Rio 2016: Baráth szerint jó döntés volt a két kajakos kirakása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.02. 15:55
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke azt mondta: meggyőződése, hogy jó döntést hoztak akkor, amikor annak ellenére kitettek két férfi kajakost a riói olimpiára készülő csapatból, hogy nem történt doppingvétség.
„Kétféle szabályzat van, a doppingszabályzat és a fegyelmi szabályzat, az utóbbi legalább annyira komoly, mint az előbbi – nyilatkozott az MTI-nek Baráth Etele. – A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) laborjelentése és a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott írásos és szóbeli jelentés alapján sajnos kijelenthető, hogy a két versenyző meg nem engedett szerhez nyúlt.”

NEM EZ AZ ELSŐ ESET

Az elmúlt egy évben nem ez az első eset, hogy magyar férfi kajakos doppingügybe keveredett. Tavaly augusztusban Kucsera Gábor akadt fent a teszten, aztán Dudás Miklós követett el doppingvétséget, majd Dombvári Bence mintája lett pozitív.

Az elnök megerősítette, hogy a sportolók szervezetében szintetikus növekedési hormont mutattak ki a vizsgálatok, amelynek a mennyisége ugyan nem éri el azt a szintet, amely pozitív doppingtesztet eredményez, de mint mondta: tisztességesen készülő versenyzőnél ilyen szert nem találnának.

„Az MKKSZ másfél-két évvel ezelőtt elkötelezte magát a zéró tolerancia elve mellett. Jogilag ugyan a mostani két eset nem minősül doppingvétségnek, de kérdezem én: ha tudok róla, hogy valaki tiltott szerrel él és engedem versenyezni, az helyes? Ez az oka, hogy az elnökségünk hétfőn úgy döntött, a két érintett kajakos nem utazhat az olimpiára” – fogalmazott Baráth Etele hozzátéve, hogy szerinte ezzel az utánpótlásnak is jó példát mutattak.

Az MKKSZ hétfő késő esti tájékoztatása szerint a MACS jelzése alapján két válogatott versenyző három-három atipikus mintát produkált, ami nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére a csoporttól írásban kapott, és a Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer van a szervezetükben.


Az információk ismeretében az elnökség megváltoztatta a pénteken kezdődő ötkarikás játékokra utazó férfi kajakversenyzők névsorát, a kizárt versenyzők nevét nem közölték, azt azonban igen, hogy Molnár Péter és Tótka Sándor kapott indulási jogot. Utóbbi két kajakos elsősorban 200 méteres versenyző, a tavalyi világbajnokságon aranyérmet nyertek ezen a távon párosban. Az idei válogatókon háromfordulós küzdelemben – azaz úgynevezett szétlövés után – kaptak ki a Horváth Bence, Szomolányi Máté kettőstől.

Horváth a K-1 200 méter válogatóját is megnyerte.

A hétfői hírlevél szerint az egyik sportoló mintája annyira alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát a vizsgáló laboratórium továbbküldte a WADA referencia laboratóriumába, Londonba. A másik kajakos mintája is egyértelműen atipikus eredményt mutat, a vizsgálatot végző laboratórium ezért az ő esetében további mintavételeket és vizsgálatokat javasolt – közölték. A versenyzők ellen a MACS nem kezdeményezett eljárást, az MKKSZ ugyanakkor fegyelmi eljárást indított velük szemben.

Baráth Etele azt mondta, hogy szerinte napokon belül hivatalosan is megnevezhetik a két érintett versenyzőt.

Hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a Rióban vízre szálló csapat tagjai tiszták, s több ilyen ügy már nem lesz.

A férfi kajakos ötkarikás küldöttséget már nem először kellett átalakítani, korábban az 1000 méteren egyesben és párosban is indulási jogot szerzett Dombvári Bence került ki az utazók közül, mert a doppingtesztje pozitív eredményt hozott a második válogató után.

Az olimpiára nevezett férfi kajakos csapat
K-1 1000 m: Kopasz Bálint
K-2 1000 m: Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin
K-4 1000 m: Hufnágel, Ceiner, Kugler Attila, Somorácz Tamás
K-1 200 m: Horváth Bence
K-2 200 m: Horváth, Szomolányi Máté
Utólag nevezett: Molnár Péter, Tótka Sándor
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik