, 6:4
Murray (brit, 2.)–Fognini (olasz) 6:1, 2:6, 6:3
A. Martin (szlovák)–Nisikori (japán, 4.) 2:6, 2:6
Monfils (francia, 6.)–Cilic (horvát, 9.) 6:7, 6:3, 6:4
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Del Potro (argentin)–Bautista-Agut (spanyol, 10.)
Nadal (spanyol, 3.)–Bellucci (brazil)
Monfils (francia, 6.)–Nisikori (japán, 4.)
Johnson (amerikai, 12.)–Murray (brit, 2.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Keys (amerikai, 7.)–Kaszatkina (orosz) 6:3, 6:1
Kvitová (cseh, 11.)–Szvitolina (ukrán, 15.) 6:2, 6:0
Puig (Puerto Ricó-i)–Siegemund (német) 6:1, 6:1
Kerber (német, 2.)–Konta (brit, 10.) 6:1, 6:2
AZ ELŐDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Kvitová (cseh, 11.)–Puig (Puerto Ricó-i)
Keys (amerikai, 7.)–Kerber (német, 2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik