Rio 2016: a sztárgolfozó tart a vírustól, kihagyja az olimpiát?

Vágólapra másolva!
2016.05.24. 11:30
A golf egyik legnagyobb sztárja, Rory McIlroy a Zika-vírus és más, szúnyogok által terjesztett betegségek miatt erősen gondolkodik azon, hogy induljon-e a riói olimpián.

A négyszeres Major-torna győztes északír játékos korábban sokáig tépelődött, hogy brit vagy ír színekben szerepeljen a játékokon, végül utóbbi mellett döntött, mégis lehet, hogy pályára sem lép Rióban.

„A következő években eljön majd az idő, amikor a párommal gyermekeket szeretnénk vállalni, s nem szeretném, ha bármi veszélyeztetné ezt” – mondta a 27 éves korábbi világelső, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy szeretne ott lenni az olimpián, s egyre jobban ráhangolódik az ötkarikás játékokra.

A szúnyogok által terjesztett Zika-vírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. A WHO szerint az amerikai kontinensen idén négymillióra emelkedhet a Zika-lázas megbetegedések száma. Jelenleg Brazília a leginkább érintett ország, ott 1,5 millióra teszik a fertőzések számát. A vírust elsősorban szúnyogok terjesztik, de szexuális úton is terjedhet. A megbetegedés tünetei: fejfájás, láz, piros vagy fehér bőrkiütés, ritkábban izom- és ízületi fájdalom. A Zika-vírus kisfejűséget (mikrokefáliát) és más agyi rendellenességeket okoz a várandósság idején megfertőzött nők magzatjainál.

Az ENSZ szakosított szervezete azt tanácsolja, hogy a várandós nők tartózkodjanak a nemi érintkezéstől, vagy használjanak óvszert, ha olyannal létesítenek szexuális kapcsolatot, aki a járvány által sújtott térségekből tért vissza.

A golf 112 év után tér vissza idén az olimpia műsorára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik